A Warmen név komoly finn metal arcokat takar, akik közül a legnevesebb talán az Alexi Laiho (RIP) halálával megszűnt Children Of Bodom billentyűse, az alapító Janne Warman és a Bodomban szintén megfordult fivére, Antti (ez alapján érthető a zenekar névválasztása). A csapat a 2000-es indulás utáni néhány alkalmat követően, ismét felpörgött és felfrissült felállásban szabadította a világra hatodik albumát.

Utólag tanulmányozva az életművet (fura, hogy a COB kapcsán korábban nem voltak meg), nekem úgy tűnik, a csapat eddig is többnyire egyfajta zenei kaméleonként működött, hiszen a korai lemezek hangzása mintha a Stratovariustól kölcsönzött volna (Kotipelto több dalban énekelt akkoriban), a későbbieken pedig határozottan a Bodom megszólalását vették alapul. Ezt tetézi, hogy az idén leigazolt Petri Lindroos, bár az Ensiferum élén saját előadásmódot mutat fel, itt az éneket illetően arcpirító módon igyekszik Alexi mester párját ritkító stílusában tetszelegni. Ez számomra eléggé ellenszenves, de valahol érthető is.

A zene maga a korábbi, a metalon belüli változatosságra törekvést nagymértékben elvetette, a ritmusok, dallamvezetések, kiállások egyaránt a Bodom örökségére reflektálnak kompakt módon, erős nosztalgia hangulatot adva az anyagnak. Ez, mint sok esetben, most is kétélű dolog, ami pl. az A World Of Painnél és a The Cold Unknownnál jól működik, viszont mondjuk a Too Much, Too Late-nél és a Hell On Four Wheels-nél a túlzott Hate Me!/Are You Dead Yet? utánérzés eléggé kapufa.