A hetvenes évek végén alakult brit Trespasst még úgy sem vádolhatjuk szószátyársággal, ha tudjuk, hogy a banda a 80-as évek közepétől egészen 2014-ig szinte teljesen tetszhalott állapotban leledzett. A brit heavy metal új hullámához sorolt suffolki csapat egy EP-vel, két kislemezzel és pár korai demófelvétellel lett afféle kultikus legenda (ezek az anyagaik később egybegereblyézve is megjelentek), első teljes albumuk hosszas csend után 1993-ban jött ki, majd jó húsz évre ismét hibernálták magukat. 2014-ben indultak újra, a Wolf At The Door azóta már a harmadik korongjuk, szóval elmondhatjuk, hogy kb. három évtizednyi igen hektikus létezés után kapcsoltak csak egy relatíve normális utazósebességre. Ennek ellenére azok a bizonyos korai felvételek komoly hatást gyakoroltak jó néhány underground iránt érdeklődő arcra – például két szép reményű fiatalemberre, Hetfield és Ulrich családnevűekre is.
A Wolf At The Door – produkciós szempontból – hallhatóan újkori munka, kellő teltséggel és vaskossággal, de természetes és élő hatást keltve szólal meg. A rajta hallható muzsika ugyanakkor ízig-vérig old school, a 70-es/80-as évek fordulójának szellemében valahol a hard rock és heavy metal határmezsgyéjén, hol kicsit erre, hol meg amarra elbillenve erről a vékony választóvonalról. Extrémnek semmilyen paramétere sem nevezhető, ugyanakkor van egyfajta megkapó, kicsit borongós feelingje, ami egyrészt az egyetlen őstag, az énekes/gitáros Mark Sutcliff füstös-bluesos orgánumából, másrészt meg a vele társult másik hathúrossal, Joe Fawcett-tel közösen levezényelt, roppant ízes gitárjátékból táplálkozik. Ha korai brit metal vonalon nem csak a Maidennél és a Saxonnál, de mondjuk a Tygers Of Pan Tang-nél vagy az Angel Witch-nél is tovább kutatsz, akkor találsz egy mélyréteget, ahol olyan formációkkal találod magad szembe, mint a Traitor’s Gate, a Jaguar, a Quartz vagy a Mythra. Na, ebbe a ligába tartozik a Trespass is – muzeális korai anyagaik mellett ugyanakkor a frissebb eresztést, így ezt az albumot is érdemes meghallgatni tőlük.
