Az Overkill legutóbbi albuma, a Scorched 2023 áprilisában jelent meg a Nuclear Blastnál. Bobby „Blitz” Ellsworth, a banda énekese most a következő lemez dalainak állapotáról beszélt:
„Jelenleg tíz dalunk van. Egy teljes évet fogunk szánni rá. Meg kell győződnünk arról, hogy D.D. rendben van, hogy mindezt meg tudjuk valósítani – utalt Blitz a basszusgitáros D.D. Verni közelmúltbeli vállműtétjére és folyamatban lévő rehabilitációjára. – Ha nem, akkor is meg fogjuk csinálni, és a stúdióban minden rendben lesz. Amikor a másik zenekarában játszik (DD Verni & The Cadillac Band – a szerk.), ott teljesen más a szitu, olyan, mintha lyukakat verne a padlóba, hiszen olyan alacsonyan hordja a basszusgitárt, ahogy azt a metal történetében talán rajta kívül senki. Úgy értem, a cucc konkrétan a cipője tetején ül, és véleményem szerint ez az egyik oka annak, hogy rossz a válla. De minden a szokásos módon fog zajlani. Hamarosan rengeteg új hírrel jelentkezünk. Már tíz dalunk van. Bízom benne, hogy januárban el tudjuk kezdeni a felvételeket, és meglátjuk, mire jutunk azután.”
***
A magára láthatóan sokat adó Joel Hoekstra, a Trans-Siberian Orchestra gitárosa nem kerülhette el a kérdést, ki használ több hajápolási terméket, ő vagy a barátnője:
„Ó, biztos, hogy a barátnőm! Haver, én nem használok túl sokat. Talán meglepő, de én csak egy átlagos srác vagyok. El sem hiszem, hogy egy podcastben hajápolásról beszélünk, de én nem szoktam sok sampont használni. Úgy vélem, hogy kiszárítja a hajamat, és bozontossá teszi, és amikor fésülöm, az egész kihullik. Szóval inkább sokat kondicionálom – sok balzsamot használok. És hagyom megszáradni. Tudom, hogy a hajam ramatyul néz ki, ha hajszárítóval szárítom. Ha hajszárítót használok, akkor bozontos lesz, és nagyon furán néz ki. De szerintem meglepődnél, ha tudnád, mennyire nem érdekel ez engem. Vagyis érdekel is, meg nem is. Nem akarok rosszul kinézni, de nem is érdekel annyira. Csak próbálok ügyelni arra, hogy nagyjából rendben legyen, vagy ilyesmi. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy az én koromban még ennyi hajam van. Ez a legfontosabb, haver.”
Joel hozzátette, egyhamar nem szándékozik megválni a rőzséjétől:
„Már megszoktam a jelenlegi frizurámat. Régebben azt mondtam, hogy jó lenne levágni, mert néha… Sokszor hátra fésülöm. Ha nem dolgozom, akkor általában lófarokba kötöm, hogy ne lógjon a nyakamra és az arcomra. Még tanítás közben is hátra fésülöm a hajamat. Szóval tényleg gyakran hordom hátra fésülve, és néha azt gondolom: ’Á, ez olyan idegesítő. Jó lenne, ha rövid hajam lenne.’ De nem is tudom – jelen helyzetben, azaz most, hogy már ilyen messzire jutottam, örülök, hogy megvan. És egyszerűen csak hálás vagyok azért, hogy még megvan.”

Február 6-án a Sacred Tongue Recordsnál jelenik meg Jay Buchanan Weapons of Beauty című szólóalbuma – ám most nem ez a legfontosabb dolog a Rival Sons frontemberének életében:
„Részt veszek néhány turnén, lesz pár szóló turném, néhány szóló koncertem, és a Rival Sons is készít egy új lemezt. De valószínűleg a következő négy-öt hónapban otthon leszek, mert a feleségemnek vissza kell nyernie az egészségét. Mellrákkal küzd. Hálás vagyok mindenkinek a jókívánságaiért, ő pedig rendbe fog jönni. A tudomány és az orvostudomány nagy utat tett meg. De most csak arra akarok koncentrálni, hogy mindent megtegyek azért, hogy ő visszanyerje az egészségét. A Rival Sons, az egész zenekar mögöttem áll. Mi egy család vagyunk, így mindenki megérti a helyzetet. De most egy kis szünetet tartok, hogy megbizonyosodjak róla, hogy a feleségem jól van, ami biztosan így lesz. Utána pedig újra turnézni fogok. Visszatérek a turnézáshoz, készítek egy új lemezt, és minden máshoz is visszatérek. Kiváltságosnak érzem magam, hogy bármikor szabadságot vehetek ki és a feleségemmel lehetek. A legtöbb embernek itt, Dél-Kaliforniában, a Pink Lotus és a Cedars-Sinai, meg hasonlók, mint például a City of Hope révén a világ legjobb egészségügyi ellátásában van része. Azon emberek többségének, akik átmennek ezen a szörnyűségen, nincs részük ilyesmiben, mindez elérhetetlen számukra. A férjek nem maradhatnak otthon a feleségükkel, hogy gondoskodjanak róluk, én viszont egyszerűen hihetetlenül szerencsésnek érzem magam, hogy ezt megtehetem, és hogy a zenekar a támogatásáról biztosít, illetve hogy ennyi ember támogat online. Nagyon-nagyon kiváltságos, rendkívül szerencsés helyzetben vagyok, és nagyon hálás vagyok ezért.”

