32 aláíróval ma délben közleményt adtak ki szervezők, rendezvényhelyszínek és fesztiválok. A közös nyilatkozatban a vírushelyzet hozományaként kialakult gazdasági körülményeket ismertetik, és a sorok között kitérnek a közönséget leginkább érintő kérdésre is, ami a koncertjegyek visszaválthatóságára vonatkozik.
A közösségi médiában közzé tett nyilatkozat heves érzelmeket korbácsolt a koncertlátogatók soraiban, talán nem is véletlenül. Az aláírók között nem szerepelt több neves fesztivál, szervező, illetve rendezvényhelyszín. Közülük a Barba Negrát kérdeztük meg a távolmaradással kapcsolatban.
Amikor az összefogást hangoztatja mindenki, a Barba Negra és a hozzá szorosan köthető koncertszervező.hu távol maradt ettől az együttműködéstől. Szűcs Misit, a Barba Negra vezetőjét kérdeztük a miértekről.
Nem tartottad fontosnak csatlakozni a kezdeményezéshez?
„Megkaptuk mi is a tervezetet, a felkérés megérkezett. A benne leírtak jelentős részével egyet is értünk, hiszen minket is ugyanolyan mértékben érint a kialakult gazdasági helyzet, mint a piac többi szereplőjét. Azonban nem tudunk egyetérteni azzal a gondolattal, hogy közönségünk ne dönthessen önszántából az elmaradó, vagy halasztott rendezvé-nyek kapcsán.”
A kezdeményezés arra igyekezett rávilágítani, hogy mekkora szüksége van a szakmának a közönségre.
„Ez igaz, de a helyszíneknek, fesztiváloknak mindenkor szüksége volt / van mind a zenészekre, stábra, szervezőkre, és a közönségre, akikből élünk. Ez nem csak mára igaz, sőt pont nem mára igaz igazán. A Barba Negra sikere is ezeken a lábakon áll, ennek a különlegesen erős kohéziónak köszönhető, hogy oda jutottunk el évek alatt, ahol az idei év elején voltunk. Azért mondom, hogy az idei év elején, mert márciusban nagyon sok dolog megváltozott, de ezt nem is kell taglalnom.
Véleményem szerint a jegyvásárlóknak mindenkor meg kell adni a döntés jogát. Nem tudhatjuk, hogy a vendégünknek egy több hónappal halasztott, változott időpont megfelel-e, vagy sem. S ne felejtsük el azt sem, hogy a vendégeink között hányan kerültek nagyon nehéz helyzetbe az elmúlt hetekben. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy nekik igen is szükségük lehet akár néhány elővételben megvett belépő árára is. Az elmúlt években számíthattunk rájuk, most nem idézhetünk elő olyan helyzetet, amelyben ők nem éreznek kölcsönösséget. A vendégeink, ha esetleg nem váltják vissza jegyüket, ezzel segítve támogatva minket, a szabad döntésükből tegyék ezt, de annak a lehetőségnek nyitva kell maradnia, hogy pénzükhöz jussanak.”
Nálatok korábban is volt elmaradt, módosított rendezvény, azokat a metódusokat alkalmazzátok most is?
„Természetesen igen. Ez annyiból áll, hogy felkínáljuk a lehetőséget: van új dátum, tessék eldönteni, hogy az alkalmas-e, ha pedig az nem megfelelő, akkor biztosítjuk a jegyek visszaváltását. Ez korábban is így volt kézenfekvő, a jelenlegi élethelyzetben azonban nem is kérdéses, hogy erre még nagyobb odafigyeléssel, de lehetőséget kell biztosítani.
Napjainkban nehéz a zenésznek, a roadnak, a stábnak, minden szereplőnek, de a közönségünknek is éppen annyira nehéz. Sokan terveznek előre, vesznek jóval korábban koncertjegyet, de közbejött egy előre nem tervezett helyzet a világunkban, ami mindent felülírt. Sokaknak pedig a belépők árába pumpált pénzükre most máshol lehet nagyon nagy szüksége. Ebben nekünk maximálisan partnernek kell lennünk.”
www.facebook.com/BARBA.NEGRA.HUNGARY
Kedves Vendégeink!
Májusra még nem látjuk biztosan, hogy a rendezvényeinkkel kapcsolatban lesz-e olyan enyhítés a korlátozó intézkedésekben, mely a koncertek lebonyolítását lehetővé tenné. Ezért a zenekarokkal az egyeztetés megtörtént és áthelyeztük a programokat.
Fontos, hogy a Barba Negra saját szervezésű rendezvényeire a megváltott jegyek továbbra is érvényesek, vagy az adott eseményben megjelölt időpontig a vásárlás helyén visszaválthatók.
Kérünk, hogy figyeljétek az adott programok Facebook eseményeit, ott találjátok a legfrissebb és leginkább részletes információkat a dátumokkal és a megvásárolt jegyekkel kapcsolatban.
Köszönjük a megértésetek és türelmetek, bízunk benne, hogy hamarosan találkozunk.