Skip to content

WATAIN – Dal- és videópremier: We Remain

Tavaly a Nuclear Blast kiadóhoz szerződött a svéd black metal mester Watain, az új albumuk pedig április 29-én jön majd ki The Agony & Ecstasy of Watain címmel. Harmadik előzetesként már itt is van a videóval kísért We Remain daluk. Ebben a tételben vendégként közreműködik Farida Lemouchi (Molassess, ex-The Devil’s Blood) és Gottfrid Åhman (PÅGÅ, ex-In Solitude).

Eric: „2012-ben kezdtem el írni a We Remaint, meditáció gyanánt a Mythopoeia koncepciójáról, a mitikus eredetünkről, valamint arról, hogy az idők során hogyan formálódik, alakul át a felfogásunk, a hozzáállásunk. A szövege a pentagram öt elemi szárnya köré épül, valamint az ősi szimbólumba ágyazott misztériumok köré. Ez a dal az elfeledett dolgokról szól, amelyekre emlékezni kellene, az elveszett igazságok kereséséről, az örökké égő lángról, amely megvilágítja az ősidők sötétségét, az örök idők elmúlásáról…

A legutóbbi Watain album a 2018-as Trident Wolf Eclipse volt, tavaly tavasszal pedig egy Reaping Death című vinyl EP-t hoztak ki két régi dallal, limitált példányban.

Az új lemez felvételei a Watain szülővárosában zajlottak, Uppsalában, egy templomból átalakított stúdióban.

A stúdiózás előtti üzenet: “Hölgyeim és uraim, nagy tisztelettel és pokoli éhséggel állunk most a Watain következő fejezete előtt. A Trident Wolf Erában megszerzett önbizalommal, erővel és tűzzel felfegyverkezve most újból feltérképezetlen területre lépünk, hogy ismét szembenézzünk a belső énünkkel és a bennünk dübörgő, egyre növekvő mélységgel. Több hónapnyi kemény, nemes munka áll előttünk, amelyre a lehető legjobban felkészültünk. A legnagyobb várakozással tekintünk az eredmény elé, hogy aztán elkövetkező vad időkben megoszthassuk majd veletek. Addig is, maradj éhes, maradj perverz, maradj szabad és “cseszd meg a világot!


www.facebook.com/watainofficial




WATAIN – We Remain (a 2022-es album előzeteseként)






WATAIN – Serimosa (a 2022-es album előzeteseként)




WATAIN – The Howling (a 2022-es album előzeteseként)





WATAIN – The Agony & Ecstasy of Watain
(04/29 – Nuclear Blast)

01. Ecstasies In Night Infinite
02. The Howling
03. Serimosa
04. Black Cunt
05. Leper’s Grace
06. Not Sun Nor Man Nor God
07. Before The Cataclysm
08. We Remain
09. Funeral Winter
10. Septentrion









KERESÉS
Hammerworld No. 350
kapható országszerte!
GYŰJTŐI KIADÁSOK
korábbi lapszámainkból
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
minden kedden 22 órától!
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. SUMO CYCO
    Bystander (dal)
  2. BLESSED BY A BROKEN HEART
    Shots Fired (dal)
  3. SET IT OFF
    Punching Bag (dal)
  4. FIFTH ANGEL
    When Angels Kill (dal)
  5. SHALLOW SIDE
    The Worst Kind (dal)
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. THY ART IS MURDER
    Join Me In Armageddon (dal)
  2. FUTURE PALACE
    Malphas (dal)
  3. KALLIAS (feat. OLE BØRUD)
    Mouthless Embassy (dal)
  4. HEART OF A COWARD
    Decay (dal)
  5. THE 69 EYES (feat. KAT VON D)
    This Murder Takes Two (dal)
Pintér Miklós
Pintér Miklós
PINTÉR MIKLÓS
szerkesztő
  1. TOOL
    Pushit (dal)
  2. LAST IN LINE
    Ghost Town (dal)
  3. METALLICA
    Too Far Gone? (dal)
  4. BLESSED BY A BROKEN HEART
    Shots Fired (dal)
  5. C.O.C.
    On The Hunt (Lynyrd Skynyrd cover) (dal)
HAJÓGYÁR x hw