Skip to content

WITCH BONE GARDEN – Grunge és punk Budapestről, új dal érkezett: Help Me

Help Me címmel egy új dallal jelentkezett a grunge/punk vonalas Witch Bone Garden. A trió legutóbbi anyaga nem tegnap készült, az Experiment lemez még 2016 őszén jött ki, ez a friss nóta azonban előfutára egy új lemeznek, amely 2021 tavaszára várható. A felvételek Ivánfi Daninál (Stubborn) készültek, a keverést és a masztert pedig Kiss Józsefre (Nova Prospect) bízták.

Thurzó Noel énekes: „A Help Me szövege azt üzeni, hogy merjünk szólni és beszélni a belső vívódásainkról, hogy ne várjuk ki, amíg felgyülemlik bennünk minden szar és már késő. Az ember hajlamos azt képzelni, hogy a saját problémája egyedi, pedig sokszor kiderül, hogy mások is éltek már meg hasonlókat, vagy éreztek úgy, mint mi. Ilyenkor jön rá az ember, hogy lehet és kell is támogatni egymást. Ez a single előfutára az új albumunknak, amit várhatóan 2021 tavaszán fogunk elkészíteni. Sokkal gyorsabb lesz az elődjénél, igazi punk/grunge számokra lehet majd számítani.”


www.facebook.com/WitchBoneGarden




WITCH BONE GARDEN – Help Me (2020)



WBG – koncertek a közeljövőben:

március 7. – Veszprém, Terem (+ Woodstock Barbie, Bojang Bugami)
április 4. – Kecskemét, Kilele (+ Grizzly, The Pontiac)
április 10. – Székesfehérvár, Nyolcas Műhely










A Hangfoglaló Program és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.







nka
KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw