Kiadó: Sz.K. / Írta: Uzseka Norbert / 9
A Vian ’99 óta létezik, de négyből hárman már több, mint harminc éve zenélnek együtt. Mondjuk nem épp megszakítások nélkül, sőt, 2-3 évvel ezelőtti EP-ik jókora szünet után jöttek ki (nem szólva a ’16-os visszatérés előtti még hosszasabb csöndről). De ők már a kezdetekkor is igen egyediek voltak, s ez azóta csak fokozódott.
Mondom ezt úgy, hogy bizonyos alapvető hatásokat relatíve könnyű felfedezni ebben a zenében (avagy ráfogni). Különösen Zombori Norbert gitárjátékában van erősen jelen a Barbaro, illetve Cziránku Sándor hatása. Ám míg a Barbaro egyértelműen magyar/balkáni népzenével keverte a rockot, Vianéknál ez a vonal csak egy a sokból. Különösen Lutfi Amang Balázs éneke, stílusa miatt gyakran eszembe jut Kowalsky és a Black-Out, de utóbbit (és a King’s X-et) idézik számomra a remek vokálok is. Ugyanakkor Amang behoz a Vianba valami nehezen körvonalazható, totál öntörvényű alternatív vonalat is. Ahogy a szövegei sem elsőre megfejthetők – mindig is előszeretettel játszott a szavakkal, de amik elsőre bolondos szóvicceknek tűnnek, azokból idővel kibomlik a sűrű, mély jelentéstartalom is.
De ugyanilyen fontos része a Viannak Dombi Ádám basszusgitárjátéka és Váti András dobolása. Sőt, amit ők ketten összezenélnek, plusz Norbi egy-egy borultabb riffje, a King Crimsont meg általában véve a progresszív rockot is a Vian részévé teszi. Elég csak meghallgatni az ötszámos EP-t nyitó Tányér a pálcánt. Disszonáns gitártémával nyit, majd az összes fentebb felsorolt elem előkerül benne.
A dobbal nyitó Gloria sem kevésbé megtekert, még ha van is benne némi szellősebb rész szavalással, ami aztán csaknem VHK-ba csap át. Az Ég ez a világ pont azt hozza, amit a cím sugall (és pont annyira kiszámíthatatlanul, ahogy a Vian mindig is zenélt). Közel-keleties, baljós témára épül, de a vokálokról tényleg a King’s X hovatovább mézédes dallamai is eszembe jutnak.
A Nem dőlök el tempósabb darab, nekem a VoiVodot idézi, de Amang éneke szinte musicalbe csúszik. (Amúgy a keverés kissé hátulra tette az ő hangját, bár ez hangcucc függő.) Végül a Deepfake Noé talán a Félemez legnehezebben emészthető tétele, itt aztán a csaknem üvöltéstől a komolyzenébe hajló részeken át a fonódó gitártémákig van minden.
A Vian gyakorlatilag minden korban, amikor létezett, mindenhonnan kilógott, és az már a kezdetekkor is egyértelmű volt, hogy nem direkt csinálják, egyszerűen ez jön belőlük. Igen, agymenés, igen, nehéz befogadni, ugyanakkor meg egy daluk sincs, amiben ne lenne egy fogós melódia, egy ütős zenei téma, ami mégis kulcsot ad hozzájuk. Jó, hogy van a Vian, és azt sem bánnám, ha lenne koncert is…
