Skip to content
„Az új nagylemezünk feszegetni fogja a határait mindannak, amit eddig csináltunk. Minden benne lesz, amit ettől a zenekartól elvárhattok. Sőt, még annál is több!”

„Ez mind Cory Marks! Mindkét műfajt jól ismerem. Próbálom keverni a country zenét a rockkal és egy csipetnyi metallal, mindezt összedolgozom, és így alakul ki az én hangzásom.”

„A KIRE nem sokkal a legutóbbi kiadványunk után született, miközben azon gondolkodtunk, hogyan lehetne tovább fejleszteni a Will Haven hangzását.”

„Több mint izgatottak vagyunk, hogy végre megoszthatjuk veletek a The Path EP-t, amely az A Sign Of Things To Come alkotói időszakából származó legjobb dalainkat tartalmazza!”

„A Monotony esetében arra törekedtem, hogy minél több változatosságot építsek bele. Zeneileg a kreatív szabadságot és a komfortzónából való kilépést képviseli - ami izgalmas, kihívásokkal teli hallgatást tesz lehetővé!”

Érkezett egy újabb ízelítő a Sub Rosa In Æternum albumhoz, a Murder in Red, amelyhez egy, a nyolcvanas évek horrorfilmjeit idéző klip is készült.

„A közös turné az Iron Maidennel fontos mérföldkövet jelent számunkra, illetve a mongol zeneipar számára is.”

Nem több és nem is kevesebb, mint egy csokorra való, friss tétel a banda boszorkánykonyhájából, épp csak ezúttal egy fokkal lazábban a megszokottnál.

„Szinte az egész albumot egy Helsinkitől körülbelül 40 kilométerre lévő nyaralóban komponáltam, ahol másfél hónapot töltöttem a gyönyörű természet ölelésében.”

Nem esünk túlzásba, ha azt mondjuk, hogy a funeral doom mint irányzat, több más al-zsáner mellett, sok tekintetben elérte a határait. A Föhn a tipikusnak mondható jegyeket néhány extra elemmel próbálja izgalmasabbá tenni.

KLIPHÍRADÓ

A lemez második, Nem felelhet című single-jéhez a zenekar frontembere, Balla Gergely koncepciójából Topolánszky Tamás Yvan a JUNO11 Pictures ernyője alatt írt és rendezett klipet Mácsai Pál és Körmöczi Bence főszereplésével.

A Planet of Zeus görög heavy rock zenekart tavaly már a Voivod vendégeként láthattuk, most új lemezükkel, a jövő héten megjelenő Afterlife-fal indulnak útnak.

„Igazából a Bolt Thrower iránti megszállottságunkkal kezdődött, és azzal, hogy egy csomó banda nem rendelkezett ezzel a fajta hangulattal.”

TOVÁBBI BEJeGYZÉSEK

KERESÉS
HAMMERWORLD 24/9.
csak digitális lapszám!
RÉGI LAPSZÁMAINK
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. IMPELLITTERI
    Out Of My Mind (Heavy Metal)
  2. AT NIGHT I FLY
    The Sacrificial Lamb
  3. FLOTSAM AND JETSAM
    Burned My Bridges
  4. TONY IOMMI
    Deified (instrumentális)
  5. TEXAS HIPPIE COALITION
    Gunsmoke
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. SETYØURSAILS
    Bad Blood
  2. AMORPHIS
    Tales from the Thousand Lakes - Live at Tavastia
  3. FALLING IN REVERSE
    Popular Monster
  4. OCTOPLOID
    Beyond the Aeons
  5. DARK TRANQUILLITY
    Endtime Signals
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
posta jános
szerkesztő
  1. FIXATION
    Speak In Tounges EP
  2. INVERNOIR
    Aimin' For Oblivion
  3. ZEAL & ARDOR
    Devil Is Fine
  4. LEPROUS
    Melodies Of Atonement
  5. THE FUNERAL PORTRAIT
    Greetings From Suffocate City
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw