Skip to content

TIWANAKU – Új zenekarban bukkant fel James Murphy gitáros

A Tiwanaku egy progos death metal csapat Floridából, de ha nem ismerős a név, ne ess pánikba, a 2003-ban alakult formáció mindössze egy demóval és egy digitális kislemeznótával rendelkezik, és az utóbbi kiadása óta is eltelt már 11 év. Most azonban az alapító frontember, Ed Mowery bejelentette az új felállást, amelyben ott van az egykori Death, Obituary, Testament gitáros, James Murphy is.

A Tiwanaku üdvözli soraiban James Murphy gitárost, aki hallható lesz az Earth Base One című debütáló albumunkon. James játssza a lemez összes szólóját, ezek felvétele zajlik jelenleg, de ha újra lehet majud koncertezni, James is velünk tart a turnékra. Arról már jóval korábban megállpodtunk vele, hogy vendégként szerepelni fog az album egyik dalában, most azonban úgy alakultak a dolgai, hogy be is tud szállni hozzánk. Az album keverése és maszterizálása várhatóan február közepén zajlik majd, a kiadás pedig 2021 közepére várható.

Az Earth Base One album Interdimensional dalában vendégként felbukkan majd az egykori Lost Horizon énekes, Daniel Heiman is, aki jelenleg a Warrior Path tagja.






www.facebook.com/tiwanakumetal


TIWANAKU:

Ed Mowery – énekes/gitáros
James Murphy – szólógitáros
Chris Scales – basszusgitáros
Ryan J ONeill – billentyűs
Ryan Hurka – dobos
Liam Hurka – dobos











TIWANAKU – Today In Battle (2009)


KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw