Skip to content

TRICHOMONIASIS: Makeshift Crematoria

Rákerestem a Trichomoniasisra… Azt mondja, hogy „egy, a nemi szerveket érintő fertőző betegség, amelyet egy egysejtű ostoros parazita okoz”. Na, úgy tűnik, manapság is „tudnak” nevet választani a bandák…

Nos, amennyire beteg Faustino Rodriguez (dobos) és Hunter Petersen (énekes, gitáros, bőgős) választása, annyira beteg maga a muzsika is. A 19(!) számban tulajdonképpen csak Faustino produkcióját nevezhetjük zeneinek, már ha a lábos hangzású pergődob csépelése elbírja ezt a jelzőt. Viszont, amit Hunter a többi hangszeren, illetve vokális téren leprodukál, az számomra érthetetlen. Egy-két riffen kívül leginkább intenzív zajkeltés folyik, alighanem a gitárok minden felületét igénybe véve ehhez. Nem kellenek ide húrok, lehet akár a potmétereken is pengetni. Vagy kézbe venni bármi mást, ami a stúdióban található, aztán azon tekerni, sőt, tekeregni, mint az a bizonyos egysejtű ostoros.

Hát, komolyan mondom, inkább a fertőző betegség, mint hogy ezt a lemezt még egyszer végig kelljen hallgatnom.

KERESÉS
MEGJELENT AZ OKTÓBERI
digitális KÜLÖNSZÁM!
RÉGI LAPSZÁMAINK
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. IMPELLITTERI
    Out Of My Mind (Heavy Metal)
  2. AT NIGHT I FLY
    The Sacrificial Lamb
  3. FLOTSAM AND JETSAM
    Burned My Bridges
  4. TONY IOMMI
    Deified (instrumentális)
  5. TEXAS HIPPIE COALITION
    Gunsmoke
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. WOLFHEART
    Draconian Darkness
  2. THE BLACK DAHLIA MURDER
    Servitude
  3. NILE
    The Underworld Awaits Us All
  4. UNTO OTHERS
    Never, Neverland
  5. MIMI BARKS
    This Is Doom Trap
posta jános
szerkesztő
  1. VOLA
    Friend Of A Phantom
  2. IOTUNN
    Kinship
  3. CRIPPLED BLACK PHOENIX
    The Wolf Changes Its Fur But Not Its Nature
  4. THY CATAFALQUE
    XII: A gyönyörű álmok ezután jönnek
  5. IRON MAIDEN
    Killers
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw