(A Hammerworld magazin No. 345 – 2022. júniusi – számában megjelent teljes interjú.)

Különleges koncerte került sor augusztus 12-én a Budapest Parkban. Totális Metal néven összeállt néhány régi barát, zenésztárs, hogy felidézze az együtt töltött, klasszikus 80-as, 90-es éveket, valamint azokat a nótákat, amelyeket egykor közösen játszottak. Kalapács József énekes, Nagyfi László gitáros, Pazdera György basszusgitáros és Tarca László dobos Rudán Joe énekessel és Nagy Dávid gitárossal kiegészülve emlékeznek a Pokolgépben eltöltött esztendőkre. A májusi számunkban Nagyfi Lászlót kérdeztük, ezúttal Pazdera György basszusgitárossal beszélgettünk.

Pazdera Gyuri tíz éven át volt a Pokolgép legismertebb felállásának basszusgitárosa. Szilárd alapokat biztosított a bandának, játéka mindig precíz, megbízható, ugyanakkor hangulatos és szívbőljövő volt. Nemigen adott interjúkat, szerény természetének köszönhetően inkább a háttérbe húzódott. Miután 1994-ben kivált a Pokolgép zenekarból, teljesen eltűnt a színtérről, néhány nosztalgia fellépést kivéve nem állt színpadra. Mi történt vele azóta, hogyan él és mit gondol a Totális Metal projektről? Nagyon vártam vele az interjúzást, hogy mindezt megtudjam. Telefonon hívtam fel Gyurit, így csak a hangját hallottam. Kíváncsi voltam, éppen hol tartózkodik, mialatt beszélgetünk.

„Kint ülök a kertben és bagózom! Budapesten, a XI. kerületi Albertfalva városrészben lakom a feleségemmel, a lányomékkal és a két unokámmal. Már jó harminc éve itt élek.”

Régóta nem zenélsz már aktívan. Most mégis igent mondtál a Totális Metal projektre. Netán te is az ötletgazdák között voltál?

„Engem úgy kb. két évvel ezelőtt hívott fel Kalapács Józsi, és megkérdezte, hogy 2022-ben ráérek-e majd? Mondtam neki, várhatóan igen, ráérek! (nevetünk) Konkrétumokat nem igazán mondott, de sejtettem, hogy miről lehet szó, hiszen tudtam, hogy idén tölti be a 60. életévét, amit nyilván meg kell majd ünnepelni.”

Időközben kiderült, hogy a Totális Metal zenekarban rajtad kívül régi zenésztársaid, Nagyfi Laci és Tarca Laci is ott lesznek, sőt Rudán Joe és Nagy Dávid is csatlakozik majd. Milyen érzéseid voltak, amikor megtudtad a felállást?

„Örültem, hogy újra ezekkel a srácokkal zenélhetek. Mindegyiküket szeretem. A két Lacival, Józsival és Joe-val rengeteg időt töltöttünk együtt, sok a közös emlék, mindig jó volt velük zenélni. Nagy Dávidot pedig egy rendkívül tehetséges gitárosnak tartom. Emberileg is hibátlan figura, aki szerintem kiválóan bele fog illeszkedni ebbe a formációba.”

Dáviddal játszottatok együtt valaha?

„Amikor Dávid bekerült a Pokolgépbe, én már nem voltam ott. De sok évvel ezelőtt néhány koncert erejéig én helyettesítettem Pinyőt, és akkor Dáviddal együtt álltunk a színpadon.”

Annak idején miért léptél ki a Pokolgépből?

„A 90-es évek eleje óta tudatosan készültem rá, hogy abbahagyom a zenélést. A rendszerváltás után teljesen átalakult a zenei piac. Bejöttek a külföldi zenekarok, elkezdődött a nagybani zene import. Ez sok hazai csapat karrierjét derékba törte, illetve rendkívüli módon lassította a fejlődést. Míg a 80-as években százezer eladott példány után kapott aranylemezt egy zenekar, ma már a háromezres példányszámnál tartunk. Hiába sikerült jól az énekesváltás, hiszen a Rudán Joe-val készült Adj új erőt album az egyik legjobb Pokolgép lemez, amit valaha csináltunk, de az új idők minket sem hagytak érintetlenül. A turnék nézőszámai egyre csökkentek. 1994-re elfogyott a lelkesedésem, az erőm és a Vedd el, ami jár album turnéja után úgy döntöttem, abbahagyom.”

Nem okozott ez törést benned?

„Felkészítettem magamat lelkileg. Nem akartam, hogy ez bármilyen mentális problémát okozzon. Láttam, hogy mennyi tragédia történik amiatt, hogy megváltoztak a körülmények és ezt a szereplők nem tudják feldolgozni. Én pedig igyekeztem tudomásul venni, hogy ez egy ilyen műfaj, ezek a dolgok megtörténnek és együtt kell tudni élni velük. Persze, nem könnyű tudomásul venni, hogy amit szeretsz csinálni, az nem működik, de tudni kell változtatni, az életedet más mederbe terelni. Így aztán nem lettem sem depressziós, sem alkoholista.”

Mivel kezdtél foglalkozni, miután abbahagytad a muzsikálást?

„Sok mindent csináltam. Sokáig a számítógépes grafika, a honlapkészítés volt a fő profil. De nemrégen konkrétan nyugdíjas lettem, így már csak a hobbijaimnak élek. Most például hobbi hangszerkészítő vagyok. Már raktam össze magamnak basszusgitárt, klasszikus gitárt, most meg egy akusztikus gitáron dolgozom. Lényegében már csak a fényezés van hátra.”

Nagyjából két évtizeden át zenéltél aktívan. Mi volt az első komoly banda, amiben játszottál?

„Már a 70-es évek második felétől tagja voltam különféle zenekaroknak, de az első említésre méltó csapat a Rockwell volt. 1981-ben a Pesti Műsor újság hirdetett egy tehetségkutató versenyt, amit megnyertünk. A fődíj részeként felvehettünk egy kislemezt. Én igazából innen datálom a részvételemet a hazai zenei színtéren.”

Sosem gondoltál arra, hogy saját zenekart alapíts?

„Bár a Pokolgép után hiányzott a színpad és a zenélés, nem akartam visszatérni erre a pályára. Néhány éve egy, a vejemmel és az unokaöcsémmel átmulatott éjszakán felvetődött, hogy zenekart alakítunk. De a szavakat nem követték tettek! (nevet) Amolyan egyszerű, néhány akkordos, punkjellegű muzsikáról beszéltünk. Mondjuk, elkezdtem dalokat írni, és kiderült, nem is olyan egyszerű a látszólag primitív punkban gondolkodni! (nevet) Ezeket a nótákat egyébként teljesen összeraktam, meghangszereltem és rögzítettem is. Végül sokkal inkább kemény rockzene lett, mint punk… (nevet) Nyolc-tíz nóta született. Most bent figyelnek a fiókban. Egyszer csak jók lesznek valamire!”

Ezek szerint nem múlt el teljesen az érzés, szeretsz muzsikálni, színpadra állni!

„Nagyon kettős az érzés, ami bennem dolgozik. Néha álmodom koncertekről. Az a rémálmom, hogy majd nem jön el a közönség. Kevesen lesznek és nem akarják hallgatni, amit játszom. Mindig valami ilyesmiben csúcsosodik ki a történet. Pont valamelyik éjszaka álmodtam erről legutóbb. És ez az érzés eléggé visszatart.”

Azért a Totális Metal projektnek örültél?

„Igen, várom a próbákat és a koncertet is! Talán nem árulok el nagy titkot, hogy a műsor vázát az egykori legsikeresebb Pokolgép dalok alkotják, amiket mi is szerettünk játszani, a közönség pedig imádta hallgatni.”

Mennyire vannak a kezedben ezek a nóták?

„Mivel sokszor játszottuk, jól emlékszem mindegyikre. De mostanában folyamatosan hallgatom a dalokat, fejben felidézem a témákat és ez egyfajta lelki töltetet ad. Két-három hét múlva már hangszerrel a kezemben ismétlem át az egészet. Mire elkezdődnek a zenekari próbák, minden téma stabilan meglesz.”

A basszusgitárt elő szoktad venni akkor is, ha nincs ilyen konkrét alkalom?

„Igen. Ha nem is napi rendszerességgel, de a kezembe veszem a hangszert. Játszom, ami éppen eszembe jut. A metal témák mellett sokszor jazzrockos, jazzes dolgokat is pötyögök.”

Ha úgy alakulna, akkor hosszabb távon is el tudnád képzelni, hogy a Totális Metal projekt része légy?

„Nem tudom, mit hoz a jövő. Most azt érzem, hogy alapvetően nem zárkóznék el attól sem, hogy szülessen valamiféle új hangzóanyag ettől a formációtól.”

Érdekes, hogy ezt mondod, mert a múlt havi interjúban Nagyfi Laci nem így látta a helyzetet.

„Igen, tudom, mert már beszéltem erről Lacival, és azt mondta, amit az interjúban is. Nézd, én csak azt mondom, hogy ez egy jó felállás és eleve izgalmas szituáció lenne két ilyen énekesre írni dalokat. Itt most nincs időbeni korlát, bármikor meg lehetne csinálni, akár jövőre vagy még később. Tudod, az van, hogy az ember azokat a dolgokat bánja meg igazán, amiket végül meg sem próbált megvalósítani.”

Egyébként mindenkivel jóban vagy, aki részt vesz ebben a projektben?

„Abszolút! Én az a fajta figura vagyok, aki mindig is kereste a kompromisszumokat, próbált békét teremteni, elsimítani a többiek közötti konfliktusokat. Talán az alkatomból adódik, hogy a megoldásokat akartam megtalálni a nehéz helyzetekre. Sosem szerettem reflektorfényben állni, hangoztatni a véleményemet, inkább a háttérben voltam, de mindenkivel meg tudtam értetni magam.” 

(Az interjú eredetileg a Hammerworld magazin No. 345 – 2022. júniusi – számában jelent meg. Szöveg: Cselőtei László, fotó: Radó Norbert.)