2021 végére egy közös turnét hirdetett meg a Heaven Shall Burn és a Trivium, méghozzá a TesseracT és a Fit For An Autopsy társaságában. A körútnak lesz hazai állomása is, 2021. december 14-én a Barba Negrában.
A jegyárusítás kezdete: november 18., szerda, 10.00.
A Heaven Shall Burn idén szeretett volna visszatérni a színpadokra, megturnéztatni az epikus dupla albumát (Of Truth And Sacrifice), amely a német eladási lista első helyéig jutott, a pandémia miatt azonban erre nem volt módjuk, 2021-ben azonban a 25 éves jubileumukat is megünnéplik a turnéval.
A floridai Trivium idén tavasszal hozta ki a What The Dead Men Say című kilencedik albumát, de ők is csak jövőre tudják élőben bemutatni az új nótákat.
Maik Weichert (HSB): „Erős és különleges a kötelék a Trivium és a Heaven Shall Burn között, a korai idők óta. Még nagyon fiatalok voltak, amikor először találkoztunk, de már akkor is rendkívül tehetségesek voltak, ma pedig már globális erővel rendelkeznek a metal színtéren. Az évek során a két banda rombolt már együtt kis klubokban és nagy arénákban is, 2021-ben pedig végre Európában fogunk együtt turnézni.„
A magyar koncert Facebook oldala
HEAVEN SHALL BURN – Übermacht (a 2020-as Of Truth And Sacrifice albumhoz)
TRIVIUM – Catastrophist (a 2020-as What The Dead Men Say albumhoz)
TESSERACT – King (a 2018-as Sonder albumhoz)
FIT FOR AN AUTOPSY – Shepherd (a 2019-es The Sea Of Tragic Beasts albumhoz)