Skip to content

UNLEASH THE ARCHERS – Érzelmes történet Phantomáról

Az Unleash The Archers egy erőteljes új kislemezzel, a Green & Glass-szal tért vissza, valamint bejelentette a május 10-én megjelenő, a mesterséges intelligencia ihlette, Phantoma című konceptalbumát.

A lemez mondanivalója a frontasszony és szövegíró Brittney Slayes ötletein alapul. A főszereplője Phantoma, egy négyes fázisú / Network Tier 0 egység – A modell, aki a mesterséges intelligencia érzőképességének megszerzése érdekében különböző megpróbáltatásokon esik át egy disztópikus, közeljövőbeli Földön.

„Egy darabig vívódtunk, hogy melyik dal vezesse fel a lemezt, és végül a Green & Glass-t választottuk, mert ez ihlette a borítót, illetve azért is, mert nem árul el túl sokat az album koncepciójáról – tették hozzá a szerzeményhez az Unleash The Archers tagjai. – Semmi mást nem akartunk, mint hogy a klipjeinken keresztül meg tudjunk valósítani egy teljesen filmszerű újragondolást a történetről, és nagyon boldogok voltunk, amikor a RuneGate stúdiós srácok érdeklődést mutattak a tanulás iránt, hogyan lehetne használni a Stable Diffusiont, hogy valóra váltsuk az álmainkat! A modellt Bo Bradshaw munkáján képezték ki, ami gyönyörűen egyedi animációs stílust kölcsönöz az alkotásnak: életre kelthettük az ő csodálatos pólóművészeti munkásságát!”

UNLEASH THE ARCHERS – Phantoma
(05/10 – Napalm Records)

1. Human Era
2. Ph4/NT0-mA
3. Buried In Code
4. The Collective
5. Green & Glass
6. Gods In Decay
7. Give It Up Or Give It All
8. Ghosts In The Mist
9. Seeking Vengeance
10. Blood Empress

https://unleashthearchers.bandcamp.com/album/phantoma

KERESÉS
Megjelent a márciusi
digitális különszám!
márc  |  febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KALAPÁCS: Ezerből egy
  2. DESTRUCTION: Birth Of Malice
  3. CRADLE OF FILTH: The Screaming Of The Valkyries
A teljes Hangpróba táblázatot megtalálod a digitális különszámban!
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw