Kiadó: Metal.hu / Írta: Uzseka Norbert / Értékelés: 10

Kezdjük a számokkal, azoknak úgyis fontos szerepe van a Watch My Dying esetében, elég csak a metalban ritkán használt, tördelt ritmusképleteikre utalnom, vagy arra, hogy 4.1 és 4.2 címen adtak ki EP-ket utoljára (2016-ban, azaz 8 éve az utóbbit). A zenekar 25 éve indult, és 15 évet vártunk az új teljes albumra. Valahogy mégis úgy tűnik, ők lettek a magyar metal underground azon fazonjai, akiket a közben érkezett, ifjabb korosztályok is képesek tisztelni, s nem csupán vén bolondnak látni.

S ez így van rendjén, mert a WMD máig komolyan vehető. Sőt, azon kevés zenekar egyike, amelyek csak akkor szólnak, ha van mit mondaniuk. Inkább érjen még éveket egy anyag, de legyen igazán jó, tényleg számítson, mintsem hogy muszájból adjanak ki valamit, csak hogy fenntartsák az egyre kopó figyelmet. Az Egyenes kerülő mindössze 33 perc hosszú, és ha abból levonjuk a három instrumentális tételt, marad félóra. 8-15 év alatt tényleg csak ennyire futotta? – teheti fel a kérdést a kívülálló, akinek sosem ütött be a WMD. Hát, látnotok kellett volna az arcomat, miután először végighallgattam az anyagot. Vagy ahogy most lement, mielőtt nekiálltam leírni ezt.

A WMD már a legelső EP-n (Rendszerhiba, 2000) is a saját útját járta, azt az anyagot simán oda lehet tenni az Egyenes kerülő mellé – ugyanazt a zenekart halljuk, hiába változott sokat a tagság. Jellegzetes, ezer közül felismerhető a zene, az ének, a szövegek. De útközben iszonyú sok mindenen mentek keresztül, rengeteget változtak, fejlődtek, és a már a kezdetekkor is tágas határok között mozgó zene számtalan új útra kanyarodott. Szóval persze, hogy nem ugyanazt a WMD-t hallod itt.

Megkockáztatom, ez az anyaguk szól a legtisztábban, már ha ez a jó szó. Hallani mindent jól, mindennek megvan a helye, az ereje. A gitárok nem temetnek folyamatosan maguk alá, van tér, vannak szellős részek, és ezáltal ahol belép a tipikus, ipari hatású WMD-zúzda, ott csak még hatásosabb. Ezek az emberek egyfelől tökéletesen tudják, mit hogyan tudnak a zenéjükben kifejezni, elérni, átadni, mára olyanokká váltak, mint a legendás távol-keleti harcművészek, akik egy tökéletesen kivitelezett ütéssel fektetik ki az ellenfelüket. Ugyanakkor ennyire letisztult sem volt még a WMD. Vannak itt is komplex témák, de még hogy! De olyan, mintha egy esszenciális WMD-anyagot hallanék, amiben ott van minden, amit eddig hallottunk tőlük, de a gazdag hangzás mellett is lecsupaszítva, egyenesen és határozottan. Ez a zenekar sem az útját nem keresi, sem megfelelni nem akar, sem megmutatni, mit tud. Az Egyenes kerülő egy kijelentő mondat, amiben minden benne van.

Minden, ami WMD, és minden, amit ma egy gondolkodó ember érez, gondol, tapasztal, egy olyan ember, aki ebben a világban és országban él. Nem belezsúfolták a mindent, hanem megmutatják a részleteit, és a hallgató önmagában megtalálja a többit, kinn a tükörben, benn a visszhangokban. Ahogy a Fedetlen lépés című dalban énekli Veres Gábor: „Itt vagyok még, nem tűntem el, remélem így is megfelel”. (Mellesleg eztán, ha bárki kérdezi, mi van a Hammerrel, ez lesz a válaszom.)

Ahogy azt a WMD-től, s benne Bori Sándor gitáros-fő dalszerzőtől megszokhattuk, baljós, filmzenés résszel indul az album, egy percet várunk a szinte doomos riffre, még egyszer annyit a jellegzetes, szavalós énekre, amiből csak lassan tör elő a hörgés és üvöltés, s alá a gépies zúzda. A Kopogtatni egy tükrön-ben is kapunk aztán magával húzó riffet, de atmoszférikus részt is, meg erős gitárszólót. Majd jön az első instrumentális rövidke, melynek címe aztán (hasonlóan a másik kettő átvezetőhöz) visszaköszön a rákövetkező dalban: a Jobb nap úgysem lehet-ben a dob van elöl, a többi alatta, mögötte, s aztán tör ránk az egyik slágeresélyes dal, a jól megtekert, mégis azonnal ható Napköszörű. Nekem ezekről a témákról a Nevermore és a Fear Factory jut eszembe, másnak majd más, de aki éli a felnőttek életét, az alighanem ráismer majd magára is a szövegben. Mintha a mindennapi létet látnád filmen, begyorsítva, lelassítva, olyan szögből, ahogy még soha korábban.

A Zuhogó testek még hátborzongatóbb dal, egy pontján monumentális, másutt elszállt dallamokat hoz a gitár, mintha ez jelenítené meg azt a valamit, ami nélkül „már befejezni sem érdemes, abbahagyom csak, ott rohadjon el”…

A Minden rendben az egyetlen dal, amit nem egyedül írt Bori, hanem Eszenyi Imre basszerrel közösen. Tipikus, táncolható ipari WMD-riffre épül, meg szavalásra, de dallamosabb a refrénje, mint általában, majd retrofuturisztikus effektek és szinte chillbe hajló rész is kerül. Itt is, mint kb. az összes többi dalban, találni utalást korábbi WMD-számokra, ez is olyasmi, ami egyedivé teszi ezt a zenekart.

Az ötperces Csontfehér az album leghosszabb tétele, számomra az elnyomó rezsimek tökéletes megzenésítése, noha pont annyi direkt politika van benne, mint a WMD-ben valaha (s ez korrelál a nullához). Itt is érdemes külön kiemelni a gitárszólót, vagy például ezt a pár sort: „Az idő begyógyít minden sebet. Tép majd helyettük frissebbeket”.

A Mindenáron a béke se kell újabb filmzenés, hangulatos átvezető, mely az album talán legnagyobb slágerébe, a Fedetlen lépés-be vezet át (s ez egyben a második klip az anyagról). Ez olyan azonnal ható, táncos, kő egyszerű, mégis megtekert téma, hogy a Fényérzékeny albumon is helye lett volna, de zseniális rejtett részletek ide is kerültek.

A sötétség legalján bő egy perce pont olyan, amilyet a cím alapján sejtesz, s ez visz el az Utolsó fejezet-hez, mely akusztikus gitárra épül, és nem Gábor énekli, hanem Ritzel Ani, a Dharma zenekarból. Valahol persze köthető ez a dal a WMD korábbi, hasonló szerzeményéhez, a két énekesnő által is felénekelt Háttal álmodó-hoz, hatása sem csekélyebb, mégis nagyon más. Nem is próbálnám elemezni, hihetetlenül szép és hátborzongató, és jó annak, aki nem sírja el rajta magát.

Nekem valójában ezzel a dallal válik kerek egésszé az Egyenes kerülő. Hiába, hogy zeneileg-énekileg köze nincs a többihez, hozzáteszi, amivel kiteljesedik az album. Nem mellesleg a szöveg visszautal a nyitó címadóra, újabb jelentésréteget adva az amúgy is sűrű címnek.

Vannak zenekarok, amelyek rabjai a saját zenéjüknek, nem tudnak abból kitörni, nem is akarnak, mert a közönség is azt várja tőlük, hogy önmaguk legyenek. Talán csak hártyavékony a határ köztük és azok között, akik a saját útjukat járják, és minden újabb ismerős, jellegzetes téma mellett sem lehet rájuk mondani, hogy magukat ismétlik. A WMD ezen utóbbi, önazonos zenekarok közé tartozik, és bár maguk is felismerték, hogy amit a jövőről énekeltek pályájuk elején, mára a mindennapi valóság lett, itt és most ugyanúgy helye, súlya van az új lemezüknek.

–

“Emlékszem, amikor a ’90-es évek közepén, kezdő zenészkoromban Veres Gábor egy vidéki kisváros buszmegállójában a kezembe nyomta akkori (talán első?) zenekara, az Abstract Butchery demóját. Már akkor látszott rajta, hogy komolyan gondolja a dolgot, dalokat szerzett, szöveget írt és a kazetta borítóját is ő rajzolta. Annyira örülök, hogy nem tévedtem vele kapcsolatban! A WMD ma már megkerülhetetlen a hazai metal underground történelemben, az “Egyenes kerülő“ is pazar lemez lett!”
– Pintér Miklós   10

“2024 legjobb Watch My Dying lemeze!!! (Kicsit bővebben: Amikor már semmit nem vársz egy olyan kedvencedtől, aki negyed évszázada hallgatsz, akkor lepnek meg igazán.)”
– Szénégető Richárd   10

“Mindenki ezt mondja, de tényleg rettenetesen nehéz hallgatnivaló ez Gáboréktól. Szétszed, mégis jó benne elmerülni. WMDXXV for life!”
– Gáti Viktor   9

“Sok minden egyéb mellett nekem eddig a WMD is kimaradt. Nem mondom, hogy sietem bepótolni az éveket, de ez az izgalmas, agresszív és modern album egy barátság kezdete. Folytassa, kérem!”
– Posta János   9

“Nem egy könnyű muzsika. De komoly erő, húzás van benne. És velősen szól. Ami külön érdem, hogy magyarul énekelnek benne. Magyar rockernek magyar nyelvű dalszövegeket! ”
– Cselőtei László   8

“Öntörvényű, hangulatos, változatos, kiszámíthatatlan és meglepő fordulatokkal teli. Egyedi, ezért nevezhetnénk akár művészinek is, ha nem lenne elkoptatott a kifejezés. Nehezen befogadható, de (talán éppen emiatt) a figyelmet is végig fenntartja. Tetszik. ”
– Gyuricza Ferenc   8

“Ha jó kedved van, hallgasd meg! Majd elmúlik. ”
– Kiss Gábor   8

“Ötletes, fantáziadús, súlyos anyag meglepő fordulatokkal.”
– Milán Péter   8

“Az biztos, hogy ennek a lemeznek tényleg filmzenés hangulata van. A szomszédunkban a Covid óta tartó építkezéshez például kifejezetten illik. Ha már itt tartunk, ha bosszúvágytól égnék, alighanem ezzel az albummal kellene visszavágnom az állandóan zajongó melósoknak. ”
– Zubor Olly   8

“Nem egyszer megpróbáltam befogadni az esztergomi banda munkáit. Talán az Egyenes kerülő az az album, amelynél ez részemről leginkább sikerült, mégis, nekem ez a fajta muzsika olyan mértékben indirekt, annyira túl művészi, hogy itt-ott túljátszottnak érzem. Nem a WMD-ban lehet azonban a hiba, mert ugyanezt érzem számtalan alkalommal pl. a Gojira vagy a Messhuggah egyik-másik zenei installációját hallgatva is, azokban meg hiba nem lehet.”
– Kánya Ferenc   7