Skip to content

TRIVIUM – Jövő pénteken kijön az új album, friss dal és klip: The Phalanx

Máris megismerkedhetsz egy vadonatúj Trivium dallal, a klippel kísért The Phalanx-szal, az október 8-án megjelenő tizedik album harmadik előzetes nótájával.

Az In The Court Of The Dragon lemez címadó dala volt az első előzetes nóta, ahhoz is született egy kisfilm, amelynek Ryan Mackfall (Employed To Serve, Trivium) volt a rendezője.

Az új album producere Josh Wilbur volt, a keverést is ő végezte, a felvételek pedig még tavaly ősszel zajlottak az orlandói Full Sail University-n. A borítón Mathieu Nozieres festménye látható.








A The Phalanx olyan volt, mint egy régi izomautó, amely motor nélkül áll a felhajtón. Eredetileg demóként sorakoztattuk fel a Shogun lemezhez, majd a középső részét kivettük egy másik dal (Torn Between Scylla And Charybdis) kedvéért, aztán újra feldemóztuk a Silence In The Snow lemeznél, de akkor is fiókba került, végül most, az új albumon talált otthonra.

Amint rádöbbentünk, hogy az album egy epikusabb, progosabb irányt vesz, azonnal eszembe jutott ez a dal, majd jött néhány kisebb változtatás pár refrénrésznél, érkezett egy markáns középső rész és Ihsahn orkesztrális hangszerelése… A The Phalanx így újjászületett.

Rengeteg új és régi riffet tartalmaz, és ha tetszett a Shogun, akkor nagy eséllyel ezt is szeretni fogod!


TRIVIUM – The Phalanx (a 2021-es In The Court Of The Dragon albumhoz)

TRIVIUM – Feast of Fire (a 2021-es In The Court Of The Dragon albumhoz)


Paolo Gregoletto:Tavaly kezdtük összerakni az In the Court Of The Dragon riffjeit, hiszen turnézni nem lehetett. Úgy döntöttünk, hogy a bizonytalanságot az előnyünkre fordítjuk, és mindenféle korlát, kötelezettség nélkül nekilátunk az alkotásnak. A dal címe Robert W. Chambers egyik novellájából származik. Az a történet tele van rettegéssel, bizonytalansággal, és úgy éreztem, hogy ezért nagyon is passzol a tavalyi évünkhez. Néhány korábbi dalunkhoz és albumunkhoz hasonlóan itt is egy mitológiában gyökerező szöveggel láttunk munkához, de aztán úgy döntöttünk, hogy létrehozunk egy, a zenéhez illeszkedő saját mítosz.

Matt Heafy:Miközben formát öltött az In the Court Of The Dragon zenéje, már tudtuk, hogy a kislemez borítójára egy olyan epikus művészeti alkotásra lesz majd szükségünk, amilyet mondjuk egy ismert múzeum falán láthatsz egy rég halott reneszánsz mestertől.



TRIVIUM – In The Court Of The Dragon (a 2021-es albumhoz)













TRIVIUM – In The Court Of The Dragon
(10/08 – Roadrunner)

01. X
02. In The Court Of The Dragon
03. Like A Sword Over Damocles
04. Feast Of Fire
05. A Crisis Of Revelation
06. The Shadow Of The Abattoir
07. No Way Back Just Through
08. Fall Into Your Hands
09. From Dawn To Decadence
10. The Phalanx

KERESÉS
Hammerworld no. 354
országosan kapható!
A DIGITÁLIS KIADÁST
KERESD A LAPTAPIR.HU-n!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. HANABIE.
    Reborn Superstar!
  2. NEMOPHILA
    Evolve
  3. BAND-MAID
    Unseen World
  4. TRIDENT
    Advance Generation
  5. FATE GEAR
    The Sky Prison
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. SUFFOCATION
    Hymns From The Apocrypha
  2. NIGHT IN GALES
    The Black Stream
  3. BJØRKØ
    Heartrot
  4. ASINHELL
    Impii Hora
  5. ROTTEN CASKET
    Zombicron
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
Posta János
szerkesztő
  1. VERMILION WHISKEY
    Crimson & Stone
  2. TANKCSAPDA
    Jönnek a férgek
  3. THE VISION BLEAK
    Weird Tales
  4. IRON MAIDEN
    Killers
  5. ALFAHANNE
    Vår tid är nu
HAJÓGYÁR x hw