Skip to content

USEME – Már végig is hallgatható a harmadik albumuk, itt az Üveghegy

Már végig is hallgatható a Useme zenekar 8 tételes harmadik albuma, az Üveghegy. Csongor Bálinték első lemeze a 2016-os Világvevő volt, a második album pedig Szélesvásznú ég címmel jött ki 2017-ben. Az új anyaggal egy tíz állomásos lemezbemutató turnéra indul a Useme, a budapesti koncert április 17-én lesz az Akvárium Klubban.

A turné március 13-án startol Sopronban, a vendégzenekar a Down For Whatever lesz.

Markó Ádám dobos: „Sok minden történt velünk az indulásunk óta eltelt néhány év alatt, és sokféle visszajelzést érkezett az előző két lemezre. Amellett, hogy a dalírás egy ösztönös, természetes folyamat, az évek során letisztult számunkra, hogy milyen jellegű dalok működnek és szólalnak meg jól élőben, és ezekre a szempontokra kifejezetten figyeltünk a munkálatok során.”

www.facebook.com/usemezenekar

A budapesti lemezbemutató Facebook oldala



A friss dalok csapatmunkában készültek. A zenei alapok javát Varga Zoltán billentyűs írta, de Szalkai Tibor gitáros és Anga-Kis Miklós basszer is hozott néhány számot, főleg olyanokat, amelyek eddig nem voltak jellemzőek a Useme-re. Ilyen például a new country jellegű, lírikusabb hangvételű Leszel-e még?, vagy a rendkívül gyors és pörgős A zene elég.


A szövegekért többnyire ezúttal is a frontember, Csongor Bálint felelt, de olyan neves szövegíróktól is kapott gondolatébresztő segítséget, mint Molnár Tamás vagy Siklósi Örs.

„Igyekeztem pozitív hangulatot festeni az új dalokkal, de valljuk be, ez nem mindig könnyű, ha megnézzük a körülöttünk lévő a világot. Ezekre a történésekre úgy éreztem, muszáj reflektálnom. Így született meg például az album legkeményebb zenéjére a klímaváltozás kérdését is boncolgató Mindenből a Semmibe. De bármi is legyen az adott dal témája, mindig található benne egy feloldás vagy egy pozitív felhang.”



USEME – Üveghegy (a 2020-as album)





01. Mindenből a semmibe
0:00
02. Akiben én is hinnék
3:44
03. Kapcsold ki!
7:24
04. Magunkon át
10:40
05. Óvó
13:43
06. A zene elég
16:56
07. Amit érdemelsz
20:01
08. Leszel – e még?
23:22






Az Üveghegy albummal kapcsolatban Wágner Gábor készített interjút Bálinttal a Welovebudapest.com számára:


Tavaly megnyertétek a Nagy-Szín-Pad! tehetségkutató versenyt, aminek köszönhetően felléptetek több hazai prémium fesztivál Nagyszínpadán. Milyen hatással volt rátok a győzelem: nyomasztó elvárásként hatott rátok, vagy épp ellenkezőleg: megsokszorozta a kreatív energiákat?


Csongor Bálint: „Az elődöntőből a szakmai zsűri juttatott minket tovább, ez rendkívül inspiráló volt. Nem volt könnyű a mezőny, kifejezetten erős zenekarokkal kerültünk össze. A döntőbe végül a Bluebay Foxes-zal, és a Follow the Flow-val jutottunk, utóbbinak milliós nézettségű klipjeik vannak, így semmi esélyt nem adtam magunknak, elvégre itt a közönség mondta ki a végső szót. Azzal viszont senki nem számolt, hogy a rockzene rajongói meg a rockszíntér összefog, és minket szavaznak meg győztesnek. Az, hogy még mindig ennyire összetartó a rockzenei közeg, hatalmas erőt adott.”



A siker hozott nektek újabb rajongókat?


CS. B.: „A bulik elég jól sikerültek. A szigetes koncerttől nem vártam sokat, mert azt hittem, alig lesznek kint magyarok. Aztán pont fordítva lett, amiben persze az is benne volt, hogy utánunk Ed Sheeran játszott, aki elképesztő tömeget mozgatott meg, még az is kiment rá, aki egyébként nem jár fesztiválozni, és még sosem volt a Szigeten. Ez a sok-sok ember minket is megnézett, érezhetően hozott is új rajongókat. Aminek extrán örültem, hogy rengetegen énekelték a szövegeinket, és még a csillogó szemű Ed Sheeren-rajongókat is sikerült bólogatásra késztetni.”

Nem sokkal a zenekar megalakulása után már ki is jöttetek az első klippel (Felhővitorlás) és a bemutatkozó nagylemez is elég hamar elkészült. Ennyire gyorsan és precízen dolgoztok együtt, vagy a hivatalos megalakulás előtti időszakban már volt egy komoly felkészülési fázis?

Cs. B.: „Annak, hogy ilyen gyorsan zajlottak a dolgok, megvolt az oka. Nyár végén, ősz elején megalakultunk, pár hónappal később pedig már meg is volt a lemez. Azért voltunk ilyen hatékonyak, mert a zenekar tagjainak, Szalkai Tibi gitárosnak, Varga Zoli billentyűsnek és Anga-Kis Miklós basszusgitárosnak (nem csak a rend kedvéért, de az ötödik tag pedig Markó Ádám dobos) már volt egy csomó dalkezdeménye, amik úgymond összerántották egymást. Született kábé húsz zenei alap, és „csak” ki kellett választani közülük azt a tizenegyet, ami az első lemezre végül rákerült. Tehát a zene pillanatok alatt megvolt, nekem kellett iparkodnom a szövegekkel, ami azért volt melós számomra, mert magyar szöveget korábban csak nagyon keveset írtam.”

A tempó kitartott a mai napig, mert csupán négy éve léteztek, de már a harmadik nagylemezt adjátok ki idén tavasszal…

Cs. B.:
„A többiek nagyon gyorsan és hatékonyan működnek együtt, és mindig tele vannak témákkal, én pedig loholok utánuk a szövegekkel. Ha nem lennék ennyire lassú, akkor az új lemez már rég megjelent volna, sőt, már a negyediken dolgoznánk. Az utolsóként elkészült dalunkkal például hónapok óta nem tudtam dűlőre jutni, végül egy kellemes csütörtök éjszaka kigurult a szöveg, és két nappal később már fel is vettük.

A zenekarból mindenki progresszív irányból jött, sokkal bonyolultabb dalszerkezetekhez vagyunk szokva, ezért egy-egy Useme számot talán könnyebben is rakunk össze, hiszen kevesebb a dalokon belüli téma. Ez persze nem azt jelenti, hogy össze vannak csapva a számok, az igényesség és a precizitás ugyanúgy megvan, csak a Useme dalok szerkezete egyszerűbb. Azt is szoktam mondani a zenénkre, hogy amit játszunk, az prog-pop. A dalok egyszerű felépítésűek, miközben a háttérben nagyon technikás dolgok zajlanak.”


A teljes interjúhoz kattints ide!



USEME – A zene elég (a 2020-as Üveghegy album előzeteseként)



Csongor Bálint:

„Úgy érezzük, manapság elengedhetetlen a folyamatos jelenlét. Igényli a közönség, hogy pár havonta kikerüljön valami újdonság, ezért is döntöttünk úgy, hogy a lemez nyitódalát is megmutatjuk a megjelenés előtt. A Mindenből a Semmibe az album legkeményebb hangzásvilágú, szinte már metalos száma lett, amivel a világban tapasztalható negatív folyamatokra, változásokra is fel szeretnénk hívni a figyelmet. Én ezúttal is a szövegekért voltam a felelős. És bár a címből is kitűnik, hogy az olykor tabutémának is számító elmúlás is megjelenik a szövegben, mégis található benne feloldás, ami pozitívabbá teszi az egészet.”



USEME – Mindenből a Semmibe (a 2020-as Üveghegy album előzeteseként)



USEME – Óvó (2019)




USEME – Kapcsold ki! (2019)


USEME – Amit érdemelsz (2019)







A Hangfoglaló Program és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.




nka
KERESÉS
Hammerworld no. 354
országosan kapható!
A DIGITÁLIS KIADÁST
KERESD A LAPTAPIR.HU-n!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. FIREHOUSE
    Firehouse
  2. XYZ
    XYZ
  3. RATT
    Invasion Of Your Privacy
  4. DOKKEN
    Under Lock And Key
  5. HURRICANE
    Over The Edge
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. SUFFOCATION
    Hymns From The Apocrypha
  2. NIGHT IN GALES
    The Black Stream
  3. BJØRKØ
    Heartrot
  4. ASINHELL
    Impii Hora
  5. ROTTEN CASKET
    Zombicron
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
Posta János
szerkesztő
  1. THE PINEAPPLE THIEF
    Your Wilderness
  2. SEPULTURA
    Beneath The Remains
  3. HALF GRAMME OF SOMA
    Slip Through The Cracks
  4. THE VISION BLEAK
    Weird Tales
  5. ROTTING CHRIST
    Pro Xristou
HAJÓGYÁR x hw