2022 őszén robbant a hír, hogy eredeti felállásában újra koncerteket ad minden idők egyik legfontosabb, legsikeresebb hardcore-zenekara, a Biohazard. Ezzel több éves csendet tört meg maga körül a csapat, amely 2016 óta gyakorlatilag nem létezett. Eleinte csak néhány koncertről volt szó, de végül turné is lett, majd néhány hete már arra is fény derült, hogy több mint 13 év után egy új album is érkezik. Az eredeti felállás (az énekes-basszusgitáros Evan Seinfeld, a gitáros Billy Graziadei és Bobby Hambel, valamint a dobos Danny Schuler) által jegyzett Divided We Fall október 17-én jelenik meg. Bobby Hambel az egyik fővárosi szálloda kerthelyiségében a visszatérés körülményein és az új nagylemezzel kapcsolatos legfontosabb információkon túl személyes élményeiről is mesélt Gyuricza Tamás Marcellnek, amikor a nyár végén néhány napot Budapesten töltött.
Szöveg: Gyuricza Tamás Marcell · Fotó: Gyuricza Ferenc, Istvan Bruggen
Alaposan megleptél bennünket, amikor egy közös ismerősön keresztül felajánlottad ennek az interjúnak a lehetőségét. Ha szabad erről kérdezni, mit csinálsz Budapesten?
„A szabadságomat töltöm itt, és egy MotoGP-verseny miatt utaztam ide. Nagy motorrajongó vagyok. Nemcsak motorozni szeretek, de a sport része is érdekel a dolognak, a MotoGP pedig különösen. Éppen itt voltam Európában, ezért volt rá lehetőségem, hogy ideutazzak Magyarországra, és megnézzem a versenyt. Imádom Budapestet, ezért úgy voltam vele, hogy kihasználom azt a kevés szabadidőt, ami a hamarosan induló turné előtt a rendelkezésemre áll. Eljövök Magyarországra, megnézem a versenyt, eszek egy kis gulyást, valamint pár napig élvezem Budapestet.”
Mennyire merültél bele Budapest életébe?
„Láttam dolgokat, miközben kocsikáztunk. Voltam a Duna-parton, és megnéztem azt a rengeteg gyönyörű épületet, ami a belvárosban található. Mindenről készítek képeket, tehát olyan vagyok, mint egy tipikus turista, de számomra nagyon ösztönző itt lenni. Szeretem Európát, mert itt rengeteg a történelmi emlék, bármerre utazom. Budapest pedig tényleg csodálatos város. Itt van az a hatalmas katedrális (Szent István Bazilika), egészen közel a szállodához, a Parlament impozáns épülete, a hidak, a szobrok, s még maguk az utcák is lenyűgözőek. Arra is rácsodálkoztam, hogy vannak olyan utcák, amelyek nem aszfaltozottak, hanem kövekből rakták ki őket. Imádom azt az atmoszférát, amit Budapest sugároz. A város hangulata egészen fantasztikus. Voltam pár helyen enni, és a kaja is remek. Bementünk egy kávézóba, amelyik közvetlenül az utcáról volt elérhető, és olyan jó volt ott a kaja, hogy oda muszáj lesz még visszamennem.
Élvezem az ittlétem, nagyon tetszik, hogy ilyen nyugodt hangulata van a városnak, amit nem tudok másképp leírni, csak azzal, hogy itt nem rohannak az emberek. Budapest gyönyörű város. Érdekel az építészete, már csak a fényképezés miatt is. Tudod, sokat foglalkozom a fotózással, próbálom eltanulni. Tájképeket készítek, de szívesen fotózok régi épületeket is. Minden érdekes számomra, aminek valamilyen speciális szerkezete van, hiszen az mind egyedi, és még egyszer soha többé nem valósul meg ugyanaz. Szokták mondani, hogy már nem építenek úgy dolgokat, mint régen. Szerintem a régi építészet olyan, mint egy művészet, amit nem kezelünk az értékének megfelelően, és aminek egyre jobban elveszítjük az emlékeit. Márpedig amit ilyesmi fenyeget, arra jobban oda kellene figyelnünk, és fenn kellene tartanunk.”
Milyen tipikus magyar ételeket kóstoltál még Budapesten? Pörkölt, rétes, palacsinta, esetleg kürtőskalács?
„Nem, szerintem ilyesmiket nem, vagy legalábbis nem tudom. (nevet) Gulyást azonban igen. Miután leszállt a gépem, az volt az első dolog, hogy elmentünk gulyásozni. Egy nagyon kellemes emléket idéz ez fel bennem. Talán 2014-ben, vagy valamikor akörül voltunk itt egy szabadtéri fesztiválon. Azt nem tudom megmondani, hogy hol, de az biztos, hogy nem Budapesten. (Rockpart Fesztivál, Balatonszemes) A színpad mögötti területen, ahol az étkezésünk is zajlott, olyasmit láttam, amit előtte még sohasem. Láncokról lógott egy nagy fekete bogrács, ami tele volt étellel. Egy kötényt viselő csávó keverte valami hatalmas doronggal. Nagyon keménynek nézett ki, s még az is látszott rajta, hogy komoly fizikai erőfeszítésébe kerül megkeverni az ételt. Aztán fogott egy hatalmas merőkanalat, és azzal kiemelt egy adagnyi ételt az üstből, majd beleöntötte egy tányérba. Érted, odamentél egy üres tányérral, és kaptál egyetlen merítést. Nos, mint kiderült, ez volt a gulyás, az egyik legjobb étel, amit valaha is ettem. El is döntöttem, hogy nekem is kell majd egy olyan bogrács.”
Korábban is jártál magánemberként Budapesten?
„Csak turnék során. Ez az első olyan alkalom, hogy zenekar nélkül vagyok itt. Magyarországon valamikor a kilencvenes években jártunk először. Azóta igyekeztünk minden európai turnét úgy intézni, hogy legyen benne budapesti koncert is, de ez nem mindig rajtunk múlt. Nem tudunk mindig úgy válogatni, hogy ott és akkor játsszunk, ahol szeretnénk. Ez most is így van. A tavalyi turnéból például kimaradt Budapest, ezért nagyon sok rajongónk eljött Csehországba, ott néztek meg bennünket. Még egy magyar zászlót is hoztak magukkal, a közepén egy nagy Biohazard-logóval. Amikor egy turnétervet kézhez kapok, mindig úgy kezdem, hogy átnézem a városok listáját, hogy van-e köztük olyan, ami különösen tetszik. Vagy azért, mert már régóta nem jártunk ott, vagy azért, mert jó élményeim vannak a hellyel kapcsolatban. Budapest különösen kedves a szívemnek.
Két éve volt egy koncertünk itt, a Barba Negrában a Kreatorrel. Nagyon jó koncert volt, az egyik legjobbja annak a turnénak. Az egy nyári fesztiválturné volt, tele idegeskedéssel. Megérkezel a helyszínre, kiszállsz a buszból, és csak azt látod, hogy mindenhol zenekarok vannak. A backstage teljes kavalkád. Mindenki feszült és kapkod, a legtöbbször nincs lehetőség hangpróbára, mielőtt felmennél a színpadra. Néha pakolnod is saját magadnak kell, miközben sürgetnek, hogy igyekezz, mert már így is késésben vagy. Kész harc az egész. Persze, ez ad egyfajta energiát a koncerthez, és teljesen mindegy, hogy mi volt előtte, milyen nehézségeket kellett legyűrni, a színpadra mindig úgy lépsz ki, hogy remek koncert lesz.
A Barba Negra ehhez képest a nyugalom szigete volt. Kedves emberek fogadtak bennünket, nem volt semmi problémánk, jó volt a hangzás, a rajongók pedig olyan forró hangulatot teremtettek, amit sosem felejtek el. Az egy olyan este volt, amikor minden passzolt. Mi is jobban élvezzük a koncertet, amikor azt látjuk, hogy a rajongók beindulnak.
Tudod, egyáltan nem sablon duma az, hogy a zenekar és a közönség kölcsönösen hat egymásra, ez valóban így van. Budapesten azt láttuk a közönségen, hogy remekül érezték magukat az emberek, és nagyon várták már a koncertet. Nem tudok mást mondani, minthogy tökéletes este volt, ezért mi is kifejezetten jól éreztük magunkat. Pedig egy Biohazard-koncert mindig szerencsejáték. Olyasmi, mint a kockavetés. Soha nem tudhatod, hogy mit hoz a sors, éppen mi megy tönkre a technikai eszközök közül.” (nevet)
Hamarosan jön az új Biohazard-album. Annak a turnéján is visszajönnétek?
„Nagyon szeretnénk, de előbb Amerikában lesz egy turnénk. A régi cimborákkal, az Onyxszal leszünk együtt. Európába jövőre jövünk vissza. Fesztiválozni szeretnénk, de persze egy teljes európai turnét is. Az egész világot be akarjuk járni, és mindenképpen vissza akarunk jönni Budapestre. Jó lenne újra a Barba Negrában játszani, mert nagyon jó volt hozzánk az a hely.”
Divided We Fall lesz az új album címe, és a már kiadott dalok alapján úgy tűnik, nagyos erős visszatérés várható tőletek. Mit reméltek az album megjelenésétől?
„Nos, mit is mondhatnék erre? Talán azt, hogy semmi mást nem akarunk megmutatni, mint azt, hogy mit gondol ez a négy ember a világról. Annyit szeretnénk csak jelezni, hogy megint itt a Biohazard, egy eleven megtestesülése négy ember közös munkájának. Elég régóta beszéltünk már arról, hogy jó lenne októberben kiadni, és úgy tűnik, hogy ezt sikerül is megvalósítanunk. A lemezen tizenegy dal szerepel majd, ezek közül eddig hármat mutattunk be kislemezként, de hamarosan jön egy negyedik is. (Az interjú készítése óta az is megjelent.) Ezekkel nemcsak azt akartuk jelezni, hogy jön az új Biohazard album, de azt is egyértelművé akartuk tenni, hogy mire lehet számítani tőlünk. Semmi új hangzás, semmi új stílus, csak egy szívből jövő Biohazard-album, amit ez a négy srác összerakott egy szobában. Ezt az albumot tényleg a barátságunk szülte, semmi olyasmi nem szerepel rajta, amiről bárki is azt gondolhatná, hogy nem illik oda.”
Valamennyi dal új, vagy hoztatok olyan témát is, ami a zenekar korábbi korszakaiból maradt meg?
„Nem, nincs ilyen. Valamennyi dal vadonatúj. Tudod, ez egy speciális lemez lesz. Ha 2016-ban nem váltunk volna szét, akkor most nem ezek a dalok születtek volna meg. Persze, lehet, hogy így is lenne egy új albumunk, de szerintem az biztosan egészen más lenne, mint a Divided We Fall. Ez egy kicsit olyan, mint annak idején a Reborn in Defiance volt. Amikor azon az albumon dolgoztunk, már tudtuk, hogy Evan elmegy. Persze, próbáltuk még húzni pár évig nélküle, de nem ment. Akkor is megpróbálták a többiek életben tartani a zenekart, amikor én hagytam ott őket, de az sem ugyanaz a Biohazard volt. Ez az album viszont egy erőtől duzzadó, friss kiadvány lesz, és őszinte. Ha 2016-ban nem oszlunk fel, akkor biztosan nem ilyen lenne. Minden, ami végbemegy egy ember vagy egy zenekar életében, az okkal történik.”
Az albumot egy vadonatújkiadó, a BLKIIBLK adja ki, ami a dallamos rockzenékre szakosodott olasz Frontiers Records leányvállalata. Nem félsz attól, hogy ők kevésbé mozognak otthonosan a hardcore világában?
„Amikor leültünk tárgyalni velük, úgy tűnt, hogy ismerik a Biohazard múltját, és tisztában vannak vele, hogy kik vagyunk. Azt mondták, tudomásukra jutott, hogy új albumot akarunk kiadni, és érdekelné őket a lehetőség. Ez a label éppen azért jött létre, mert többet akarnak foglalkozni a metallal és az ilyen súlyosabb dolgokkal, és a Biohazard jó választásnak tűnt számukra ahhoz, hogy ezt jelezzék a világnak. Mi azonban nem ezért fogadtuk el az ajánlatukat, hanem amiatt, mert nagyon nyitottak voltak felünk, minden ötletünket támogatták. A zene kapcsán semmibe nem szóltak bele, nem akartak megváltoztatni bennünket, Azt mondták, maradjunk csak azok, akik vagyunk, s hozzuk ki magunkból a legjobbat. Mi éppen ilyen kiadót kerestünk. Nekünk nagyon sok harcunk volt a karrierünk során. Amikor indultunk, túl metal voltunk ahhoz, hogy a hardcore-közösség befogadjon bennünket, s túl hardcore, hogy a metalosok megkedveljenek bennünket. A Biohazard nem illett sehova, ezért nagyon meg kellett küzdenünk az elfogadásunkért. A metalos közönség azt sem kedvelte, hogy sok rap volt a zenénkben. Szóval mi nem félünk a kihívásoktól.”
Érdekes, amit mondasz, hiszen ma úgy tekintünk rátok, mint úttörő zenekarra, akik a különböző zenei irányzatok között meglévő falakat lerombolták. Sokak szerint az Onyxszal közös Judgement Night című dallal ti hoztátok be a rapet a hardcore világába. Tudatában voltatok annak, hogy új dimenziókat nyittok meg mások előtt is?
„Én nem nevezném saját magunkat úttörőnek, mert voltak más zenekarok is, akik hasonlót csinálták, köztük olyanok is, akik a mainstream vonalhoz tartoztak, így a figyelem rájuk jobban irányult, mint ránk. Mi akkor még egy underground utcazenekar voltunk, akárcsak az Onyx. Annyi volt köztünk a különbség, hogy mi underground hardcore-zenekar voltunk, ők pedig egy underground rapzenekar.
Abban az időben ez a két színtér nagyon elkülönült egymástól. A zenekarok is és a rajongók is. Két külön világ, szinte semmi kapcsolattal egymás felé. Vagy ha igen, abból mindig balhé keveredett. A koncertjeinken is voltak összetűzések és verekedések. A hardcore- és a rapközönség nem nagyon bírta egymást. Mi próbáltuk legyűrni ezt a szembenállást. Azt képviseltük, hogy mi mindkét tábor miatt vagyunk, és próbáltuk ezt az üzenetet az embereknek is átadni. Mindig elmondtuk, hogy verekedni hülyeség. Legyünk barátok, s közösen támadjuk le azokat, akik mindkét tábornak ártani akarnak.
De nemcsak a hardcore és a rap különült el ennyire egymástól, több más stílusnál is ezt tapasztaltuk. A punkok sem akartak thrash metalosokkal barátságban lenni. Mindenki ahhoz a zenéhez volt hűséges, amit szeretett. Mi New Yorkban nőttünk fel, a Brooklyn negyedben. Utcagyerekek voltunk, akik naponta találkoztak a rapzenével, hiszen mindenhonnan az szólt. Az életünk részévé vált, s a zenénket is befolyásolta. Egy csomó olyan Biohazard-dal van, aminek a tempója megegyezik a rapzenéével, és Evan szövegein is sokszor érezhetted a hip-hop hatását. Nekünk természetes volt, hogy keverjük a hardcore-t és a rapet, az emberek többsége a Judgement Night album megjelenéséig azonban ilyesmit elképzelni sem tudott volna. Amikor megcsináltuk az Onyx kollaborációt, úgy voltunk vele, hogy ebből valami nagyszerű dolog lesz, s tényleg az lett. Akkoriban rengeteg olyan visszajelzést kaptunk, hogy nagyon jó, hogy ezt megcsináltuk.”
Amerikában újra együtt turnéztok az Onyxszal. Most is várhatóak közös dalok?
„A turnén biztosan lesz egy-két meglepetés a színpadon, de arra, hogy a jövőben lesz-e bármilyen folytatása ezeknek a közös koncerteknek, most ne várj tőlem választ. Úgy fogjuk fel ezt az egészet, mint egy nagy visszaemlékezést a ’90-es évekre. Jó buli, jó hangulat, baráti társaság. Ez csak ilyen nosztalgikus érzés.”
Benneteket is ez a nosztalgia hozott újra össze, vagy volt más motivációs oka is annak, hogy újraindítottátok a zenekart?
„Ez egy jó kérdés, és muszáj azt mondanom, hogy semmilyen motiváció nem volt mögötte. Egyszerűen csak azért történt, mert ennek meg kellett történnie. Amikor a zenekar 2016-ban feloszlott, nem igazán jó körülmények közt váltunk el egymástól. Ráment a barátságunk, többen nem is beszéltünk egymással. Évekig nem láttuk egymást, nem voltunk tényezők egymás életében.
Egy nap azonban Evan teljesen véletlenül összefutott Danny testvérével egy repülőtéren. Szerinted mekkora az esélye annak, hogy két olyan ember találkozzon egymással a világ egyik legnagyobb repülőterén, akik sok-sok éve nem látták egymást? Márpedig tényleg ez történt. Ott ültek egymás mellett, mindketten ugyanarra a repülőre várva. Miután gyermekkoruk óta ismerték egymást, váltottak pár szót, és telefonszámot is cseréltek. Evan telefonszáma így jutott el Dannyhez, aki felhívta őt. Ezzel indult be újra köztünk a kommunikáció.
Eleinte telefonon beszéltünk egymással, rendeztük a nézeteltéréseinket, megbocsátottunk egymásnak. Akkor még szóba sem került, hogy újra zenélnünk kellene, csak újra barátok szerettünk volna lenni. Aztán felvetődött, mi lenne, ha csak a móka kedvéért csinálnánk pár koncertet. Kipróbáltuk, s nemcsak jó visszajelzéseket kaptunk, de mi is nagyon élveztük a közös zenélést. Ismét fiatalnak éreztük magunkat, s azt is beláttuk mindannyian, hogy hiányzott valami az életünkből, amit azáltal kaptunk vissza, hogy újra életre kelt a Biohazard.
Tudod, lehetett volna bármennyire gyönyörű életünk, vagy lehettünk volna bármiben sikeresek, de azt az érzést, hogy igazi zenekar vagyunk, semmi más nem tudta visszaadni, csak a Biohazard. Szóval, néhány koncert után rájöttünk, hogy mi négyen még mindig egy zenekar vagyunk. Aztán valamelyikünk előjött azzal, hogy elkezdett dalokat írni, és megmutatná azokat a többieknek. Ekkor derült ki, hogy igazából mindannyian írtunk dalokat. Hirtelen úgy nézett ki, hogy akár album is lehet még ebből. S mindez azért történhetett meg, mert két srác, két régi ismerős véletlenül összefutott egy zsúfolt repülőtéren. Nagyon boldog vagyok emiatt.”
A Biohazard történetében többször is volt szünet. Mit csináltál akkor, amikor nem zenéltél?
„Mind a négyünknek megvolt a saját maga élete. Más dolgok érdekeltek bennünket. Mindenki próbált több időt fordítani a saját családjára, de persze zenéltünk is, csak más-más zenekarokban. Én személy szerint mindig is gitároztam, még akkor is, amikor nem volt Biohazard. Játszottam egy-két zenésszel, de nem professzionális szinten, hiszen amikor a Biohazardból kiszálltam, visszamentem a régi munkámhoz. Az építőiparban kezdtem el dolgozni, házakat festettem reggel kilenctől délután ötig. A közönség azonban mindig nagyon hiányzott, üresnek éreztem nélküle az életemet. Ha láttad azokat a régi videókat, amiket még a kilencvenes években készítettünk, tudhatod, hogy nekünk nagyon közvetlen volt a kapcsolatunk a közönséggel. A rajongók ott vannak velünk együtt a színpadon, együtt éljük meg azt az energiát, amit egy Biohazard koncert ad. Remek koncertjeink voltak, és én annyira bele tudtam élni magam a zenébe, hogy még azt sem vettem volna észre, ha ránk szakad az épület. Nos, ez az a dolog, amit egy szobafestés biztosan nem ad meg neked.” (nevet)
Amikor 1995-ben otthagytad a zenekart, felmerült annak lehetősége, hogy végleg felhagysz a zenéléssel?
„Igen, és tulajdonképpen meg is tettem ezt. A Biohazardból való kilépés egy lefelé mutató spirált indított el az életemben. Tele lettem frusztrációkkal, és igazi szenvedés volt akkoriban az életem. Próbáltam másokkal zenélni, de az nem volt olyan, mint a Biohazard. Szerettem volna saját albumot is, ám akkoriban nem éreztem elég elhivatottságot ahhoz, hogy dalokat írjak. Egyre rosszabb volt, végül oda jutottam, hogy feladtam, és fizikai munkát vállaltam, hogy meg tudjak élni. Tudod, nekem is voltak számláim, amiket be kellett fizetnem.”
Téged személy szerint mi vonzott a hardcore világához?
„Ez egy igen izgalmas kérdés, mert sokáig azt sem tudtam, hogy mi az a hardcore. Egyszerűen csak zenélni, gitározni akartam, ahogy a velem egykorú srácok is, akikkel közösen bandáztam. Közös volt bennük, hogy mindannyian a ’60-as és ’70-es évek zenéin nőttünk fel, majd engem beszippantott az a közeg, ami a nyolcvanas években megágyazott a punknak és a thrash metalnak. Amiből olyan zenekarok jöttek létre, mint a Slayer, a Metallica, az Anthrax vagy a Megadeth. Gitárosként nagyon inspiráltak ezek a zenekarok, a thrash különösen vonzott, de mégsem tudtam kapcsolatot teremteni vele, mert nem éreztem a magaménak.
Tudod, ők az Államok nyugati partvidékén éltek, én a keletin. Nekik Kalifornia volt az otthonuk, San Francisco és Los Angeles, a Bay Area vidéke, míg nekem New York legmocskosabb része, Brooklyn jutott. Hallgattam a dalaikat, és úgy éreztem, hogy nincs azoknak semmi közük ahhoz, ami mondjuk egy vasárnap este velem történt. Nem szól arról, hogy mi van a családomban, milyen problémákkal kell minden nap megküzdenem. Személyes szinten így tehát nem voltam képes a zenéhez kapcsolódni, egészen addig a pillanatig, amíg fel nem fedeztem New York hardcore bandáit. Mint a Cro-Mags. Ezek a zenekarok mind valós dolgokról énekeltek. Olyasmiről, amit mi is átéltünk az utcákon, s ami bennünket is érdekelt.
Végül ez adta meg a bátorságot, de nemcsak nekem, hanem a hozzám hasonlóan gondolkodó srácoknak is, hogy nekiálljunk zenélni és arról énekeljünk, amiről csak akarunk. Nem verseket akartunk írni, és nem sárkányokról meg démonokról énekelni, amiket sosem láttunk. Nem beszólni akarok azoknak a zenekaroknak, akik ezt az utat követték, mert nagyon tisztelem őket, de az nem az én világom volt. Én nem akartam olyan dolgokról zenélni, aminek semmi köze hozzám és az életemhez.
Tudod, a zeneiparnak voltak szabályai. Sokáig az ügynökségek és a kiadók határozták meg, miről szóljanak egy zenekar dalai. Aztán jött a hardcore, és azt mondta erre: b*aszd meg! Mi arról fogunk íni, amiről akarunk. Az utcák világáról és a valódi problémákról. Engem ez egyből elkapott. A hardcore világában nincsenek rocksztárok. Nálunk nincs különbség a színpadon és a nézőtéren álló srácok között. A hardcore-ban nem különül el egymástól a zenész és a rajongó. Minden Biohazard-dal arról szól, hogy mi van a világban, hogyan éljük azt meg, és mit látunk problémának!”
Ma mit tartasz a világ legnagyobb problémájának?
„Nos, ebbe inkább nem nagyon akarnék belemenni, hiszen nem konkrétan azzal foglalkozunk, hogy mi a probléma, inkább azzal, hogy miként dolgozzuk fel zeneileg a dolgokat. Ha arról szólnának a dalaink, hogy az Egyesült Államokban mit érzékelünk problémának, azt nem biztos, hogy európai ember is át tudná érezni. Ha azonban arról énekelünk, hogy mik a reakcióink arra a sok sz*rságra, ami ránk zúdul, azzal itt is tudnak azonosulni a rajongók. Ha valaki itt, Budapesten hallgatja a dalainkat, mondhatja azt, hogy »b*ssza meg, én is legyűröm mindazt a sok sz.rt, ahogy azok a Biohazard-os csávók Amerikában«. A dalszövegeink tehát arra inspirálnak, hogy bármennyire is rosszak a bajaid, harcolj, ne add fel, éld túl a problémákat! Biohazard-dalokat hallgatni a világ legjobb motivációs tréningje!”
TARTALOM
–
APOCALYPTICA 78
BETON 66
BIOHAZARD 72
CORONER 22
DIRKSCHNEIDER & THE OLD GANG 26
GREEN CARNATION 14
LACUNA COIL 62
MALTHUSIAN 70
RAGE 12
SABATON 6
TESTAMENT 18
THE ANSWER LIES IN THE BLACK VOID 29
+
Élő Fém 82
Hangpróba 30
Havi Metal 5
Médiaradar 84
Saját szavaikkal 29
Sokkoló Korongok / Extra 31
