Skip to content

BLACK STONE CHERRY – Soha ne add fel! (interjú)

(szöveg: Kiss Daniella – fotó: kiadói archívum)

A Black Stone Cherry a southern rock egyik legmeghatározóbb együttese lett az évek során, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy nemrég tért vissza egy közös turnéról a legendás Lynyrd Skynyrd és ZZ Top zenekarokkal. A Sweden Rock fesztiválon készült interjúnkban Chris Robertson, a banda énekese a fellépésük után mesélt legújabb albumukról, a dalok mögötti inspirációról és arról, mi várható tőlük a jövőben.

A legutóbbi albumotok, a „Screamin’ at the Sky”, tavaly jelent meg. Megosztanál néhány részletet a lemez készítési folyamatáról, valamint a felvételek során szerzett élményekről vagy esetleges kihívásokról?

„Ez volt az első albumunk Steve Jewell-lel, az új bandatagunkkal. Valaki újjal dolgozni másfajta élmény, de nagyszerű volt, hogy ő is hozzátette a magáét. Az album nagy részét útközben írtuk, vagy a koncertek után, vagy előtt, esetenként a turnébusz hátuljában. Ez a lemez igazán a fejlődésről és a megértésről szól. Tele van mély lírai tartalommal, így mindenképpen érdemes többször is meghallgatni.”

A dalaitok sokszor érzelmekkel teli és személyes hangvételűek. Tudnál mesélni arról, milyen témákat dolgoznak fel a „Screamin’ at the Sky” dalszövegei?

„Az album számos személyes és érzelmi témát ölel fel. Például a „When the Pain Comes” arról szól, hogyan birkózunk meg a fájdalommal és néha túl messzire megyünk ennek során, akár drogokkal, akár más módon. Aztán ott van az „Here’s to the Hopeless”, ami egy felemelő dal arról, hogyan segítsünk másokon a küzdelmeik során. A „Show Me What It Feels Like” inkább arról szól, hogy milyen jól érezni magunkat valakivel. A „R.O.A.R. (Raindrops on a Rose)” pedig egy nagyon személyes dal az édesapámról, aki elhunyt. Szóval az album egy érzelmi utazás. Nagyon büszke vagyok arra, ahogy sikerült, különösen az énekekre és a szövegekre.”

Van valamilyen átfogó üzenet, amit szeretnél közvetíteni a hallgatóknak ezzel az albummal?

„A fő üzenet az, hogy soha ne add fel. Mindig juss túl az akadályon. Lehet, hogy rögtön ott van mögötte a következő, de sose add fel. Csak folytasd. Menj tovább előre.”

.
A Black Stone Cherry zenéje gyakran ötvözi a southern rock, hard rock és a blues elemeit. Hogyan sikerül megőrizni a jellegzetes hangzásotokat, miközben új zenei irányzatokkal kísérleteztek?

„Mivel mi játszunk, a zenénk mindig Black Stone Cherry-nek fog hangzani, akár a metal, akár a country felé hajlunk, az alap hangzásunk továbbra is megőrzi a Black Stone Cherry jellegét. Bár a zenénk erősen tükrözi a hatásainkat, mégis a saját stílusunkban játszunk. Sosem próbálunk másokat utánozni – csak ihletet merítünk tőlük. Természetesen, amikor zenélni tanulsz, utánozod az inspirációidat, de amikor dalszerzésre kerül sor, senkit sem akarsz másolni. Szerintem az ötletek kölcsönzése rendben van, de az, ahogy a zenéhez közelítünk és ahogyan felnőttünk, határozza meg igazán a hangzásunkat.”

Az együttes mindig is erősen kötődött Kentuckyhoz. Hogyan befolyásolja az otthonotok a zenéteket, valamint hogyan formálja a zenekar imidzsét és üzenetét?

„Azt hiszem, hogy az a tény, hogy egy lassú, nyugodtkörnyezetben élünk, ahol senki sem siet és ahol egyfajta „majd megcsinálod, amikor megcsinálod” laza mentalitás uralkodik, nagyobb kreatív szabadságot ad nekünk. Még amikor elkezdtük a bandát, akkor sem egy nagyvárosban voltunk, ahol az akkori hangzással kellett volna versenyeznünk – egyszerűen azt hoztuk létre, amit akartunk és ha nekünk tetszett, akkor az elég volt számunkra. Nem kellett rivalizálnunk a többi zenekarral, mint ahogyan talán kellett volna, ha New Yorkból vagy valami hasonló helyről jöttünk volna. Az, hogy kissé távoli és elszigetelt helyen élünk itt Kentuckyban, a kezdetektől lehetővé tette számunkra, hogy őszintén írjunk, anélkül hogy törődnünk kellene mások véleményével.”

A turnézás mindig is fontos része volt a Black Stone Cherry karrierjének. Melyek voltak a legemlékezetesebb pillanatok a legutóbbi turnéitok során?

„Nemrég fejeztünk be egy turnét, amely valószínűleg az egyik legjobbként marad meg az emlékezetünkben. A Black Stone Cherry, a ZZ Top és a Lynyrd Skynyrd közös turnéja volt ez. Egy olyan zenekarnak, mint a miénk, akik Kentucky-ból származunk és mind a mai napig ott élünk, a ZZ Top és a Lynyrd Skynyrd Szent Grál zenekarok azok számára, akik ezt a fajta rock n’ roll-t szeretik. Hatalmas megtiszteltetés volt számunkra, hogy ők minket választottak, hogy velük menjünk turnéra. Sok időt töltöttek velünk és nagyon kedvesek voltak hozzánk. Ez a turné biztosan hosszú ideig az első helyen fog maradni számunkra.”

Meg tudnál osztani egy emlékezetes történtet a velük való útról?

„A turné egyik utolsó éjszakáján mindannyian együtt lógtunk és én kint beszélgettem Billy Gibbons-szal a ZZ Topból. Meghívott minket a buszára, ahol körülbelül egy órát töltöttünk, miközben Billy gitárokról és pedálokról beszélt és a mi felszerelésünkről érdeklődött. Hihetetlen élmény volt. Ez egyike azoknak a pillanatoknak, amiket sosem felejtesz el.”

Mire számíthatnak a rajongók a Black Stone Cherry-től a közeljövőben? Van valamilyen új projekt, együttműködés vagy irány, amit izgatottan vártok?

„Az év hátralévő részében úton leszünk és új zenén is dolgozunk. Remélhetőleg hamarosan új anyaggal jelentkezünk, bár nem tudom megmondani, hogy pontosan mikor. Mindenesetre már dolgozunk néhány ötleten az új lemezhez.”

Végül, ha együttműködhetnél bárkivel, akár a múltból, akár a jelenből, ki lenne az és miért?

„Az édesapámat mondanám. Ha csak még egyszer együtt zenélhetnék vele, az mindennél többet jelentene nekem. Elég sokat játszottam vele régebben, de amióta 2021-ben elhunyt, már nem tehetem. Szóval kétségkívül az édesapámat választanám.”

KERESÉS
MEGJELENT AZ OKTÓBERI
digitális KÜLÖNSZÁM!
RÉGI LAPSZÁMAINK
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. IMPELLITTERI
    Out Of My Mind (Heavy Metal)
  2. AT NIGHT I FLY
    The Sacrificial Lamb
  3. FLOTSAM AND JETSAM
    Burned My Bridges
  4. TONY IOMMI
    Deified (instrumentális)
  5. TEXAS HIPPIE COALITION
    Gunsmoke
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. WOLFHEART
    Draconian Darkness
  2. THE BLACK DAHLIA MURDER
    Servitude
  3. NILE
    The Underworld Awaits Us All
  4. UNTO OTHERS
    Never, Neverland
  5. MIMI BARKS
    This Is Doom Trap
posta jános
szerkesztő
  1. VOLA
    Friend Of A Phantom
  2. IOTUNN
    Kinship
  3. CRIPPLED BLACK PHOENIX
    The Wolf Changes Its Fur But Not Its Nature
  4. THY CATAFALQUE
    XII: A gyönyörű álmok ezután jönnek
  5. IRON MAIDEN
    Killers
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw