Kiadó: Sony Music/By Norse Music / Írta: Szénégető Richárd / 10

Az a helyzet, hogy ez a manapság nagyon futó és divatos neofolk-vonal nálam abszolút a Wardrunával indult, és kis túlzással ott is ért véget majdnem. Amikor hallottam, hogy Gaahl és Einar Selvik a Gorgorothból csinál valami ilyesmit, mondom csak belehallgatok. Nos, nem lettem azonnal rajongó, de szépen lassan hozzám nőtt a zenéjük, hogy a Kvitravn aztán végleg megmutassa, ez a formáció egy csoda. Viszont éppen emiatt kicsit féltem is, hogy a Birna mit fog tudni még hozzátenni ehhez a világhoz?

A Kvitravn és a Barba Negra Track-es koncert egy csoda volt. Ahogy a város közepén erdei séta érzetet idéztek elő, az nettó hihetetlen volt nekem. Azóta is rengeteget hallgatom a lemezt, meg eleve az életművet és a medvéket övező hitvilágra építkező Birna már az alapfelvetésével elnyerte a kíváncsiságomat. Sajnos a mai trend, hogy túl sok single jön ki, kicsit lerombolja a várakozás izgalmát, így itt is, hiába jött ki a lemez fele előre, csak egyet hallgattam meg, kíváncsiságból. Ahogy megállapítottam, hogy Einar és Lindy-Fay Hella még mindig a régi, inkább megvártam, míg kompletten, egyben hallhatom az egészet.

Most azt mondom, hogy a Birna egyszerre a Wardruna legmélyebb, leginkább szerteágazó és legkidolgozottabb lemeze is, a legtöbb populáris pillanattal, már ha utóbbiról beszélhetünk egyáltalán bármilyen szinten jelen esetben. Persze, vannak nagyon megborulós pillanatok, mint a bő negyed órás Dvaledraumar, de például rögtön utána jön egy nagyon kellemes, dúdolható sláger a Jord til Ljos. Míg a Kvitravn esetében végig olyan érzésem volt, mint amit a (fehér) holló érezhet, ahogy repül a fák között, addig itt tényleg egyfajta erdőben sétálós, szaladós érzet van az emberben végig, de határozottan felszabadító és nem nyugtalan értelemben. Például a Himinndotter konkrétan lecsukott szemmel olyan nekem, leszaladni egy fákkal borított domboldalon. Pont ez a természetközeliség az, ami miatt ennyire tudom szeretni ezt a formációt.

A Birna talán egy árnyalatnyival könnyebben befogadható, mint a korábbi Wardruna-lemezek, ám ennek ellenére is tartom: nem való ez a zene mindenkinek. Az viszont biztos, ahogy az idő egyre jobb lesz, egyre többet fogom hallgatni, főleg séta közben. Már csak egy magyar koncertben bízom nagyon.

–

(Interjú a februári digitális különszámunkban!)