Todd La Torre jó sokáig dobosként érvényesült a floridai színtéren, majd a harmincas évei közepén a Crimson Glory énekese lett, 2012-ben pedig a Queensrÿche-ban vette át Geoff Tate helyét. Három Queensryche album után Todd idén egy Rejoice In The Suffering című szólólemezzel ápolja a klasszikus heavy metal hagyományokat. Uzseka Norbert interjúja épp az énekes születésnapján készült.
Boldog születésnapot! Lesz ma ünneplés?
„Nem. Találkozom majd anyámmal és a húgommal, együtt vacsorázunk, de ennyi. És ez nekem tökéletesen megfelel így.”
Gondolod, ha nincs a járvány, másmilyen lett volna az album?
„Nem is tudom. Mivel nem mehettünk turnéra, így minden nap tudtam foglalkozni a szólóanyagommal, ez nyilvánvaló. Volt talán néhány ötlet, amit a járvány hívott elő, meg az, hogy rengeteg időt töltöttem itthon. Nem úgy kellett írnom, hogy hazajövök pár napra két turné között, aztán megyek is tovább. Úgyhogy az mindenképp meghatározta az albumot, hogy folyamatosan tudtunk rajta dolgozni. Ki tudja, milyen lenne, ha nem így alakul? Talán össze se tudtuk volna rakni, ha vannak turnék!” (nevet)
Értem, de valamiért mindig úgy gondoltam, hogy tele vagy dalokkal, amiket majd valamikor kiadsz egy szólóanyagon, szóval ilyen szempontból nem lepett meg, hogy csináltál egy saját albumot.
„Pedig a címadó dalon és néhány riffen, témán kívül mindent most írtunk meg ehhez az anyaghoz. Márciusban kezdtük a munkát, és nagyon kevés régebbről meglévő ötletet tettünk bele.”
Mit kell tudnunk Craig Blackwellről, akivel az anyagot írtad, és aki a gitárokat feljátszotta?
„Ő az egyik legjobb barátom. Kb. 14 éves korom óta ismerem, iszonyú jó gitáros és dalszerző. Már akkoriban is ugyanazokat a zenéket szerettük, ugyanazokon nőttünk fel, úgyhogy nagyon könnyen ment a vele közös munka. Keresve sem találhattam volna erre megfelelőbb embert, aki itt van a közelben, akivel egy nyelvet beszélünk. És nagyon örülök, hogy ezáltal sokan megismerik a nevét, és hogy milyen király zenész. Megérdemli.”
Volt rá lehetőségetek, hogy eljátsszátok a dalokat, akár dobgéppel vagy ilyesmi?
„Igen, valamennyit tudtunk jammelni, de nem sokat. A legtöbb idő azzal ment el, hogy megírtuk és felvettük a dalokat. Csak úgy játszogatni kevés lehetőség van. De mondjuk azt a Queensrÿche-ban is ritkán csináljuk. Megírjuk a dalokat, aztán felvesszük a részeinket, és csak ezek után állunk neki kitalálni, hogy hogy is kéne a cuccot eljátszani élőben!” (nevet)
Vannak meglepetések?
„Naná! Mivel annyira oda kell figyelni, hogy minden időre meglegyen, mire oda jutsz, hogy végre koncerten is játszhatod a nótákat, sokszor van, hogy a srácok nem is emlékeznek, mi az eget játszottak az adott számban. Általában képben vannak, de néha megesik, hogy az első demóverzióhoz képest olyan sokat vagy annyira sokszor változik az adott dal, mire elkészül a végleges, lemezre vett változat, hogy kiesnek részek. Ez néha elég vicces tud lenni. Emlékszem, mikor megjelent az első velem készült album, még 2013-ban, felhívott Eddie (Eddie Jackson basszusgitáros), hogy figyelj, Todd, kitaláltam egy baromi jó dallamot a Vindication nóta refrénjéhez. Mondom neki, Eddie, bakker, már megjelent a lemez! (nevet) Szóval igen, mire az ötletből felvett dal lesz, rengeteget változhat, és még az is megesik, hogy a hibákból lesznek a legjobb témák.”
Hogy írnád le a Rejoice In The Suffering albumot?
„A klasszikus metal elemeire épül. Ezek egy részét a mai zenekaroknál is megtalálod, de úgy gondolom, hogy van a szólólemezemen sok olyan is, amit ma már sehol máshol nem hallani. Nagyjából a ’80-as évek végi, ’90-es évek eleji korszakra gondolok. Persze, ma is vannak ütős gitártémák, súlyos részek, de a legtöbb mai metal zenében túl sok minden történik egyszerre, minden túl van játszva, szinte folyamatos üvöltés az ének, de egyre kevésbé igazi éneklés. Mi meg úgy gondoltuk, hogy visszaveszünk ebből, legyen egyszerű, befogadható a zene. A kevesebb több elve mentén.”
A One by One egyértelműen az album legmeglepőbb tétele. Kik/mik hatottak rá?
„Mindig is szerettem, ahogy a Testamentben Chuck Billy hörög, még ha nem is mindig a zsigerei legmélyéről csinálja, bár ott a Dog Faced Gods című számuk, amiben pont de. Az első hallásra lezúzott, hogy milyen brutálisan vokalizál. Aztán a Behemoth-féle brutál vokál is tetszik, mert akármilyen súlyos is, végig lehet érteni, hogy Nergal mit énekel. Nagyon sok death metal bandánál annyira torz a hörgés, hogy nem értem a szöveget, de ha tágabbra nyitott szájjal csinálod ezt, ahogy például black metal bandák szokták, akkor nem vész el az üzenet sem.”
Ez a nóta és még kettő bónuszként van feltüntetve. Miért?
„Azt gondolom, hogy a háromból talán a Set It Off az, ami illik az első tíz szám közé, de különféle, apróbb okok miatt igazából mindhárom kilóg egy kicsit. Szóba került, hogy legyen valami bónusz a japán verzióhoz, mert ők mindig kérnek valami extrát, ami csak a náluk nyomott CD-ken jelenik meg. Aztán felmerült, hogy akkor legyen egy bónuszdal az európai verzióra is, ez lett volna a One By One, mert úgy gondoltuk, hogy az ottani közönség azt jobban értékelné, mint az amerikai. Aztán úgy döntöttünk, hogy túl sok munkával jár a különféle verziókat összerakni, meg azt sem akartuk, hogy a rajongók ne halljanak valamit, csak azért, mert a japán verzión vagy valami vinyl kislemezen jelent csak meg. Szóval hagytuk a francba az egészet, hagy hallhassa mindenki a teljes cuccot. De azért jelezni akartuk, hogy ezek az anyag lényegét adó tíz dalon túli extra nóták.”
A Crossroads To Insanityhez egy sztorizós klip készült, ahol magad is színészkedsz. Hogy zajlott a forgatás?
„Ezt a killDevil Films nevű csapattal forgattuk. Thomas Crane volt a rendező, aki egy nagyon kreatív arc. Van egy barátom, akinek több nagy háza is van, ezekben zajlott a forgatás. Így a különböző helyiségeket könnyen berendezhettük az egyes jelenetekhez. A klipben több barátom is szerepel, sőt, édesanyám és a húgom, de még a kutyám is. Szerettem volna, hogy a barátaim és a családom, már ha van hozzá kedvük, részt vegyenek ebben. Ez a járvány miatt is fontos volt, hogy ne külsős színészekkel kelljen forgatni, így minimalizálhattuk a kockázatot. Jó móka volt.”
Egy korábbi interjúban említetted, hogy nagy hatással voltak a szövegeidre Christopher Hitchens írásai. Mesélnél erről?
„Nagyon intelligens figura volt, aki viccesen tudta előadni a mondandóját. Ateistaként mindig szívesen néztem vitaműsorokat, amelyekben mindkét oldal előadhatja a maga álláspontját. Egy azóta már elhunyt barátom adta kölcsön Hitchens egyik könyvét, a God is not Greatet, aminek az alcíme, hogy ‘Hogyan mérgez meg mindent a vallás?’. Nagyon éleslátó, jól érvelő tudós volt, és tisztelem a bátorságáért is. Mert bármily kicseszett nevetségesnek hangzik is, bátorságra van szükség ma is, hogy valaki a vallás árnyoldalairól beszéljen. De fontos, hogy a vallást nem szabad összekeverni a hittel.”
Mi a gond a vallással?
„Értem, hogy sok ember úgy hiszi, hogy valami módon kapcsolatban van Istennel. Szerintem viszont ez nonszensz, mert semmi okot nem látok arra, hogy higgyek benne, nincs semmi bizonyíték a létezésére. Nyilván a nemlétezését sem tudom bizonyítani, de nem is nekem kell bármit bebizonyítani, hiszen nem én mondom, hogy létezik. Az élet kényelmetlen, tele van rossz dolgokkal, és ’Isten’ emberek millióinak ad valamiféle erőt, vigaszt, és megértem, hogy sokaknak szüksége van erre. Még akkor is, ha sokan egyszerűen csak azért hisznek benne, mert így nőttek fel, olyan családban vagy kultúrában, ahol ez a szokás vagy törvény. Szerintük létezik Menny, sőt Pokol is, ahol örökké égni fogsz a bűneidért, de a szememben ennek semmi köze a szeretethez, az irgalomhoz, a gondoskodáshoz. Az pedig, hogy hol élsz, hova születtél, nagyban meghatározza, hogy melyik istenben hiszel.
Jószerével ez az utolsó dolog, amihez az emberiség egy része úgy ragaszkodik, hogy nincs rá bizonyítéka. Az élet szinte minden egyéb területén a tapasztalati bizonyítékokra támaszkodunk, a kísérletek és vizsgálatok eredményeire, arra, amit azok alapján megértünk a világból. És persze ez folyton változik, ahogy újabb és újabb dolgok derülnek ki. Ha valamim fáj, hát elmegyek az orvoshoz, mert tudom, hogy ha megvizsgál, akkor jó eséllyel megtalálja, mi a gond, és tud rá adni valamiféle gyógyszert. Az imádságtól viszont nem leszel jobban, nem gyógyulsz meg tőle. Meg aztán, ahogy Richard Dawkins mondta: »Ateistának lenni csak annyit tesz, hogy úgy gondolunk Jahvéra, mint ahogy a legtöbb tisztes keresztény gondol Thorra vagy Baalra vagy az aranyborjúra. Mind ateisták vagyunk a legtöbb istent tekintve, melyben az emberiség valaha hitt. Néhányan pedig egyszerűen egy istennel tovább mennek.« És ez elég jó megközelítés, hiszen a hívők sem hisznek ezernyi másik istenben, hanem csak abban az egyben, amelyikről azt gondolják, az az igazi. De mi van, ha tévednek?!
Itt derül ki, hogy a hitüknek milyen fontos eleme a félelem. Ha ott állunk a halál kapujában, egy hívő meg én: ugyanolyanok vagyunk. Én nem hiszek abban, hogy van bármi az élet után, bár remélem, hogy van valamiféle túlvilág, de még ha van is, miért kellene, hogy bármi köze legyen bármiféle istenhez? Mi van, ha egyszerűen csak úgy működik a világegyetem, hogy van valami az élet után, csak mi, emberek még nem jöttünk rá erre? Úgyhogy ezen a lemezen jó pár szövegem szól arról a mérgezésről, amit a vallás okoz. Az ateizmus nevében senki nem öl. Ateistákat persze már öltek meg a nézeteik miatt. És mondom, a hitet és a dogmát nem szabad összetéveszteni egymással. A hit egy dolog, a spiritualitás is, de a vallás számomra borzalmas dolog. Még akkor is, ha jó is származik belőle, például mikor ételt osztanak a szegényeknek. De azt anélkül is megteheted, hogy Istenben hinnél. Ám néha szükség van istenre, hogy megölj másokat, és azt mondhasd, hogy isten igaz munkáját végzed. Elég csak a Közel-Keletre utalnom… Annak ott sosem lesz vége.
Szóval igen, szenvedélyesen érdekel ez a téma, de nem akarok senkit rábeszélni semmire, egyszerűen csak érdekel, miért gondolkodnak úgy az emberek, ahogy. Nem is az a lényeg, hogy egyetértek-e velük, hanem, hogy miért hiszik el azt, amit. Mi az, ami miatt elhiszed, hogy például Jézus járt a vízen, miközben a fizika törvényei szerint ez lehetetlen? Ez persze érzékeny téma sokaknak, sokan félnek erről beszélni, de miért? Ha ők nem félnek kimondani, hogy hisznek, én miért féljek kérdéseket feltenni?!”
Az interjú eredetileg az áprilisi HammerWorld magazinban jelent meg.
TODD LA TORRE – Hellbound And Down (a 2021-es Rejoice In The Suffering albumhoz)
TODD LA TORRE – Crossroads To Insanity (a 2021-es Rejoice In The Suffering albumhoz)
TODD LA TORRE – Vanguards Of The Dawn Wall (a 2021-es Rejoice In The Suffering albumhoz)
TODD LA TORRE – Darkened Majesty (a 2021-es Rejoice In The Suffering album előzeteseként)
TODD LA TORRE – Rejoice In The Suffering
(02/05 – Rat Pak Records)
01. Dogmata
02. Pretenders
03. Hellbound And Down
04. Darkened Majesty
05. Crossroads To Insanity
06. Critical Cynic
07. Rejoice In The Suffering
08. Vexed
09. Vanguards Of The Dawn Wall
10. Apology
Bónuszdalok (Deluxe verzió)
11. Fractured
12. Set It Off
13. One By One
