Március 7-én, azaz múlt pénteken jelent meg a deathcore vonalas amerikai Whitechapel Hymns in Dissonance című albuma.
„A Hymns in Dissonance lemezben nincs semmi szép, a riffektől kezdve a szövegeken át a hanghordozó általános hangulatáig – mondta Alex Wade gitáros a zenekar legújabb alkotásáról. – Megpróbáltuk megírni az eddigi legsúlyosabb albumunkat. Olyasmit akartunk kiadni, ami sokkolóan fenyegető és brutális. Az album egy kultista történetét követi nyomon, aki arra érdemes embereket toboroz, akik csatlakozhatnak a szektájához. Akadnak olyan pillanatok a történetben, amikor a szekta tagjai egy gonosz himnuszt énekelnek, hogy megnyissanak egy kaput a fő kultista számára, amin a vezetőjük beléphet.”
„Király, hogy önellátóak tudunk lenni, és magunk készíthetünk egy ekkora léptékű lemezt; nem sok zenekar mondhatja ezt el magáról – tette hozzá Zach Householder gitáros. – Az album arról szól, hogy a történetben szereplő szektás felépíti a követői kultuszát: csak a bolygó legszörnyűbb és legelvetemültebb emberei mutatják meg odaadásukat az uruknak, szörnyű tetteket követnek el, a vezető pedig bemutatja a hatalmát és a célját, hogy a hét főbűn elkövetésével feltámassza az urát, és az istenséget gonoszsággal helyettesítse.”

A koronghoz most érkezett egy újabb kedvcsináló, a klippel kísért Hate Cult Ritual.
„A harag bűne: ez a dal a szekta mindent elsöprő dühét ábrázolja – mondta a dallal kapcsolatban Phil Bozeman énekes. – A gonosz magjának elültetése a föld közepén, hogy a talajból születhessen meg. Minden folyó és óceán megbetegszik, ami táplálja a meg nem született urukat, a földet járva és minden ellenszegülőt meggyilkolva.”
„Nagyon inspirált a Bloodbath, amikor ezt a számot írtam, és úgy éreztem, hogy Phil vokálisan is hozzájárult ehhez a hangulathoz – folytatta Alex Wade. – Van ebben a számban valami olyan vadság és gonoszság, ami véleményem szerint tényleg kiemeli a többi közül. Nincsenek breakdownok, csak ütős riffek gonosz kántálással a refrének felett.”
WHITECHAPEL – Hymns in Dissonance
(03/07 – Metal Blade Records)
1. Prisoner 666
2. Hymns in Dissonance
3. Diabolic Slumber
4. A Visceral Retch
5. Ex Infernis
6. Hate Cult Ritual
7. The Abysmal Gospel
8. Bedlam
9. The Mammoth God
10. Nothing Is Coming for Any of Us
