A Trelldom soha nem tartozott a norvég black metal fő áramlataihoz, azonban a műfaj „ortodox” vonalához hozzáadott fűszerrel fel tudtak mutatni némi érdekességet az 1995 és 2007 között megjelent három albumon. Más szavakkal: hamisítatlan, sallangmentes norvég black metalt adtak elő, de megvolt egy kis saját íz és hozzáállás. Ugyanakkor, nem meglepő módon, párhuzamosan haladtak olyan bandákkal, mint a Gorgoroth, a korai Darkthrone, vagy a Taake. Azok a black metalosok, akik a keblükön hordozzák a Trelldom három korábbi albumát, és a műfajt csak annak legszűkebb mivoltában képesek befogadni, készüljenek néhány csomag százas papírzsebkendővel a legrosszabbra…
…Ugyanis a …by the Shadows… címmel szeptemberben megjelent visszatérő lemez nagyon más, mint az, amit a norvégok előzőleg bemutattak. A Trelldom új albuma örömteli bizonyítéka annak, hogy egészséges experimentalizmusra nemcsak a 21. századi black metal csapatoktól számíthattunk, de a norvégokat soha nem szabad leírnunk e szempontból sem. A Ved Buens Ende, Dødheimsgard, Fleurety, In The Woods…, Drawn és hasonló megközelítésű norvég zenekarok szelleme ma is él, csak nincsenek olyan szinten reflektorfényben, mint a ’90-es években, azonban az alkotás búvópatakjai ma is képesek felszínre törni, lásd éppen a Trelldom esetét.
Első hallásra meglepett az új lemez, és noha nyitott vagyok a black metal tízezer arcára, az irányzat szakadatlan formálódásaira, kellett néhány meghallgatás, mire nagyjából ráéreztem a csapat célkitűzéseire. A fő alak, mint tudjuk, Kristian Eivind Espedal, vagyis Gaahl, aki leginkább mint a Trelldom iránymutatója, karmestere van jelen, a zene döntő részét a gitáros/bőgős, Stian Kårstad írta. Kårstad – művésznevén: Sir – a Trelldom 1999-es Til et annet… albuma óta van jelen a formáció életében, ismeri annak fejlődési ívét, dinamizmusát, így belülről ihletetten sejthette meg, nyilván Gaahl iránymutatásával és a többiek közreműködésével, hogy merre vezessen a zenekar útja. Ennek eredményeképpen egy olyan masszívan kísérleti anyag született, amely szakít a black metal minden szokványos határával, régi kliséjével. S a műfaj sava-borsát éppen az adja, hogy adottak a műfaj eredeti panelei, a legjobb zenekarok ezeket mindig képesek voltak újraalkotni, adott esetben le is cserélni, vagy nagy mértékben kibővíteni. A Trelldom új albumán ez a bővítés olyannyira jól sikerült, hogy ugyan egyes kompozíciókban megpillanthatjuk a black metalt mint kiindulópontot – ahogyan gyakran fogalmazok -, a …by the Shadows… egy nagy kísérlet, amely ugyanakkor nem nélkülözi a dalszerzés luxusát.
Pár VÉGIGhallgatás (nem „bele-”) szükségeltetik ahhoz, hogy valamelyest át lehessen látni Gaahl és zenei galerije szándékát, azonban egy-egy olyan dal, mint a nagyon hangulatos, szürreális, és a mélyben végig ott húzódó norvég szellemmel átitatott Exit Existence jelzi, hogy rá lehet lelni a fonál végére, amennyiben valaki képes műfaji határokon túlemelkedve a zenére, a teremtő erőre fókuszálni. Megjegyzem, az említett tételben vérbeli norvég BM-gitárjátékot is hallhatunk: a gyökereket nem vágták el a skandinávok. Gaahl hangja széles skálán mozog, a Gaahl’s Wyrd lemezeiről megismert dallamos témáktól a dühödt/őrült megnyilvánulásokig több formában adja elő a szövegeket.
A lemez vonatkozásában a legnagyobb meglepetést kétségkívül a szaxofon jelenléte okozza, mely hangszert Kjetil Møster kezeli, s ez a kísérleti jellegű, olykor jazzes, s a gyanútlan hallgatót minden pillanatban váratlan dolgokkal riogató anyag mindvégig roppant izgalmas, ha nem is mindenhol egyformán vonzó. Hangok hátán ül fel egy auditív hullámvasútra, aki vállalja, hogy elkíséri a csapatot e különös úton, de ha a megtalálja a kulcsot az albumhoz, akkor az először kellemetlennek tűnő meglepetések kiszínesednek, megelevenednek, megmutatják igazi arcukat.
