Kevesen játszanak a világban horror punkot, jól meg még kevesebben. Szerencsére a magyar Bloody Holly And The RicketZ ezek közé tartozik, nem csoda, hogy első albumuk (Grand Opening) külföldön is megjelenik. Ráadásul ritkán látott egzotikus felállásban zenélnek: a férfi énekest három női zenész kíséri. Kirsch András énekes, Árendás Anita dobos és Brányi Vivien gitáros válaszolt Uzseka Norbert kérdéseire.

(szöveg: Uzseka Norbert – fotó: Biró Edina)

Bizony, több, mint három év telt el a bemutatkozó EP (Slashes To Slashes, Guts To Guts) óta. Mivel töltötték ezt az időszakot? Mi történt a csapattal?

K.A.: „Rohadtul megirigyeltük az újjáalakult Guns N’ Roses koncertbevételeit, és úgy döntöttük, leutánozzuk őket. Nos, a dalszerzés tempóját illetően maximálisan sikeresnek is bizonyult ez a törekvés. Azért van némi szánalmas mentségünk az időhúzásra: először is, az EP-t még a zenekar drága kollaborátora, egyben a Junkies dobosa, Czakó Dani „Gravel” gitározta fel, de ő egyéb elfoglaltságai miatt nem avanzsált teljes értékű taggá, meg aztán borult volna a női hangszeresek–férfi énekes koncepció. Sajnos maximálisan meg van elégedve a nemével is, így aztán az sem jöhetett szóba, hogy beutaljuk valami spéci svájci klinikára.

Szerencsére végül leszerződött hozzánk gitárosként Brányi Vivien, azaz WN Ricket, aki ugyan black-death körökből érkezett, de egy suttogó tréner segítségével elkezdtük szocializálni. Ahhoz képest, hogy az első néhány próbán még parittyával etettük, nagyon szépen halad. Aztán született hat videóklipünk, koncerteztünk Szlovéniától Borsodig, felkerültünk az angol We Are Horror Records kiadó dupla horrorpunk-válogatására, és begyűjtöttünk egy bronzérmet a Wacken Metal Battle tehetségkutatón.”

Változott időközben a zenétek?

K.A.: „Hát, a dallamosabb részek nem lettek még dallamosabbak, a kemény részek pedig pláne nem lettek keményebbek. Talán a gyorsak valóban még gyorsabbra sikeredtek. Továbbá annyit biztosan kijelenthetünk, hogy a Grand Opening debütáló LP-ként az eddigi legjobb nagylemezünk. És ha már az Ordas nagy kliséválaszok kézikönyvéből kiollózott passzusoknál tartunk, az is igaz, hogy ez a cucc tényleg csapatmunka eredményeképp jött létre.”

Á.A.: „Az EP-re kaptunk olyan észrevételt, hogy a szöveg ugyan horror, de zeneileg nem elég creepy. Szóval a creepy részek még creepybbek lettek.”

Na és a dalszerzés útja-módja, pláne, hogy az EP óta új gitárosotok lett?

K.A.: „Talán nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a punkot én érzem leginkább magaménak, és ez nem csupán abban nyilvánul meg, hogy Rocky Cellarral ellensúlyozom a Koccintós radioaktív mellékízét. Az EP-re két dalt egy az egyben Gravel hozott, a másik három alapjait pedig én brummogtam fel otthon a fakezemmel, basszusgitáron. Most viszont mindenki beszállt a dalszerzésbe, és Gravel – aki megmaradt többek közt dalszerző titulusban, mint Dee Dee a Ramonesban – összehegesztette az ötleteket konstans egésszé.”

B.V.: „Bár már nem Gravel a gitáros a zenekarban, a témáim nagy részét mégis ő hozta. Lévén, hogy ez az első nem-metal zenekarom, tapasztalatom még nincs a horrorpunk témákat illetően. Két szám alapjaiért vagyok felelős, ami zöldfülűként így is nagy teljesítmény. Számottevően, mint új tag, inkább csak a dalok formázásában volt szerepem.”

Hogy zajlott a stúdiózás?

Á.A.: „Felvételkor kialakult hatalmas alkotói összetűzésekről nem tudunk beszámolni, ugyanis a stúdióban végül alig találkoztunk. Előre ledemóztuk az összes dalt, majd mindenki befáradt Gravelhez a stúdióba és feljátszotta a részét. Na jó, a vokál felvételekor ketten is lent voltunk Marielle-lel egyszerre. Mivel az elmúlt két évben folyamatosan adtuk ki a dalokat, nem volt sietős a munka.”

.
Mindig érdekelt, hogy a koncerteken jellemző smink és ruhaköltemények rajtatok vannak-e a próbateremben ill. a stúdióban is, vagy ezek csak a közönség szórakoztatását szolgálják, és nincs rájuk szükségetek, hogy mondjuk dalírói hangulatba kerüljetek?

K.A.: „Régebben dalszerzés előtt mindig elástam a színpadi ruháimat a retekágyásba, továbbá egy döglött cickányt tartottam magamnál CBA-s reklámszatyorban, hogy megihlessen a halál bűzös lehelete. De aztán amikor elárulták, hogy ez a módszer már lejárt lemez, elkezdtem a konformisták példáját követni. Amúgy épp elég felszenvedni a színpadi szerkókat koncert előtt, illetve megválaszolni önmagamnak a ’hova a faszba tettem a kesztyűmet/kontaktencsémet’-jellegű kérdéseket, miközben van öt percünk az átszerelésre és a dekor kirakására.”

Á.A.: „Szerintem Marielle rövid úton eltávolítaná magát a zenekarból, ha minden próba előtt ki kéne maszkoljon minket a műsebekkel… Ez ugyanis az ő feladata szokott lenni koncertek előtt, és rá kell szánni az időt, amiből próba előtt sincs túl sok.”

B.V.: „Számomra így is rendszeres kihívás, hogy mit veszek fel aznap, mikor próba van. Próbákon egyre többször készítünk fotókat, videókat egyéb tartalmakhoz, és az átlag irodai öltözet sosem kompatibilis hozzá. Ha meg munkába érkeznék neccharisnyában és tátongó sebekkel a homlokomon, lehet, hogy kapnék pár furcsa pillantást.”

Az első interjúnkban elhangzott, hogy nem lenne ellenetekre, ha külföldi kiadó gondozná a kiadványaitokat. Ezt a célt szemlátomást elértétek. Hogyan? És akkor mi szükség van a H-Musicra?

Á.A.: „Félig-meddig a szerencsén múlt a dolog. Az angol We Are Horror Records (WAHR) egy instagramos cover album felhívására jelentkeztünk még évekkel ezelőtt. Az a kiadvány végül nem valósult meg, később viszont A HorrorPunk’s Not Dead vol.3 válogatás készítésekor Dan Phillips, a WAHR vezetője keresett meg minket, hogy küldhetnénk egy dalt az anyagra. A Slice Slice Baby ezen jelent meg. Amikor a Grand Openinghez kerestünk kiadót, egyértelmű volt, hogy vele mindenképp szeretnénk egyeztetni.

A H-Music úgy jött a képbe, hogy a Wacken Metal Battle környékén velük is elindult egy beszélgetés, és igazából ők is támogatták a külföldi kiadó ötletét. Így végül összehoztam a két felet, így lett egy kiadói kollaboráció. A lemez gyártása itthon készült a H-Music felügyelete alatt, a WAHR pedig főleg a külföldi terjesztést viszi.”

Szintén ’21 tavaszán még azt nyilatkoztátok, nem akartok magyar nyelvű szövegeket. Most meg mégis? Hogy történhetett ez?

K.A.: „Norbert, már-már irritálóan tüchtig vagy, nem is emlékeztem, hogy ilyesmit hordtam volna össze! De hogy válaszoljak: valóban, a költői rutin viszonylagos megléte ellenére is idegenkedtem a magyar szövegektől. Egyrészt, mert hasonló tematikájú dalokban, mint a mieink, azért elég könnyű rettenetesen hangzó sorokat írni, másrészt pedig egy dalszöveg megalkotásakor kevesebb a művészi szabadság, mint versírás során. Például nem írhatok bele büntetlenül olyan kifejezéseket, mint sperhakni, sezlon, hűbelebalázs vagy rátarti. De aztán úgy döntöttem, hogy ennek dacára is teszek egy próbát, és úgy néz ki, működött a dolog. Úgyhogy nem elképzelhetetlen, hogy lesz még ilyesmire példa a jövőben.”

Á.A: „Három és fél év hosszú idő! Továbbra is az angol nyelv marad a fő vonal, az angol kiadó miatt mindenképpen. Én el tudnám képzelni viszont azt is, hogy egy dal elkészüljön magyarul és angolul is. Ismerve Nózi szövegírását, ez biztosan két különböző dal lenne.”

Hogy kerültek a képbe a vendégek?

Á.A.: „Zolit (aka Takony) a CPgből még szegedi egyetemi éveim alatt ismertem meg. Abban az időben a Variola nevű zenekara ment nálam nagyon, ott ő volt az énekes-gitáros. Feldobtam az ötletet a többieknek, hogy hívjuk meg vendégeskedni, amiből az lett, hogy miután elvállalta, át is küldött egy alapot, hogy csináljunk vele, amit jónak látunk. Ebből lett az első magyar nyelvű dal, a Féregjárat. A felvételhez ki kellett várni, míg Zoli hazalátogat az USA-ból, viszont szerintem abszolút megérte.”

B.V.: „Harsányi Zsolti (aka Kommandante Klit) a Türböwitch gitárosa, régi cimbora. Nekem már több közös bulim is volt vele még a Necroratory-, Paragon Zero-korszakomból, olyan koncertre meg nem tudok elmenni, ahol ő ne lenne jelen. Szervezett nekünk bulikat az Insane Hellride Entertainment gondozásában, Bloody koncerten meg akárhányszor volt, mindig ott csapatta az első sorból. Egy igazi rock ‘n’ roll-arc. Igazából fogalmam sincs, hogy hogyan, de kialakult egy jó viszony a Türböwitch és a Bloody között így az évek alatt. Mikor vendégzenészen gondolkodtunk, hamarabb esett a választásunk Zsoltira, minthogy kész lett volna a második magyar nyelvű dalunk, a Halottakról jót (vagy rosszat). Amikor már a dal vége felé értünk, és már csak a szóló hiányzott belőle, akkor egyértelművé vált mindannyiunknak, hogy Zsolti KELL IDE. Szerencsére igent mondott a felkérésünkre, és megünnepeltük ezt egy vasárnap reggel tízkor kezdődő klipforgatáson, a Nightmare in Budapest szabadulószoba patológiáján, ahova hozta magával a fél zenekarát. Nem mellesleg olyan szólót írt, hogy felköthetem a gatyámat.”

.
Két dal is van az albumon, melyek címe közismert diszkóslágerekre utal. Mi okból döntöttetek ezek használata mellett?

K.A.: „Sajnos rendszeresen gyötörnek olyan gondolatok, mint például ’láttam egy habzó szájú rókát, több is veszett Mohácsnál’, vagy hogy ’szemétszállító voltam az ókorban, úgy emlegettek, mint a Római Birodalom kukása’. Nos, ugyanez sajnos angol nyelvű dalcímek esetében is működik, és mivel a Scary-Scary Lady és a Slice Slice Baby még profilba is vág (ez utóbbi pláne), úgy éreztem, bűn lenne nem felhasználni őket. Egyesek szerint épp ezzel követtünk el bűnt, de nem lehet mindenkinek megfelelni, na!”

A Slice Slice Baby emellett a Föld túlnépesedésére vonatkozó megoldási lehetőségeket járja körül, és egy sokkal emberközelibb, őszintébb verzió mellett teszi le voksát, mint amilyen mondjuk a laborvírus vagy a bombázás. Meséljetek még erről, kérlek!

K.A.: „A nyitódal mélyfilozófiai mondandóját talán leginkább a ’think globally, kill locally’ sor összegzi legbeszédesebben. Ez ugye egy környezetvédelmi szlogen modernizálása, melyet olyan celeb-aktivisták is magukénak érezhettek, mint Jeffrey Dahmer vagy John Wayne Gacy. Márpedig ők tradicionális eszközökkel küzdöttek a széndioxid-kibocsátás visszaszorításáért. Amúgy a szerzői jogi problémákat elkerülendő, a dal végén megemlékezünk Vanilla Ice-ról is, aki ugyan nem hasonszőrű környezetvédő, ellenben az Ice Ice Baby című sláger – azaz Jég, jég, csecsemő – szövegírója. Ezt csak arra az esetre jegyeztem meg, ha a TikTok-generáció is olvasná az interjút valamilyen okból kifolyólag, és ennek hatására a mi dalainkra tátognának rá a videóikban.”

Az Absinthe with Jack üzenete felfogható feministaként is, bár nem vagyok benne biztos, hogy a legősibb mesterség kapcsán minden érintett egyetért abban, hogy az – ahogy elhangzik – az élet igazi sója. Erről is szeretnék többet hallani.

K.A.: „Ez a dal valóban nem annyira feminista, mintsem szabadelvű-pacifista üzenettel bír, amivel önkéntelenül is skizofrén helyzetet teremtettünk önmagunk számára. Hasfelmetsző Jack hiába harcolta ki munkásságával a legenda titulust, ha egyszer nem volt más, mint egy bigott pöcs. Gyilkolt volna prostik helyett járdán e-rollerező, vietnami papucsos legénybúcsúsokat!”

A Rosegarden a szerelem kritikáját fogalmazza meg, ha nem csalódom. Mi ihlette ezt a dalt?

K.A.: „Nem mi, hanem ki. Sajnos ezt nem árulhatom el, mert kurva nagy balhé lenne belőle, úgyhogy csak nevezzük őt Zeblákovits Jolánnak. Amúgy nem en bloc a szerelem kritikáját fogalmaztam meg a dalban, hanem a belőlem kiváltott szerelemét. Anyám sakál volt, apám tasmán ördög, a járókám skorpióktól hemzsegett. Ezek után kikérem magamnak, hogy valaki ShyGys-fiút csináljon belőlem hasonló geil érzelmek előcsiholásával!”

Két, a keresztény vallásokhoz erősen kapcsolódó dalt is találunk az albumon. Míg a Christmas Chainsaw Massacre kiindulópontjának el tudom képzelni, hogy András szívből rühelli a karácsonyt, ahogy az számos közösségi médiás posztjából kiderül, a Jesus Christ Vampire Hunter talán több magyarázatot igényel, hogy a gyanútlan hallgatók megértsék, amit sokszor hallottam már a Bloody Holly and the RicketZ kapcsán, de nem tudom, ti magatok mondtátok-e valaha: hogy nem kell ám mindent komolyan venni.

Á.A.: „Az egyik szlogenünk a véresen komolytalan. Amolyan útmutatás, vagy heads up a zenekar értelmezéséhez. Nem is tudom, van-e olyan szövegünk, amit érdemes szó szerint kezelni. Talán a koncertek dátumát és helyszínét a posztokban.”

B.V.: „Egész évben a Halloweent ünnepeljünk, most komolyan, tudnál minket ezek után komolyan venni?!”

K.A.: „Közvetlenül egyik dalszöveg sem kötődik a valláshoz, nagyanyám, aki egy 20. századi inkvizítor volt, még holtában is megégetne, ha a kereszténységgel viccelődnék. Ő az a fajta poltergeist lenne, aki nem leveri a keresztet a falról, hanem felszegel hármat. A Christmas Chainsaw Massacre inkább a decemberi vészkorszak giccscunamijára adott válaszreakció – különös tekintettel a családi filmekre. A Jesus Christ Vampire Huntert pedig az azonos című Oscar- és Golden Globe-díjas mozi ihlette, melyben a Megváltó visszatér a földre, hogy levadássza az napfényre immunis vámpírokat.”

A White Magic Killsben négy előadó/zenekar neve is elhangzik. Miért pont ők? És összefoglalnátok, mi a problémátok a fehér mágiával, vagy úgy általában a spirikkel?

K.A.: „Nos, G.G. Allin, a Slayer, a Mercyful Fate és a klasszikus Mayhem garantáltan alkalmas rá, hogy puszta kisugárzásával távol tartsa a fanatikus ezotérítőket. Tudod, akik akaratodon kívül hangtál-meditációs, oroszlánfóka-jógás meghívókkal bombáznak, a horrorfilmeket és a mikrót pedig a Sátán találmányának tartják. Amivel semmi baj nincs, ha otthon csinálják a négy fal között, de egyesek még mindig rendszeresen traktálnak a vonzás törvényével és az egymilliószoros nappal. És kurvára nem törődnek vele, hogy ez utóbbit minden átmulatott szombat éjszaka után átélem. Előbbit pedig gravitáció fedőnéven ismerem.”

Á.A.: „Tízmilliószoros nap, ne kisebbítsd!”

.
A Plan 9 megható főhajtás a megannyi trash horrort rendező, hovatovább kultikus Edward D. Wood Jr. emléke előtt. Meséljetek róla, hiszen nem mindenki ismeri az általa készített filmklasszikusokat!

K.A.: „Ahogy a Ramones nélkül nem létezne punk rock, legalábbis nem ebben a formában, úgy Ed Wood nélkül sem született volna meg a trágyahorror műfaja. Első filmje, a Glen vagy Glenda még valamiféle pszichedelikus szociodráma, ugyanakkor szerintem minden mindfuck-film ősatyja, tökéletesen kafkai élmény minden egyes képkockája. A Szörny menyasszonya azonban már tősgyökeres zs-horror, ahol pazarul tetten érhető a mester ars poeticája, miszerint ’nem az apró részletek számítanak’. Tudniillik a Lugosi Béla által alakított őrült tudós másfél centi mély udvari tavában egy sufnituning óriáspolip él, akinek tökéletesen inaktív csápjai közt rendszeresen szörnyethalnak az arra ólálkodó idegenek. Igazi mesterműve azonban a 9-es terv a világűrből, melyben emberi külsővel megáldott idegenek papírmasé ufókkal nyomulnak a temető felett, hogy aztán három embert tökéletesen indokolatlanul feltámasszanak a halálból, és vámpír-zombi hibriddé változtassanak. Érdemes amúgy megnézni a szinkronos verziót is, ugyanis – tartalomhoz a forma alapon – a DVD-forgalmazó cég munkatársai adták hangjukat a szereplőknek.”

A The Very Last Supper újabb önreflektív dal. Akartok róla beszélni, vagy ez már a fizetős kategória, és nekem nincs hozzá megfelelő képzettségem?

K.A.: „Az egyik leggyakoribb kérdés, amit szimpatizánsainktól megkapok, így hangzik: >Nem megerőltető három csajjal zenélni?< Erre szemrebbenés nélkül szoktam rávágni olyanokat, hogy >dehoooogy, teljes a harmónia, a faszik százezerszer nagyobb primadonnák.< Ilyenkor érzem csak igazán, hogy sokra vihettem volna kormányszóvivőként. Na, jó, az iménti kijelentés tényleg igaz, csakhogy van egy másik oldala is: olykor jobban kell bírnom a felém áramló savat, mint egy kocka-Lada akkumulátorának. Nos, gondoltam, mint a zenekar férfiúi Ripley hadnagya, egy dalszöveggel én is kedveskedem a kis xenomorfoknak.”

Á.A.: „Azért ha az interjúban eddig eljutott a kedves olvasó, már körvonalazódhat benne, hogy nekünk csajoknak sincs ám egyszerű dolgunk a frontember művész úrral. Plusz mit tehetünk, ha folyamatosan érkeznek a magas labdák? Amúgy én négy éve próbálom átvenni ezt a fogalmazási stílust, hogy ne kelljen minden poszt szövegéért őt kergetni, de lehetetlen, úgyhogy maradunk így, ő meg néha kinyír minket egy-egy dalban.”

Koncertek kapcsán mi várható?

Á.A.: „December 28-án lesz egy évzáró buli a Hey Ho Let’s Go Radio Show szervezésében az S8-ban, tavasszal pedig szeretnénk még néhány lemezbemutató bulit, ezekről majd hírt adunk a Facebookon.”

És mik voltak az eddigi legjobb ill. legrosszabb koncertélményeitek?

K.A.: „A legjobb a tiszaújvárosi koncertek mellett a két idei nagyszínpados buli volt a Barba Negrában a Junkies előtt és a Wacken Metal Battle-ön. Utóbbit némi lelkiismeret-furdalással említem meg, ugyanis Anita sportsérüléséből kifolyólag csak színikritikusként nézte az előadást, helyette Gravel ugrott be a dobok mögé. Kimondottan rossz élményt nem tudnék felidézni, inkább csak egzotikusat: történetesen, amikor a mi drága bőgősünk, Marielle Ricket nagymamája az első performanszunk után odajött gratulálni. Utána egy hétig csak kesztyűsbáb segítségével tudtam kommunikálni.”

Á.A.: „Az egyik legjobb a fentieken kívül még a két évvel ezelőtti halloweeni koncert az Aurórában, ahol úgy bepörgött a közönség, hogy a fejük fölött dobálták a dekornak szánt fekete zacskóba csomagolt ’hullát’. Szerencsére csak szivacs volt benne. Nekem mondjuk a Wacken Metal Battle koncert a rosszak között is listás, ugyanis a kiújult gerincsérvem miatt előző este vált egyértelművé, hogy nem fogok tudni játszani. Így baromira nagy lelkiismeret-furdalásom volt, hogy egy ilyen fontos eseményen hagyom szarban a többieket, és úgy kell lejátszaniuk a bulit, hogy sosem próbáltak Gravellel. Stresszesebb volt, mint ha játszottam volna.”

B.V.: „Kifejezetten rossz élményünk nincsen. Egy-egy klub bulit tudnék berakni ide, ami csak azért volt kellemetlen, mert se kifele, se befele nem volt megfelelő a hangosítás. Ezek az események viszont fejlesztik a szájról olvasási képességünket, és Marielle-lel is többet simulunk össze a színpadon, csak hogy lássuk mit játszik a másik. Most, hogy belegondolok, lehet, hogy szándékos lenne a hangosító részéről?”

Vagy bármi más zenekari sztori, amit szívesen megosztanátok az olvasókkal?

B.V.: „Ha a zenészkarrierünk zátonyra futna, még tánckar simán lehetünk. Az idei Grossmann horrorfilm-fesztiválon ugyanis végigtáncikáltuk a szlovéniai Ljutomer utcáit egy mozgó teherautó platóján a Surf Truckerz koncertjén, amit pár száz vonuló zombi követett. Ezen fesztiválon délután, verőfényes napsütésben játszottunk, amin annyira kitikkadtunk, hogy utána estig italoztunk ’hidratáció’ fedőnéven, ezt követően gondolkodás nélkül felpattantunk arra az autóra. Főhősünk, Nózi, végigkamerázta a menetet, de hála az égnek, letörölte a videókat a telefonjáról, mielőtt még felszinkronizálta volna a felhőbe, így nem tud zsarolni minket a tánccal, tehát egyelőre marad a zenélés…”

András, lesz-e folytatása a Krákogjatok, varjak! című versesköpetednek?

K.A.: „Tervezem, de ezt sem fogom elkapkodni, lévén, hogy a könyvírás többnyire egy nagy energiabefektetést igénylő, de mérsékelten jövedelmező műfaj. Ellentétben ugye a horrorpunkkal.”

Esetleg arról mesélnétek még, hogy ki mi egyébbel foglalkozik a BHATR-en kívül, netán, hogy miféle emberek is vagytok, mi a kedvenc ételetek-italotok, vagy milyen jegyben születtetek, és az mennyire jellemző rátok?

K.A.: „Marielle ötvös, tetováló, és a zenekar MacGyvere: akkora technikai zseni, hogy képes kecskedudával atomhasadást előidézni. Például a Grand Opening borítóját is ő rajzolta. Emellett rendszeresen Fukusima-zöld, üdítőnek álcázott életellenes löttyökkel érkezik a próbákra. WN faipari mérnök, aki nemcsak hisz a modernkori rabszolgaság intézményében, de serényen gyakorolja is azt. Éjjel 3-tól hajnal 4-ig dolgozik, azaz egy órával munkaidő megkezdése után feküdne le, ha lenne alvásigénye. Hobbija a vidéki lét, a kertészkedés, és háromhetes hullák kihantolása. Anita (Bobi Ricket) a menedzseralkatú élőlények főcsoportjába tartozik, ismeri az olyan bizarr fogalmakat, mint ’határidők’, ’tervezés’, ’egyeztetés’, ’ügyintézés’. Ő is a technikai túlképzés áldozata, mind analóg, mind digitális síkon. Én meg egy csuda kedves fickó vagyok, és remekül tudok szarvasbőgést imitálni egy összecsévélt Hammerworld segítségével. Ja, és Mérleg jegyben születtem, ezért hogy megfeleljek az asztrológiának, hitelesen játszom a döntésképtelen konfliktuskerülő lúzer szerepét.”

Á.A.: „Még szerencse, hogy dalt írt róla, hogy nem hisz az ilyesmiben!”

–

www.facebook.com/bloodyhollyandthericketz
https://bloodyhollyandthericketz.bandcamp.com
https://linktr.ee/bloodyhollyandthericketz