Skip to content

WOLFGANG VAN HALEN – Néhai édesapjának, Eddie Van Halennek szól az első dala: Distance

Distance címmel máris meghallgatható az első dal Wolfgang Van Halentől, a néhai Eddie Van Halen fiától, aki 2006-ban lett a Van Halen basszusgitárosa. Egészen pontosan Wolfgang régóta tervezgetett Mammoth WVH nevű szólócsapatától érkezett a nóta, bár minden hangszeren Wolfgang játszik, és ő is énekel benne.

Wolfgang már jóval korábban szerette volna bemutatni a csapatát, amikor azonban kiderült, hogy édesapjánál visszatért a rák, mindent félretett, hogy támaszt nyújtson Eddie Van Halennek. A Mammoth WVH bemutatkozó lemeze 2021 folyamán lát majd napvilágot.

Wolfgang:Ahogy az apukám a különféle egészségügyi problémáival küzdött, elképzeltem, hogy milyen lesz az életem nélküle, és hogy milyen szörnyen fog hiányozni. Egy rendkívül személyes dalról van szó, mégis úgy érzem, hogy bárki képes átérezni a mondanivalóját, hiszen mindenkit érnek súlyos veszteségek az életben…



…Nem terveztem, hogy a Distance dalt fogom elsőként közzétenni, de azt is gondoltam, hogy az apám velem ünnepli majd a kiadását. Ez a dal neki szól. Szeretlek és hiányzol, apu.



A Distance dal valójában egy nyílt levél Wolfgangtól az édesapjának, és szerencsére meg is tudta mutatni neki, sőt, Eddie Van Halennek ez lett a kedvence.

A dalhoz készült videó családi felvételekből állt össze, a végén pedig egy megindító hangüzenet hallható, Eddie-től a fiának.







KERESÉS
Hammerworld No. 352
kapható országszerte!
DIGITÁLIS KIADÁSOK
a laptapír kínálatában!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
minden kedden 22 órától!
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. ANY GIVEN SIN
    War Within
  2. ASKING ALEXANDRIA
    Where Do We Go From Here
  3. VANDENBERG
    Sin
  4. BLACK STONE CHERRY
    Screamin' At The Sky
  5. KK'S PRIEST
    The Sinner Rides Again
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. KATAKLYSM
    Goliath
  2. CATTLE DECAPITATION
    Terrasite
  3. SPIRIT ADRIFT
    Ghost At The Gallows
  4. VOMITORY
    All Heads Are Gonna Roll
  5. IMMORTAL
    War Against All
Posta Janos 22 - 300p
Posta Janos 22 - 300p
Posta János
szerkesztő
  1. TO KILL ACHILLES
    Recovery (dal)
  2. IMPOSTER SOCIETY
    Dorian Gray (dal)
  3. THERE WILL BE FIREWORKS
    Classic Movies (dal)
  4. DIE TOTEN HOSEN
    Reisefieber (dal)
  5. MANESKIN
    Honey (dal)
HAJÓGYÁR x hw