Kiadó: AESTHETIC DEATH / Írta: MILÁN PÉTER / 8
A Waste Cult egy új csapat Olaszországból. Az indulás évszámát nem tudom, de mivel a zenekar nevét viselő első életjel, egy EP, 2022-ben látott napvilágot, az sem lehetett sokkal korábban. Nem olyan régen még az itáliaiak létezéséről sem tudtam, a Blame debütalbumnak köszönhetően viszont egy nagyon jól hallgatható doom zenekarral lettem gazdagabb. Ez a jellemzés talán furcsa lehet egy Aesthetic Death által gondozott lemez kapcsán, azonban ami doom-vonatkozásokkal bír – nyilván a súlyosabbakkal –, az eleve közel áll a cég kiadói filozófiájához.
A Waste Cult doom metalja nem funeral, nem sludge, nem depressive, nem suicidal doom, de nem is death/doom metal, hanem a műfaj hagyományosabb feléből érkezik, s ezen belül is inkább a tengerentúli vonalat képviselik. Meg kell említeni, hogy honfitárs csapatok is működnek, amelyek valamelyest hasonlíthatók a Waste Culthoz: ilyen a Kröwnn, vagy a sötétebb, komorabb Black Oath. A Blame anyagának is megvannak az „árnyoldalai”, azonban ez a doom zene inkább mélabúsnak mondható, ha már jelzőt kell ráaggatni, mintsem letaglózóan sötétnek. Ám ennél fontosabb, hogy a két gitáros, Francesco Di Fabio és Silvia Cattani hangszere igencsak erőteljesen megdörren, a keverés során nem takarékoskodtak a tekintetben, hogy a gitárok kellő súllyal szólaljanak meg. A hangzás vonatkozásában feltűnő, hogy minden hangszerből igyekeztek kihozni a legtöbbet, ami a hallhatóságukat illeti, ugyanis Stefano Opipari basszusgitárja és Claudio Fragnito dobjai is szépen döngenek.
Olyan jellegű erőteljes doom-produktum az olaszoké, amelynek ugyan megvannak a korlátai, a rendelkezésükre álló teret ügyesen ki tudják használni. A számok maximálisan riffalapúak, nagyjából tartják a hagyományos dalformát, hallunk gitárszólókat, finom ritmusváltásokat, tehát óriási meglepetések nincsenek, mégis – és ez a szép a zenében –, hallani, hogy az album „működik”, „visz magával”, aminek az egyik összetevője, oka nyilvánvalóan az, hogy érezni valamit abból a spirituszból, amit a zenészek tettek bele a zene megírásába és a felvételekbe. Példának okáért vegyük a Blended As One-t, amiben a dal úgymond fő vonalaitól olykor el-eltér a négyes, s a végén egy nagyon jó résszel fejezik be a tételt. Az instrumentális Kerberos szintén hangulatos súly az olaszoktól. Megjegyzem a Waste Cult zenéje nem áll távol a korai Wall Of Sleep/Magma Rise világától.
Francesco Di Fabio gitáros/énekes hangja tipikus doom-orgánumnak nevezhető, egy viszonylag szűk tartományon belül mozog, egyébként hangszíne nem áll távol a fent említett Black Oath-frontember, A.Th. fekvésétől, stílusától. Ha a tagok jól elkapják a fonalat, megvan a zenészek közötti összhang, a kezükben vannak a témák, élőben nagyon jó tud lenni egy ilyen zenekar. A jó lemezanyag már kézben van.
