Kiadó: HAMMERHEART / Írta: MILÁN PÉTER / 8
Őszintén szólva, nagyon rég volt az időszak, amikor nyomott hagyott bennem egy új Vintersorg-album. A 2017-es Till fjälls del II nem volt rossz, ám nem rémlik, hogy a megjelenése óta egyszer is meghallgattam volna. De az azt megelőző négy-öt lemezről sem tudnék egyetlen emlékfoszlányt sem felidézni. Utoljára a 2004-es The Focusing Blur album maradt meg bennem egyes részleteiben, amelyen még Steve DiGiorgio basszusozott. Nem tegnap volt…
Andreas Hedlund, vagyis Vintersorg nagy utat tett meg a Hedniskhjärtad című 1998-as első EP óta, amellyel, majd az első nagylemezekkel (Till Fjälls, Ödemarkens Son, Cosmic Genesis) felhelyezte magát az epikus black metal palettájára. Megérdemelten ért el elismerést, hiszen teljesen új, egyedi hangot képviselt az akkorra már sok északi zenekar által kiépített zsánerben. A következő lemezekkel (Visions From The Spiral Generator, The Focusing Blur) progresszív kanyart vett a svéd énekes/zenész útja, de aztán visszatért arra a terepre, ahol a leginkább otthon érzi magát. Igaz, a 2010-es években készült lemezek zömét nem tartottam igazán erősnek, inspiráltnak, ne temessünk el senkit idő előtt. Jelen esetben az ad okot a bizalomra, hogy a nyolc év után elkészülő új Vintersorg-album a legjobb, ami az elmúlt húsz évben megjelent.
Az utóbbi évtizedekben mindig azt éreztem, hogy Vintersorg kiégett, csak önmagát ismétli, s noha hangja, orgánuma nagyon markáns, egyetlen másodperc hallatán felismerhető, egyszerűen kifogyott az értékelhető dallamokból. Azonban a múzsát nem lehet kényszeríteni, hogy bárkit csókolgasson, így azt sem lehetett sejteni, hogy a svéd zenészre még szórni fogja kegyeit. A Vattenkrafternas Spel alapján úgy tűnik, ez történt.
Kimondottan jólesik hallgatni a lemez kilenc dalát, melyek között számos erős darabot hallunk az utóbbi két évtized legjobb dallamaival, és ez nem csupán az énekre vonatkozik, hiszen az olyan tételek, mint az album egyik legjobbja, a Från Djupet Dunstar Tiden, az Efter Dis Kommer Dimma, a Kraftkällan, vagy az Ur Älv Och Å zeneileg is kiválóak. A Från Djupet Dunstar Tiden sebes tempójú északi eposz remek dallamokkal, de ez mondható el a zömmel lassabb Ur Älv Och Å-ról is. Ha a hangzás nem is tökéletes, az extra hangszerek, hangszínek nem is érvényesülnek mindig túl jól, a megnövekedett folkos él igencsak jót tesz az anyagnak; Vintersorg megfelelő érzékkel találta el azt az arányt, ahol ízléses lesz a népies dallamok megléte, és sehol nem vált át fájó dajdajozásba. A produkció egyébként nem rossz, kellően nyers, és a gitárok, dobok mellett a basszusgitárt is jól lehet hallani. Ami a szerzeményeket illeti, a záró Ödsliga Salar egy jó értelemben vett himnikus finálé: gyors északi metal Vintersorg fülbemászó refrénjével.
Sok a nyomasztó, ultrasúlyos, valóban extrém lemez manapság a black metalban és vonzásterületein, így üdítő hallani a Vintersorg erőtől duzzadó zenéjét, s a főhős lelkesítő énekdallamait, a dinamikus, változatos zenét, a jó dalszerzést. A kis plusz adalékok is sokat hozzátesznek a zenéhez, pl. a nyitó Efter Dis Kommer Dimma vendégeként Johanna Lundberg énekesnő dallamait hallhatjuk. Az ilyen részletek, a billentyűs játék, az akusztikus részletek valódi zenei élményt nyújtanak. Nem a modern világ felőrlő agyrémével szembesítenek, vagy lelki kínokat, gyötrelmeket festenek le, hanem észak miliőjét, a természet szép vadságát és arculatait öntik zenébe. Miként Kris Verwinp, a veterán művész csodaszép festményén láthatjuk is.
Örülök, hogy Vintersorg ennyi év után is megmutatta, hogy van benne kraft, lendület és kreativitás!
