Skip to content

ARCH BLADE: Kill The Witch

Habár számos zenekart és albumot kedvelek az utóbbi évek, fiatalok által művelt retrós-múltidézős heavy metal felhozatalából, azért ez nem jelenti azt, hogy minden ilyen jellegű anyag átcsúszik a szűrőmön. Itt van például az elsőlemezes kaliforniai Arch Blade, akikkel pusztán a művelt zenei irányvonal okán – a klasszikus, brites metalt keverik a harapósabb US powerrel – akár még szimpatizálhatnék is. Ez bizonyára így is lenne, ha a négy évvel ezelőtt alakult kvintett debütáló anyaga bármilyen szinten is meggyőző lenne, ámde a sajnálatos valóság éppen ennek az ellenkezője. A darabos, szinte demós megszólalás még csak egy dolog (bár ez sem örvendetes fejlemény), azonban sem maguk a dalok nem igazán összeszedettek, sem pedig az énekhang nem olyan, amilyet a felvállalt zenei irány márpedig megkövetelne. Erőteljes, hasító, emlékezetes dallamokat produkáló orgánum kéne ide – és ugyan Denys Podzmako torka erőnek igazából nincs híján, meglévő adottságait mégsem tudja úgy kontrollálni, hogy a végeredmény igazán élvezhető legyen. És ahogy kicsiben ez áll az énekre, úgy nagyban magukkal a dalokkal is ilyesmi a helyzet. Vannak ugyan jól elkapott tempók, hatásosabb, markánsabb riffek, a szólómunka pedig voltaképpen egészen korrekt – azonban a részletekből egyelőre még nem állt össze egy olyan kompakt egész, ami igazán kiállhatná az idő próbáját. Egy jó fülű dalszerző/producer mindenképpen elkelne a csapat háza táján, énekfronton pedig vagy nagyon markáns előrelépés, vagy pedig konkrétan személycsere szükségeltetik, legyen az esetleg bármennyire fájdalmas is adott esetben. A kiadót sem igazán értem, hogy miért karolta fel a csapatot, 2-3 év intenzív csiszolódási és összeérési folyamat még nagyon hiányzik innen, ezt és így egyelőre én nem érzem igazán lemezérett produkciónak. Talán a második album már jobb és összeszedettebb lesz, ez most egyelőre sajnos kevés nálam a dicsőséghez.

KERESÉS
MEGJELENT A DECEMBERI
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM!
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁMOK
dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
vezető szerkesztő
  1. POKOLGÉP
    Vissza sose nézz
  2. ROAD
    Az utolsó rapszódia
  3. MARILYN MANSON
    One Assasination Under God
  4. AVATARIUM
    Between You god The Deveil and The Dead
  5. VOIDFALLEN
    The Rituals of Resilience
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
online szerkesztő
  1. GAEREA
    Coma
  2. THE BROWNING
    Omni
  3. TRIBULATION
    Sub Rosa In Aeternum
  4. IOTUNN
    Kinship
  5. VOLA
    Friend Of A Phantom
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
szerkesztő
  1. YESTERDAZE
    Don't Bother (dal)
  2. PAPA ROACH
    The Ending (dal)
  3. SEVEN HOURS AFTER VIOLET
    Float (dal)
  4. POPPY
    Have You Had Enough (dal)
  5. AKELA
    Fáklyával a Pokolban (dal)
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw