Skip to content

WINTERFYLLETH – Négy év után új lemez

A black metalos brit Winterfylleth legutóbbi albuma, a The Reckoning Dawn még 2020 májusában jelent meg. Most viszont jön a várva-várt folytatás, a The Imperious Horizon, amelyet a Candlelight Records szabadít a világra szeptember 13-án. A korong első kislemezeként a Dishonour Enthroned került bemutatásra, a Killian Monson által készített videóklip kíséretében.

A The Imperious Horizon az első olyan album, amelyen a 2020-ban távozott Dan Capp helyett Russell Dobson gitáros és háttérvokalista szerepel zeneszerzőként. A lemezen a Primordialból ismert AA Nemtheanga is közreműködik az In Silent Grace című számban.

„Bizonyos szempontból az album egy reflexió az előző lemez óta eltelt évek őrületére, arra, hogy a világ mennyire megváltozott a rosszabbik irányba – mondta a Winterfylleth gitáros-énekese, C. Naughton. – Ezen túlmenően mindannyian úgy érezzük, hogy azóta egy még megosztottabb és felforgatottabb világban élünk! A cím egy fenyegető érzésre utal, hogy valamilyen uralkodó hatalom vagy agenda közeleg, közvetlenül a horizonton túl. Már úton van, és nem tudjuk pontosan, hogyan fog megnyilvánulni, de azt tudjuk, hogy egyre előrébb lopakodik, és elkerülhetetlen.”

A The Imperious Horizon felvételét és produceri teendőit ismét a legendás Chris Fielding (Primordial, Napalm Death, Conan, Electric Wizard, stb.) vállalta magára, míg az utómunka és a maszterelés Mark Mynett (My Dying Bride, Rotting Christ) felügyelete alatt zajlott.

WINTERFYLLETH – The Imperious Horizon
(09/13 – Candlelight Records)

1. First Light
2. Like Brimming Fire
3. Dishonour Enthroned
4. Upon This Shore
5. The Imperious Horizon
6. In Silent Grace
7. To the Edge of Tyranny
8. Earthen Sorrows
9. The Insurrection

https://winterfylleth.bandcamp.com/album/the-imperious-horizon

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw