Skip to content

Vadak útján – A KYLFINGAR harmadik útmutatása a harcostársak számára

Öt lemezmentes esztendő után harmadik albumával jelentkezett a viking / pogány / folk metalos Kylfingar. A Vadak Útján című korongra hét szöveges, és egy instrumentális tétel került – az új dalcsokor a bandától megszokott zenei ösvényen szökkent szárba, néminemű újítás a hangzásban, és az énekdallamokban érhető tetten.

Váczi Viktor (ének, billentyűk) az album megszületéséről, koncepciójáról:
“Az elmúlt évek ‘bezártsága’ alatt bőven volt időnk hogy egy kicsit tovább tudjuk csiszolni az eddig megszerzett tudásunkat, tapasztalatainkat, így 2022 telén elkészültünk a következő anyaggal. Sokat merítettünk a kritikákból is, amiket az előző lemez kapcsán is kaptunk. Szerettünk volna egy sokkal kiforrottabb hangzást alkotni az egész albumon, mind a gitárok, mint az instrumentális és népi hangszerelésben. Az énekek terén is szerettünk volna kipróbálni valami újat, így elég sok dallamot vittünk a dalokba. Talán úgy lehetne számokban kifejezni, hogy a károgós / hörgős részek egálban vannak a dallamos énekkel. Valószínűnek tartjuk, hogy ez sokaknak idegenként fog hatni, de szerettünk volna kipróbálni egy ilyesfajta újítást, és számunka a végeredmény olyan lett, amit bátran merünk felétek közölni. (nevet) Amin természetesen nem sokat változtattunk, az a dalok témája. (nevet) 2014-es indulásunktól kezdve a pogány történeteket, mondákat és cselekményeket tartjuk a fő témánknak, amibe a magyar szálú kötődéseket itt-ott beleszőjük. Ez a mostani lemeznél sincs másképp, és a többinél sem lesz. Az album címe és maga az elhangzott nóták megpróbálják a hallgatót a természet felé vinni, mintha elindulnál a kis faludból a harcostársaiddal, át a tisztáson folyók-patakok mellett, és közben megismernéd a természetet, amiben régen éltünk, és annak fontosságát.”

KYLFINGAR: Váczi Viktor – ének, billentyűk, Horváth Bence – dobok, háttérvokálok, Lakatos Gergő – gitár, háttérvokálok, Báthori Kovács Bence – gitárok, Magyari Dávid – basszusgitár
A lemezen közreműködik: Grósz Viktor – gitárok, háttérvokálok

A zenekarral legközelebb július 3-án, a Barba Negrában lehet találkozni, ahol az Amon Amarth / Behemoth / Bleed From Within bulin állnak ők is színpadra.
Eseményoldal: https://www.facebook.com/events/905526207446823

A Vadak Útján album az online felületeken: https://songwhip.com/kylfingar/vadak-utjan
Kylfingar FB-oldal: https://www.facebook.com/KylfingarHungary

nka
KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw