Skip to content

PRIDIAN – Az észt banda a Century Mediánál

A metalcore-os észt Pridian szerződést kötött a Century Mediával. Az együttműködés keretein belül jövő tavasszal megjelenő új albumról máris bemutatták a Near Dark című dalt, egy Raoul Kirsima által rendezett videóklip kíséretében.

„Nagy örömmel jelentjük be, hogy lemezszerződést kötöttünk a Century Media Recordsszal, ami hatalmas előrelépést jelent a Pridian történetében – olvasható a zenekar közleményében. – Zenei ízlésünk javarészét éppen azok a zenekarok formálták, akik ezzel a kiadóval állnak szerződésben, így ez egy valóságos ’a kör bezárult’ pillanat a számunkra. Észtország kicsiny, de növekvő metal szcénájának feltörekvő zenekaraként hihetetlenül büszkék vagyunk arra, hogy segíthetünk egyengetni az észt metal útját, és megmutathatjuk a világnak, hogy mit is tud valójában a Pridian.”

„Izgatottan várjuk, hogy a karrierjének ebben a korai szakaszában együtt dolgozhassunk a Pridian zenekarral – tette hozzá a Century Media A&R menedzsere, Mike Gitter. – A Pridian egy hihetetlenül előremutató és előrelátó észt zenekar, amely megtestesíti azt, amiben a Century Media a kezdetektől fogva nagyszerű volt: felismerni és részese lenni a hosszú karriert befutott zenekarok fejlődésének és útjának – közülük sokan a kezdetek óta velünk vannak. A Pridian ennek a legjobb aspektusait hordozza magában, és fergeteges jövő áll előttük.”

„Ez a szám az énünk teljes feloldódását szimbolizálja – mondta Laur Lindmäe, a Pridian énekese. – Ha egyszer megértjük, hogy semmik vagyunk, az erőteljesen felszabadítóvá válhat. A Near Dark a fájdalom mélységeibe, a jelentéktelenség érzésébe és az identitásért folytatott küzdelembe merül alá. A természet és a pusztulás metaforáin keresztül a dal kifejezi a vágyat, hogy levetkőzzük a személyes szenvedést, és valami nagyobb dolog részévé váljunk. Megtestesíti a vágyat, hogy eltemessük a múltat, megtaláljuk a megújulás lehetőségét, és átadjuk magunkat az élet természetes körforgásának. Az elengedés és újjászületés e folyamatában a Near Dark egy megrendítő meditációvá válik az átalakulásról és az énnek a kollektív egésszel való egyesüléséről.”

https://pridianmusic.bandcamp.com

KERESÉS
HAMMERWORLD 24/9.
csak digitális lapszám!
RÉGI LAPSZÁMAINK
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. IMPELLITTERI
    Out Of My Mind (Heavy Metal)
  2. AT NIGHT I FLY
    The Sacrificial Lamb
  3. FLOTSAM AND JETSAM
    Burned My Bridges
  4. TONY IOMMI
    Deified (instrumentális)
  5. TEXAS HIPPIE COALITION
    Gunsmoke
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. SETYØURSAILS
    Bad Blood
  2. AMORPHIS
    Tales from the Thousand Lakes - Live at Tavastia
  3. FALLING IN REVERSE
    Popular Monster
  4. OCTOPLOID
    Beyond the Aeons
  5. DARK TRANQUILLITY
    Endtime Signals
posta jános
szerkesztő
  1. FIXATION
    Speak In Tounges EP
  2. 10 YEARS
    Inner Darkness EP
  3. KOZORIA
    The Source
  4. ZEAL & ARDOR
    Devil Is Fine
  5. KING DIAMOND
    The Graveyard
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw