Skip to content

COUNTING HOURS – A negatív hajtóerő

A Counting Hours tagjai – akik többek között az Impaled Nazarene, a Shape of Despair és a The Chant zenekarokban is megfordultak – pár héttel ezelőtt jelentették be, hogy egy harmadik gitárossal bővült a felállásuk: Pekka Loponen (The Chant, Minutian, Aryokal) csatlakozott a formációhoz.

A 2020-ban megjelent The Will című debütáló album egy hónap múlva kap folytatást. A banda második nagylemeze, a The Wishing Tomb február 23-án fog napvilágra kerülni, az Ardua Music gondozásában. A korong második ízelítőjeként az Away I Flow című szerzemény került bemutatásra.

„Az Away I Flow tematikájában az élet azon pillanatait járja körül, amikor ’késztetést érzünk’ arra, hogy erősebben koncentráljunk azokra a dolgokra, amelyek igazán fontosak számunkra – magyarázta a dal szövegét Jarno Salomaa gitáros. – Különösképp akkor, ha ezek a hajtóerők inkább negatívak. Legyen az bármi, ami egyesít bennünket és a negatív aspektust, mint egy tudatfolyamot. Az Away I Flow is ezeknek a pillanatoknak az eredménye, és maga a dal is elég gyorsan összeállt. A kezdeti ötlet után a kompozíciót az egész zenekarral közösen fejlesztettük, és amikor a producer, Jussi Hämäläinen is bekapcsolódott, a puzzle utolsó darabjai is a helyükre kerültek.”

COUNTING HOURS – The Wishing Tomb
(02/23 – Ardua Music)

1. Unsung, Forlorn
2. Timeless Ones
3. Away I Flow
4. All That Blooms (Needs to Die)
5. Starlit / Lifeless
6. The Wishing Tomb
7. No Closure
8. A Mercy Fall
9. The Well of Failures

https://countinghours2.bandcamp.com/album/the-wishing-tomb

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw