Az amerikai heavy metal zenekar, a Wolftooth egy újabb kislemezt mutatott be hamarosan megjelenő negyedik stúdióalbumáról. A november 21-én a Ripple Musicnál napvilágra kerülő Wizard’s Light korongról ezúttal az All Father című dalt ismerhetjük meg.
Az Indiana állambeli Richmondból származó heavy metal fanatikusok 2017 végén robbantak be a színtérre. A NWOBHM-os energia és a stoner doom riffek zúzós keveréke azonnal felkeltette a Cursed Tongue Records figyelmét, akik kiadták a zenekar három számot tartalmazó debütáló EP-jét. Ez vezetett 2018-ban a nagy sikerű, szimplán Wolftooth-ként elnevezett első nagylemezhez, amely a Doom Charts év végi listáján a 7. helyre ugrott. A Crowbar, a Black Label Society és a The Obsessed ikonjaival való fáradhatatlan turnézással megedzett Wolftooth kötelezően megnézendő élő fellépőként szerzett félelmetes hírnevet magának.
A formáció a 2020-as második, Valhalla című albumán – amely a Doom Charts listán az első helyen debütált – némiképp finomította erőteljes hangzását. Tisztább megszólalású, epikus, fülbemászó refrénekkel ellátott szerzemények sorakoztak rajta. Ez a lendület a Napalm Recordshoz való szerződéshez és a banda történetének első európai turnéjához vezetett, amely a 2021-es Blood and Iron albumot volt hivatott támogatni. Most, hogy visszatért a gyökereihez, a Ripple Musichoz, a Wolftooth készen áll arra, hogy november végén kiadja negyedik albumát, a Wizard’s Lightot, amely újabb mesterművet ígér a színtiszta, hamisítatlan heavy metal rajongói számára.
WOLFTOOTH – Wizard’s Light
(11/21 – Ripple Music)
1. Hymn of Belgrarath (Intro)
2. Sightless Archer
3. Darkened Path
4. Wizard’s Light
5. Sands of Redemption
6. Eternal Hunt
7. Armor of Steel
8. War Brigade
9. Bloodline
10. All Father
