Skip to content

WOOD WITCH: Eyes Of Darkness

A virginiai Wood Witch trió tagjainak zenei előéletéről sokat nem sikerült kinyomoznom, pedig a fellelhető fotók tanúsága alapján pelyhedző bajszúaknak még véletlenül sem nevezhetjük a fickókat. Jó eséllyel ők még a hőskorban láthatták élőben az ozzys Black Sabbathot, ami az itt hallhatóak alapján azóta sem múló mély nyomokat hagyott bennük. A három arc aránylag nemrég, 2019-ben állt össze muzsikálni, 2021-ben két – nem kevés átfedést tartalmazó – EP-t is kihoztak, tavaly év vége felé pedig a debütáló albumuk is megjelent.

Az ozzys Sabbath és a Pentagram hatása tagadhatatlan (van is Pentagram című dal a lemezen, ami ráadásul a korong egyik legjobbja), ugyanakkor az énekhang nem a Madmant idézi, hanem egy kicsit bluesosabb, ősrockosabb irányba húz. A nagyon szép mélyekkel operáló, organikus hangzáskép remekül illik a 38 percnyi nyolc dalhoz, a borítókép pedig tagadhatatlan párhuzamban van az obskúrus, okkult töltetű szövegekkel. A zenében ugyanakkor kevesebb a borult/pszichdelikus elem, mint pl. a kolléga Spellbook esetében, a Wood Witch a direktebb, egyenesebb fogalmazásmódban hisz. Kétségkívül erősen túlzsúfolt egy ideje ez a posztsabbathista protometal vonal, és az is tény, hogy vannak jó néhányan, akik meggyőzőbben játsszák ezt a zenét náluk (pl. Nekromant és az iménti Spellbook, csak hogy két nevet említsek kortársaik közül). Ugyanakkor klassz pillanatok így is akadnak: a címadó nóta például kimondottan tetszetős, akárcsak a már említett Pentagram, vagy a kifejtősebb záró darab, a The Offering. A Hecate’s Kiss viszont sajnos olyan mértékben tartalmaz konkrét nyúlásokat, hogy az bizony erőteljesen kilendíti a kleptométer mutatóját. Enélkül egy derekas, vaskos hetest is simán megajánlanék az itteni hallgatnivalókra, így azonban maradjunk inkább a hat pontnál, egy fejcsóválós ejnyebejnye kíséretében. A többi szám alapján vannak itt tisztes dalszerzői kvalitások, felesleges mások kilométerekről virító tollaival ékeskedni. Legközelebb ezt tessék szépen elkerülni.

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw