Itthon valószínűleg kevesen ismerik az olasz horror/rock/metal alakulat, a Death SS nevét, holott hazája egyik úttörő keményzenei formációjaként a brigád már 1977 óta aktívan tevékenykedik. A rendhagyó névhasználat miatt a mai napig rendszeresen vegzált zenekar megálmodója, motorja és agya az énekes Stefano Silvestri, azaz Steve Sylvester, akivel e zenei entitás hatásai, kezdeti és későbbi időszakainak történései – meg persze a név körüli hajcihők – kapcsán sikerült egy alapos eszmecserét lebonyolítani, érintve az új album közelmúltbeli megjelenését is.
Szöveg: Schmidt Péter · Fotó: kiadói archívum
–
A Death SS 1977-ben alakult, amikor ez a fajta horrorisztikus image még az Egyesült Államokban is komoly botrányok forrása volt. Jól gondolom, hogy ti sem voltatok könnyű helyzetben az USA-hoz képest jóval konzervatívabb Olaszországban?
„Persze, nem volt ez egyszerű menet annak idején. Borzasztó fiatal voltam, fiatalok voltunk még, amikor az egész kezdetét vette, nem is fogtuk fel, hogy valami olyannak voltunk az előfutárai és elindítói, amit később horror metalnak nevezett el a világ. Egyszerűen csak egyetlen grandiózus produkcióban akartam zanzásítani mindazt, amiért akkoriban rajongtam: a szex és horror témájú képregények világát, a Sweet glam rockjának, a Black Sabbath sötét kisugárzásának és a punk rock nyers erejének a zenei hatását, meg a régi Universal horrorfilmek őrületét. Baromi menőnek gondoltam az egészet, mert hát így, ebben a formában ezt még senki nem merte addig megcsinálni – miközben persze körülöttem mindenki komplett tébolyultnak tartott. De hát vitt a lendület meg a lelkesedés, ami amúgy a mai napig is dolgozik bennem.”
Gondolom a név miatt is lehettek problémáitok a világ egyes országaiban…
„Ne is mondd, ezzel a mai napig küzdök. El nem tudom mondani neked, mennyire fárasztó ezredszer is újra és újra elmagyarázni, hogy nem, a zenekari logóban olvasható két S-nek semmi köze a nácizmushoz, az egész egyszerűen csak az »in DEATH of Steve Sylvester« rövidítése, és ennyi.”
Mik voltak az induláskor a legfontosabb hatások, és hogy alakult ez a későbbiekben? Nem csak a zenére gondolok most, hanem bármilyen egyéb művészeti ágakra is.
„Nos, a Death SS identitását formáló legfőbb nem zenei jellegű hatások a gótikus irodalom, a Universal és Hammer horrorfilmek, különféle okkult témájú könyvek – elsősorban is Crowley írásai -, meg az olyan ’70-es évekbeli olasz képregénysorozatok voltak, mint a Jacula, a Zora, a Cimiteria, az Oltretomba vagy a Terror. Továbbá még a Grand Guignol rémszínház, a Jodorowsky által alapított Pánik művészmozgalom, meg minden egyéb olyasmi, ami sötét, fura és szokatlan…”
.
1993-ban és 1998-ban két szólóalbumod is megjelent, ezeken részben korábbi Death SS-muzsikusok játszottak. Nem lett volna célszerűbb ezeket is a zenekar neve alatt megjelentetni?
„Nem igazán, hiszen ezek épp olyan időszakban születtek, amikor a zenekar egyébként pihenőn volt. Az már csak a puszta véletlen műve, hogy az élet úgy hozta, hogy az ezeken közreműködő muzsikusok jó része korábban tagja volt a Death SS-nek. De ettől ezek még szólóalbumoknak tekintendők, annál is inkább, mivelhogy ezeken olyan irányokba is elmozdultam, amik az anyabanda koncepciójával nem lettek volna feltétlenül kompatibilisek.”
Az ezredforduló környékén egy ideig amolyan mechanikusabb, indusztriálisabb hatások is felbukkantak nálatok. Honnan jött az ihlet ennek a hangzásvilágnak a kipróbálásához?
„Egyszerűen csak adta magát, hogy próbálkozzunk ilyesmivel is. Tudod, jómagam mindig úgy gondoltam, hogy nem kell feltétlenül konzekvensen csak egyfajta hangzásvilághoz ragaszkodni, hanem ha a témaválasztás, a szövegi koncepció megkívánja, akkor megéri egy kicsit kimozdulni a komfortzónából. Ebben az esetben is ez történt, hiszen ennek a korszaknak az albumain egyfajta modernebb, afféle posztapokaliptikus körítésben tálaltam a sötét kis horrorsztorijaimat, szemben a korábbi anyagok gótikus-romantikus világával. Emiatt fordultunk tehát akkortájt ebbe az új irányba.”
Az évtizedek során a zenekarban rengetegen megfordultak, az új albumon is három új arc zenél az előző lemezhez képest. Mi az oka ennek a számtalan tagcserének?
„Így hozta az élet, különösebben megfogható oka nincs a dolognak. Az emberek élete, az egyéni élethelyzetek egyszerűen csak folyamatos változásban, mozgásban vannak, és ez nyilvánvalóan kihat arra is, hogy ki mikor és mennyit tud beáldozni a Death SS érdekében. Ha bárki is úgy érzi, hogy már nem tudja teljes erőbedobással tolni a szekeret, akkor szabadságában áll más utat választani, nincs ebből semmi gond. A lényeg mindazonáltal az, hogy a bandát továbbra is öt karakter, a Vámpír, a Zombi, a Múmia, a Vérfarkas és az Operaház Fantomja alkotják – a folyamatosságot ők adják, az már csak egy dolog, hogy e karaktereket aktuálisan mikor ki személyesíti meg.”
Te magad zenekarként vagy inkább szólóprojektként tekintesz a Death SS-re?
„Egyértelműen zenekarként, már csak az előbb említett öt megformált karakter állandósága miatt is. Azzal együtt mondom ezt, hogy kétségkívül én vagyok a csapat fő arca és szóvivője kifelé, és egyben alapítója és egyetlen eredeti tagja is.”
A Death SS kiadványai 1996 óta az általad alapított Lucifer Rising Records égisze alatt jelennek meg. Miért döntöttél saját kiadó beindítása mellett? Ez egy csomó plusz munkát jelent neked, nem?
„Nyilvánvalóan igen, de megéri. Így semmi nem állhat annak útjában, hogy maradéktalanul, mindenféle határidős nyomasztások és a megvalósításba való belekontárkodások nélkül valósíthassam meg a művészi elképzeléseimet. Minden kontroll nálam van, minden az én felelősségem, de így az egyes kiadványokkal tényleg ki tudok fejezni mindent, amit csak akarok. A lemezek terjesztése pedig a milánói székhelyű SELF Distribuzion nevű céggel együttműködve történik.”
Néhány évig egy Sancta Sanctorum nevű doom zenekarban is énekeltél. Erről a bandáról mit érdemes tudni, és miért szüntettétek be a tevékenységeteket?
„A Sancta Sanctorum egy hirtelen felindulásból összehozott projekt volt, amit egy hosszasabb mosolyszünet utáni kibékülés folyományaként hoztunk össze a Death SS első dobosával és basszusgitárosával. Mivel mindegyikünk hasonlóképpen vonzódik a ’70-es évek bizonyos sötét hangzású zenéihez, nekiültünk a közös dalszerzésnek, amibe aztán bevontunk egy gitárost és egy billentyűst is. Egy albumnyi anyagot raktunk össze és rögzítettünk így, ami aztán meg is jelent kicsivel később. Mindazonáltal ez egy egyszeri nekirugaszkodás volt csak, amit eredendően annak is szántuk. Koncertet például egyáltalán nem adtunk.”
2020 körül egy Bunch Of Bastards nevű projektben is érintett voltál. Ezzel kapcsolatban mik a legfontosabb tudnivalók?
„Ez egy alkalmi formáció volt csupán, amit még a Covid-időszak alatt hoztunk össze Dario Cappanera barátommal és fivérével, akik amúgy mindketten a Strana Officina zenekarban játszanak. De mindegyikünk számára csak egy kis kitérő volt ez, semmi komoly.”
Az olasz zenei élet – a klasszikus operák mellett – világszerte elsősorban a vidám, napfényes slágerekről ismert. Ehhez képest nem kevés sötét, horrorisztikus külsőségekkel dolgozó, bizarr zenét művelő formáció működik arrafelé – olyanok, mint például az Ephel Duath, a Mortuary Drape, a Bulldozer és persze ti. Jól gondolom, hogy mindez valamiféle ellenreakció a mindenhol erőltetett, „O sole mio”-jellegű Olaszország-képpel szemben?
„Így igaz, ahogy mondod! Ez a spagettizabálós »O sole mio« imázs voltaképpen egy ősrégi, avítt és idejét múlt kép a hazámról, ami ráadásul mindig is hamis volt, vagy legalábbis nem mutatta meg a dolgokat a maguk teljességében. Holott már a ’80-as évek óta nagyon komoly underground zenei szcéna működik itt, ami éppenséggel pont ezt a képet árnyalja a működésével, egyes előadók esetében egészen extrém muzsikákat produkálva, nem egyszer akár utat is mutatva a világ többi részén ügyködő formációknak. Nyilván a kirakatba minden téren a kommersz és könnyen emészthető dolgokat tolják ki, de igazából a legtöbb országban sajnos ugyanígy működik ez a dolog.”
Az olasz rock- és metalszíntér egyik úttörőjeként hogy változott, formálódott a Death SS pozíciója és megbecsültsége az eltelt évtizedek alatt?
„Úgy gondolom, a kezdetek óta sikerrel őriztünk meg egyfajta bennfentes-kultikus státuszt a zenekar körül, azzal együtt is, hogy a régi, rendkívül lojális rajongói bázis mellé mindig csatlakoznak fiatalabb arcok. A korosztályos szórás meglehetősen nagy, elég heterogén bázisunk alakult ki mostanra, és ezt ugyanúgy megfigyeltem a külföldi koncertjeinken is, mint itthon, a hazai pályán.”
Ezt a fajta teátrális, horrorisztikus előadásmódot a 21. században a legnagyobb sikerrel a Ghost vitte be a köztudatba – az ő tevékenységüket hogyan értékeled?
„Tobias Forge jó barátom, és nagyon becsülöm azért, amit a Ghosttal elért. Örülök a sikereiknek, és külön büszkeséggel tölt el, hogy rendszeresen emlegeti a Death SS-t az egyik fontos inspirációs forrásaként. Ez igazán megtisztelő.”
Nemrégiben interjúztam a Deathless Legacy dobosával, Frater Orionnal, aki afféle mentorként beszélt rólad. Te magad mit gondolsz a Deathless Legacy zenéjéről és előadásmódjáról?
„A Deathless Legacy-ékat az indulásuk óta jól ismerem – már csak azért is, mert eredetileg ők egy Death SS tribute zenekarként indultak, később kezdtek csak el saját zenéket írni. Voltaképpen még a névadójuk is én vagyok. Az évek során szépen megtalálták a saját útjukat és kialakították az önálló kis világukat, igazán büszke vagyok rájuk!”
A Death SS élő fellépései különlegesen látványosak, már-már inkább afféle horrorszínházszerűek. El tudod képzelni, hogy valamikor egy olyan turnét is csináltok, ahol a színházi elemek elhagyásával, egyszerű póló-farmer ruházatban, minimalista színpadképpel léptek deszkákra?
„Soha, ez teljességgel ki van zárva! Az úgy már nem a Death SS lenne.”
Az új album sztorija egy emberről-emberre, lélekről-lélekre vándorló ősi, amolyan kozmikus erőről – az Entitásról – szól, aki évszázadokon át tartó útja során olyan személyekben ölt testet, mint például Mr. Hyde vagy Hasfelmetsző Jack, illetve a végén Steve Sylvester, azaz az általad a színpadon megformált karakter. Gondolom, rengeteg okkultizmussal foglalkozó könyv elolvasása kellett ahhoz, hogy ezt a történetet ilyen alaposan tudd kidolgozni.
„Pontosan! Maga ez az ezoterikus horror alapkoncepció a kettősség, a kétarcúság, a kétpólusúság témaköréről szól, fókuszba helyezve az Entitást, aki voltaképpen nem más, mint az a természetfeletti szellemlény, aki mindig is a Death SS egész tevékenységének az origóját jelentette. Természetesen nagyon sok irodalmi inspiráció rejlik emögött: Aleister Crawley, aki az ember művészi géniuszát akarta felszabadítani mágiájának eszközeivel; azután a skót író, James Hogg 1824-ben írt önéletrajzi műve, az Egy megigazult bűnös vallomásai. Vagy a Robert Louis Stevenson által írott híres regény, a Dr. Jekyll és Mr. Hyde, ami remekül mutatja be az emberi lélek kettősségét, a jó és a gonosz párhuzamos jelenlétét és munkálkodását. Ezeket a hatásokat ugyanúgy beleszőttem az album sztorijába, mint Hasfelmetsző Jack vagy a festő Walter Sickert alakját – és még sok más figurát is, hogy a történet a végére eljusson ahhoz a karakterhez, akit mindenkori társaimmal együtt én személyesítek meg a színpadon.”
A sztori azzal ér véget, hogy az Entitás 1977-ben Steve Sylvester testében és elméjében lel új „otthonra”, aki ennek hatására alapítja meg a Death SS-t. Innen hova tovább? Folytatod majd a történetet jövőbeli, kitalált karakterekkel, vagy inkább nyitva hagyod a végét?
„Nos, ami 1977-től mostanáig történt, az mindenki számára egy olyan nyitott könyv, amit bárki elolvashat, akit érdekel. Hogy innen hogy folytatódik majd a sztori? Nos, azt csak az Entitás tudja… majd meglátjuk!”
Nagyon tetszik az album megszólalása, van egyfajta hagyományőrző, a gyökerekhez visszatérő jellege, ám ugyanakkor mégsem kelt öreges vagy idejétmúlt hatást.
„Igen, ezzel teljesen fejét találtad a szöget. Pontosan ez is volt a célom. A mostani koncepció egyértelműen egy ilyen fajta, a ’70-es, korai ’80-as években gyökerező hangzásvilágot követelt meg, ami ugyanakkor bizonyos modernebb jegyeket is magán visel. Első körben nagyon sokat agyaltunk ezen Tom Dalgetyvel, aki az album társproducereként dolgozott mellettem. Azt hiszem, büszkén mondhatom, hogy végül sikerrel is jártunk. Egyébként az előzetes demók még itthon, Olaszországban készültek, ezekkel először én matekoztam, aztán amikor kezdett összeállni a kép, akkor a végső fázisban kapta meg a felvételeket Tom, aki Angliában végezte el az utolsó simításokat és az album keverését.”
.
A Death SS hamarosan ötvenéves lesz. Tervezed ez alkalomból valami különleges esemény megszervezését, esetleg egy speciális kiadvány megjelentetését?
„Az ötlet nem rossz… De az a helyzet, hogy pillanatnyilag ez a kérdés egyáltalán nem foglalkoztat. Van még idő odáig.”
Ez alatt a majdnem fél évszázad alatt sok mindent láttál és megéltél. Megbántál bármit is, illetve mai fejjel csinálnál akármit másképpen, mint ahogy az történt?
„Nem mondanám, sőt. Nyilván vannak dolgok, amik jobban is elsülhettek volna, például talán lehetnénk sikeresebbek a nemzetközi színtéren, de alapvetően elégedett vagyok mindazzal, amit elértem, illetve amit elért a zenekar. Végső soron mindig azt csinálhattam, amit akartam, és emiatt aztán nem is érzem úgy, hogy bármit bánnom kellene.”
A véres image ismeretében sokak számára talán meglepő lehet, hogy már jó 25 éve egyáltalán nem fogyasztasz húst, sőt tíz éve egy vegán éttermet is nyitottál Firenzében. Milyen indíttatásból hagytál fel a húsevéssel?
„Egyszerűen ez egy természetes lépcsőfoka volt a spirituális fejlődésemnek. Az életem egy pontján ráébredtem arra az egyébként alapvető igazságra, hogy nincs jogunk fájdalmat és szenvedést okozni az állatoknak, és nincs felhatalmazásunk arra sem, hogy – amint az számos esetben történik – akár egész fajokat tüntessünk el a Föld színéről. Ez egy veszélyes folyamat, amit meg kell állítanunk, együtt azzal, ahogy ok nélkül mérgezzük és a pusztítjuk a bolygót, ahol élünk. Ezen túlmenően pedig bizonyított tény, hogy a vegán étrend alkalmazása nagyságrendekkel egészségesebb, mint a húsevés, és az egész emberi testre roppantul jótékony hatást gyakorol.”
–
(Az interjú eredetileg a 2025. júniusi digitális különszámunkban jelent meg.)
Tartalom: A-Z, Behölder, Death SS, Élő Fém (Iron Maiden, Marco Mendoza, Anneke van Giersbergen, Arena), Gruesome, Hangpróba, Helheim, Klasszikus! (Paradise Lost – Draconian Times), Koncertmenü, Messa, Pagan Altar, Running Wild, Sijjin, Sodom, Sokkoló Korongok / Extra, The Great Old Ones, The Haunted, Vicious Rumors.
