Arról már pár hete beszámoltunk, hogy az Overkill énekese, Bobby Blitz Ellsworth, Mike Portnoy dobos (Sons Of Apollo, The Winery Dogs), Phil Demmel gitáros (ex-Machine Head, Vio-lence) és Mark Menghi basszer (Metal Allegiance) egy új metal projektet hozott létre.
A BPMD (Blitz-Portnoy-Menghi-Demmel) le is szerződött a Napalm kiadóhoz, június 12-én pedig megjelenik a debütáló lemezük, az American Made. Máris megismerkedhetsz az első előzetes dallal, a klasszikus Aerosmith nóta, a Toys In The Attic feldolgozásával, amelyhez egy videó is készült.

www.facebook.com/BPMDofficial
A négy zenész korábban is játszott együtt a Metal Allegiance keretén belül, amit Menghi, Portnoy, David Ellefson (Megadeth) és Alex Skolnick (Testament) szervezett meg eredetileg. A Metal Allegiance első lemeze még 2015-ben jött ki, azon Demmel három nótában is szerepelt, Blitz pedig a 2018-as második lemez egyik dalában énekelt.

A BPMD 2019 nyarán jött össze először, hogy klasszikus amerikai rockbandák metalba oltott feldolgozásait nyomják, a közös kedvenceket…
Mark Menghi:
„Szuper-izgatottak vagyunk az első BPMD lemez miatt. A múlt nyáron jött ez az őrült ötletem és most itt vagyunk, nem egészen egy évvel később, a lemezünk pedig egy megpróbáltatásokkal teli időszakban lát majd napvilágot. A bolygónak nagy szüksége van most mindenre, ami jó és maximálisan biztos vagyok benne, hogy ezek a dalok megteszik majd a hatásukat. Öveket bekötni, jön a BPMD…”
Bobby „Blitz” Ellsworth:
„A BPMD-sessionök mindegyike óriási móka volt. Mind a négyünket visszavezettek a gyökereinkhez vagy még annál is tovább. Ahogy fejlődött a dolog, rádöbbentünk, hogy ez valami egészen különleges, és a Napalm kiadó is hasonlóan érzett – egyből!
Olyan 70-es évekbeli amerikai bandák dalait ültettük át metalba a magunk módján, mint a Grand Funk Railroad, a Mountain, az Aerosmith, a Cactus, a Blue Öyster Cult, a ZZ Top. Mind megkapták a Machine Head-, Sons Of Apollo-, Metal Allergiance-, Overkill-féle csavart..”
BPMD – Toys In The Attic (Aerosmith, a 2020-as American Made albumhoz)


BPMD – American Made
(06/12 – Napalm)
1. Wang Dang Sweet Poontang (TED NUGENT)
2. Toys In The Attic (AEROSMITH)
3. Evil (CACTUS)
4. Beer Drinkers & Hell Raisers (ZZ TOP)
5. Saturday Night Special (LYNYRD SKYNYRD)
6. Tattoo Vampire (BLUE ÖYSTER CULT)
7. D.O.A. (BLOODROCK)
8. Walk Away (THE JAMES GANG)
9. Never In My Life (MOUNTAIN)
10. We’re An American Band (GRAND FUNK RAILROAD)