Kiadó: Sumerian Records / Írta: Pintér Miklós / 8
Uniformizált világban élünk. Izzadva, erőlködve kutatjuk az igazán nagy egyéniségeket, keressük az újabb messiásokat, de csak nem akarnak előkerülni. Nem látjuk, kik lennének azok, akik földbe állítanák a nagyokat, letépnék a trikóikat, és azt mondanák: elég volt, innentől kezdve miénk a pálya! Az uniformizálódás, a tudás hozzáférhetősége valamilyen szempontból egy soha korábban nem tapasztalt, magasabb alapnívót eredményezett – a zenében is. Ma már olyan technikai színvonalon játszik egy random dörbenzorfi Youtuber, hogy az embernek leesik az álla. Hogy egyénisége nincs? Ja, azt nem lehet a nappaliban vagy a kisszobában megszerezni.
Ugyanazzal a problémával küzd a globális zeneipar, mint mondjuk a labdarúgás is. Mindenki tud mindent, amit könyvből meg lehet tanulni, de az a fajta zsiványság, ami mondjuk a zenészeket Ozzytól Lemmyn át Kurt Cobainig jellemezte, valahogy kiveszni látszik. És most ne csak első vonalas szereplőkre gondoljunk!
A Chicago egyik külvárosából származó Born of Osirisről ugyanez jutott az eszembe. Elképesztő, milyen ámulatba ejtő technikai tudással rendelkeznek a srácok – úgy fejtik meg a többismeretlenes zenei egyenleteket, mint a szomszéd néni a skandináv rejtvényt a Fülesben. Vasmag. Tanulni kezd. Páratlan vívó. Amire korábban azt mondtuk: progresszív, ma már alapfeltétel a metalcore- és deathcore-színtéren – tulajdonképpen szinte bármelyik ilyen banda stílusmeghatározásához oda lehetne biggyeszteni a jelzőt. A Born of Osiris azonban vállaltan teszi ezt.
A Through Shadows már a banda hetedik albuma. Nincs helyem összehasonlítani a korábbiakkal, de önmagában is annyi érdekes dolog hallható rajta, hogy érdemes inkább az újra fókuszálni. Az óriássláger Elevate refrénjében hallható, paradoxonként értelmezhető, iszonyatosan fogós és egyszerű billentyűk a legzordabb technós-popos ’90-es éveket idézik. Egyik pillanatban halálra idegesítenek, a másikban meg azon kapom magam, hogy magamban dúdolom őket. Számtalanszor leírtuk már: nagyon vékony a határvonal az újkori refrének ócska fiúbandákat idéző nyávogása és a befogadhatóbb, férfias dallamok között. A Through Shadows címadója, valamint a Spencer Chamberlain (Underoath) vendégszereplésével és szaxofonszólóval feljavított Activated például ilyen – miközben olyan gitározás megy a háttérben, hogy az valami döbbenet! Az elektronikus percengések jobbára hozzáadnak az összképhez; néha segítségül kell hívni a Waze-t, hogy az ember odataláljon a dalok végére – pedig alig hosszabbak 3-4 percnél. Ezeket a számokat kizárt, hogy próbateremben rakták össze a fiúk!
Kifejezetten ajánlott meghallgatni a sok elektronikával és jó fajta ugrálós ritmusokkal, valamint óriási refrénnel megpakolt In Desolation című felvételt. A Torchbearer hasonlóan értékes, szintén brutális energiával, indusztriális hatásokkal és egy csodás levezetéssel (lásd még: Transcendence). Rob Zombie munkái jutnak róla eszembe – kár, hogy nincs több hasonló irányváltás a lemezen!
Az elmúlt két év elvándorlásai után megmaradt Born of Osiris-tagok (Ronnie Canizaro, Cameron Losch és Nick Rossi) kiváló lemezt mérnökösködtek össze. Néhány daluk a nyár legjobbjai között lesz majd, de különösebb változást nem vizionálok náluk karrierszinten. Ez egy 7,5 pontos lemez, amit jóindulatúan 8-ra kerekítek.
A zsiványokat, az új kihívókat pedig továbbra is keressük!
—
(A lemezkritika eredetileg a 2025. júliusi digitális különszámban jelent meg.)
„Djentbe hajló agresszív, progresszív metalcore. Az állandó témaváltások miatt kissé zaklatott az összkép. Rohadt jól zenélnek, de az album valamiért nem szól szépen (nagyon mesterséges a sound és nincs igazán alja) és ez sokat ront a műélvezeten. Mégis úgy érzem, ez az album még visszatér hozzám a jövőben. ”
– Cselőtei László / 8
„Szimpatikus csapat volt mindig és ez most sem változott. Ha valahogy lehet jól modernizálni egy műfajt, akkor arra ez a lemez az iskolapélda. Üt, mint a buszkerék!”
– Szénégető Richárd / 8
„Kevés ennyire szintetikus hangzású és hatásvadász bandát ismerek, mint a BOO. Másrészről, a technikai tudás vitathatatlan, és a megszilárdított rajongói bázis ezután is garantáltan stabil marad.”
– Gáti Viktor / 7
„Nagyjából ugyanazt érzem, mint egy hónapja a Fallujah új albuma kapcsán is. Borzasztó jó zenészek, valami elképesztő teljesítménnyel, de túl eklektikus, és szerintem egyben nagyon öncélú is ez a brutális mennyiségű témahalmozás.”
– Gyuricza Ferenc / 7
„Hasonló eszközkészlettel dolgoznak, mint mondjuk a Nest Of Plagues vagy akár a Watch My Dying, de mások az arányok. Nekem történetesen a két említett banda arányai sokkal jobban bejönnek. De jár a plusz pont azért, hogy a szaxofont nem merőben ötletszerűen és feleslegesen vetették be.”
– Uzseka Norbert / 7
„Alapvetően nincs bajom az elektronikus elemek megjelenésével a kemény zenében, de a Born of Osiris sokszor annyira túltolja ezeket, hogy nem is igazán hallom tőlük a húros szekció játékát. Ilyen alapon ez a lemez akár egyetlen zeneszerkesztő programmal is elkészülhetett volna, néhány besamplerezett gitárhangzás felhasználása mellett.”
– Zubor Olly / 6
„Vége lesz-e valaha az iszonyatos túltermelésnek a műfajban?”
– Kiss Gábor / 5
„Baromira tudnak zenélni, nagyon technikás az egész, de a kevesebb több lenne, az agyam egyszerűen belebicsaklik ebbe a témahalmozásba. Ráadásul rettenet műanyag a hangzás, ami szintén nem könnyíti meg a hallgatását. Nekem sajnos nem jön át az üzenet.”
– Schmidt Péter / 5
