Skip to content

YOUR LAST STEPS – Új dal és videóklip a nagykanizsai ötöstől: Lánc

Lánc címmel egy klippel kísért új dallal jelentkezett a modern metalos nagykanizsai Your Last Steps. Ez az első előzetese a még idén várható új lemezüknek, egyben a készülő anyag címadó nótája. Vendég is szerepel a Lánc dalban Bótyik Borostyán énekesnő a Petricorból.

Ezt klipet még tavaly forgatták le a Syndrome Production segítségével, miután azonban az év elején egy teljes album felvételére szóló pályázatot nyertek a Nagylemez Program keretében, a Lánc daluk is részben új hangzást kapott.

A videó felvételei a budapesti Sidelight Stúdióban zajlottak, a hangfelvételeken Bognár Máté, Kovács Ádám és Gerő András dolgozott, az utómunka, keverés pedig a Simon István (No Silence Stúdió) és Bognár Máté közös melója.

A Your Last Steps 2013 elején alakult Nagykanizsán. Az első albumuk Elrejthetetlen címmel jött ki 2017-ben, majd 2019-ben hozták ki az utódját, az volt a Kezemben tartom EP. 2019-ben jött egy új daluk, 2020-ban pedig két új nótát kaptunk tőlük.

Május 27-én, pénteken a székesfehérvári Nyolcas Műhelyben játszanak a Petricor és a Pennhurst társaságában, június 11-én pedig a Tó Party -II.-n, egy motoros találkozón lehet elcsípni őket Zalaszentmihályon. Ősszel várható egy komolyabb turné is.

YOUR LAST STEP:
Partics Krisztián – ének
Bognár Máté – gitár/scream
Kovács Ádám – gitár
Major Arnold – dobok
Péter Tamás – (új) basszusgitáros

————————-
A Lánc dalban:
Basszusgitár: Molnár Károly (ex-YLS)
Vendég: Bótyik Borostyán (Petricor)


www.facebook.com/YourLastSteps



YOUR LAST STEPS feat. Bótyik Borostyán- Lánc
(a 2022-es Lánc album előzeteseként)





















nka
KERESÉS
Hammerworld No. 353
kapható országszerte!
DIGITÁLIS KIADÁSOK
a laptapír kínálatában!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. TEMIC
    Terror Management Theory
  2. TESSERACT
    War Of Being
  3. OF MICE & MEN
    Tether
  4. GRAND MEXICAN WARLOCK
    Eulogy
  5. ANGELUS APATRIDA
    Aftermath
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. DYING FETUS
    Make Them Beg For Death
  2. CANNIBAL CORPSE
    Chaos Horrific
  3. SVALBARD
    The Weight Of The Mask
  4. CRYPTOPSY
    As Gomorrah Burns
  5. BLACKBRIAR
    A Dark Euphory
Milan Peter - 300p
Milan Peter - 300p
Milán Péter
munkatárs
  1. WOLVENNEST
    The Dark Path To The Light
  2. SICUT GLACIES
    Kalde Minner Fra Fortiden
  3. MYRKUR
    Spine
  4. RIVERS ABLAZE
    Omnipresence
  5. DREAM UNENDING/WORM
    Starpath
HAJÓGYÁR x hw