Skip to content

YES – Hét év után új stúdióalbum jön a legendás prog csapattól, a második dal: Dare To Know

A Steve Howe, Alan White, Geoff Downes, Jon Davison és Billy Sherwood alkotta Yes zenekar október 1-jén egy vadonatúj stúdiólemezzel jelentkezik. A The Quest című új album dallistája és a Roger Dean által készített borító után itt a második dal is, a videóval kísért Dare To Know.

A legendás prog banda legutóbbi albuma a 2014 nyarán kiadott Heaven & Earth volt, azon mutatkozott be Jon Davison, egyben ez volt az utolsó lemezük a 2015 júniusában elhunyt Chris Squire-rel. A basszusgitáros posztját Squire halála után Billy Sherwood vette át. A koncerteken 2016 óta Jay Schellen (Hurricane) dobol a Yesben, ő vendég perkásként szerepel az új lemezen.

Steve Howe gitáros, aki egyben a The Quest anyagának producere is volt:Egyszerűen megtiszteltetés számomra, hogy lehetőségem volt összehozni a zenekar tagjait egy olyan kifinomult dalgyűjtemény kidolgozására, amely tükrözi a Yes valódi potenciálját. A zene nagy részét még 2019 végén írtuk, a többit pedig 2020 során.





YES – Dare To Know (a 2021-es The Quest albumhoz)

YES – The Ice Bridge (a 2021-es The Quest albumról)











YES – The Quest
(10/01 – Frontiers)

CD1
01. The Ice Bridge (7:01)
02. Dare To Know (6:00)
03. Minus The Man (5:35)
04. Leave Well Alone (8:06)
05. The Western Edge (4:26)
06. Future Memories (5:08)
07. Music To My Ears (4:41)
08. A Living Island (6:52)

CD2
01. Sister Sleeping Soul (4:51)
02. Mystery Tour (3:33)
03. Damaged World (5:20)

KERESÉS
Megjelent a márciusi
digitális különszám!
márc  |  febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KALAPÁCS: Ezerből egy
  2. DESTRUCTION: Birth Of Malice
  3. CRADLE OF FILTH: The Screaming Of The Valkyries
A teljes Hangpróba táblázatot megtalálod a digitális különszámban!
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw