Kiadó: Reigning Phoenix Records / Írta: Kánya Ferenc / Értékelés: 8
Azt gondolom, nem ismerik nálunk túl sokan ezt a finn bandát, pedig egy esztendeje sincs annak, hogy főzenekarként játszottak a Barbában. Persze mindenki nem láthatta. Azok közül, akik felületesen ismerik, jó néhányan azt mondják, hogy az Amon Amarth finn másolata. Ez elég sarkos így, valamennyi igazság van benne, de az én véleményem szerint több köze van ennek a muzsikának az olyan finn felmenőkhöz, mint az Insomnium vagy a Noumena.
A bandát lassan egy tucat éve Tuomas Saukkonen alapította, aki olyan csapatokat üzemeltetett, mint a Before The Dawn, a Dawn Of Solace vagy a Black Sun Aeon. Ez utóbbin kívül ma már újra működik minden formáció, de anno ezeket Tuomas azért oszlatta fel 2013-ban, hogy Wolfheart nevű új szólóprojektjére tudjon koncentrálni. Első albumát még egyedül készítette, majd egy év után a Wolfheart önálló bandává alakult, és napjainkig hét nagylemezt adott ki, a legfrissebbet most szeptemberben.
Az album felvezető kislemezei tavaly ősz óta csepegnek. Ezek közül az Iku-Turso azért érdekes, mert bár már ’23 szeptemberében megjelent, a ’22-es King of the North albumot túráztató Wolfheart nem játszotta, nálunk legalábbis nem. A többi kislemezes nótával ellentétben, ez az albumra sem került fel. De van ilyen.
Aki hallotta ezeket a dalokat, már sejtheti, hogy a Draconian nem a meglepetések korongja. Az erős koncepció okán a bandának igen határozott zenei iránya van, amelytől ez az anyag sem tér el, nyílegyenes folytatása a King of the Northnak – ami tulajdonképp bajnak nem nevezhető. Néhány szóban úgy lehetne bemutatni ezt a kilenc tételt, hogy dallamos északi metal, hideg és kemény mint a fagyos fókasz*r, roppanós hangulatokkal és szép melódiákkal. Technikailag mindenben megfelel a műfaj dokumentált és dokumentálatlan sztenderdjainek, de ezt a fajta viking metalt – mégha a maga módján is műveli – különösebben nem újítja meg, sokat nem tesz hozzá.
Felvetődik mindjárt egy elvi kérdés a másik oldalon, hogy szükséges-e megújítani vagy hozzátenni ehhez a dologhoz – én azt gondolom nem, de illik ahhoz, hogy igazán jó legyél. Persze rossznak ezt az albumot semmiképp nem nevezném, hiszen a monumentális intóval felhúzott, súlyos, középtempós töri tétel, az Ancient Cold, a szintén középtempóban menetelő harci himnusz Death Leads the Way, vagy a kislemezről már ismerős, lassú-gyors témákat, tremolós és csonttörő riffeket váltogató, szimfonikusba hajló Trial by Fire is nagyszerű darab, és bár ez a teljes volumenben csak cirka 30%, azért ilyenekből nem feltétlenül kerül három egy lemezre ebben a súlycsoportban.
Ha bírod a tradicionális alapokon álló északi metalt, szerintem nem okoz csalódást ez a lemez sem, szóval bátran!
–
Egy rendhagyó hónap rendhagyó Hangpróbája… Az idő szűke miatt csak 15 albumot pontoztunk, így kimaradt több nyári megjelenés is. A dobogón viszont még sosem volt ilyen nagy a hazai zenekarok száma. Hallgass bele te is a lemezekbe, olvasd el a stáb véleményét, pontozd a kiadványokat!
