Skip to content

Új év, új energiák az OMEGA DIATRIBE fedélzetén!

Váratlan fordulattal indítja a 2023-as évet a budapesti extrém groove metal csapat, hiszen a hétfői bejelentésük alapján két tag is lecserélődött a zenekarban, mégpedig Höflinger Tamás gitáros, aki durván hat évet húzott le a bandában, valamint Szabó Dániel dobos, aki 2 évig ütötte a bőröket az együttesben. A helyükre Kelemen János (Sleepless, Eagle Has Landed) gitáros, valamint Gróf Adolf (Eagle Has Landed) igazolt le. Idén már az új felállással indulnak turnéra és íródnak az új dalok, amiknek a megjelenési ideje és formája egyelőre kérdőjeles.

Hájer Gergő (gitáros) az alábbiakat mesélte a tagcseréről:
„Ilyenkor mindig szaftos, bulvár sztorikat szeretnének olvasni az emberek, de sajnos csalódást kell okoznom. (nevet) Nincs semmi dráma! A zenekar működését a házassághoz tudnám hasonlítani, csak még nehezítettebb pálya, mert öten vagyunk. Folyamatosan alakulunk, formálódunk, mint zenekar, de közben párhuzamosan az egyének is változnak, mint önálló individuumok.
Idővel átveszik a prioritást más dolgok az életben, a fontossági sorrend pedig átalakul. Ilyenkor ezt fel kell ismerni és ha már nehézzé válik az együttműködés, akkor cselekedni kell annak érdekében, hogy meg tudjon maradni a jó kapcsolat, ahogy ez a mi esetünkben is történt.
Tomi és Dani szerves részét képezték a zenekarnak, nagyon köszönjük nekik mind azt az energiabefektetést amit a zenekarba tettek az évek alatt és csakis a legjobbat kívánjuk nekik az élet bármely területén, ahol érvényesülni szeretnének!

Az előző felállással készült utolsó, My Sphere címet viselő klipet alább láthatjátok. Az idei turnédátumok hamarosan felkerülnek a zenekar közösségi oldalaikra, kövessétek figyelemmel!

http://omegadiatribe.com
http://facebook.com/omegadiatribe

nka
KERESÉS
Hammerworld no. 355
keresd az újságosoknál!
A DIGITÁLIS KIADÁST
KERESD A LAPTAPIR.HU-n!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. DVNE
    Voidkind
  2. JUDAS PRIEST
    Invincible Shield
  3. BRUCE DICKINSON
    The Mandrake Project
  4. DAATH
    The Deceivers
  5. MUDFIELD
    Fehér Zászló
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. BORKNAGAR
    Fall
  2. VLTIMAS
    Epic
  3. MADDER MORTEM
    Old Eyes, New Heart
  4. SOVEREIGN
    Altered Realities
  5. JOB FOR A COWBOY
    Moon Healer
331NorbiHP2021
331NorbiHP2021
Uzseka Norbert
munkatárs
  1. MIND’S MIRRORS
    Forever Is Not Nearly Long Enough
  2. AUTOPILOT
    It Might Be Gone Forever
  3. BRUCE DICKINSON
    The Mandrake Project
  4. MAGMA RISE
    Neither Land Nor Sea
  5. DVNE
    Voidkind
HAJÓGYÁR x hw