Skip to content

THERION – Decemberben jön a Leviathan-trilógia befejező része

A svéd szimfonikus metalos Therion bemutatta az első kislemezt a Leviathan III című albumáról, amely december 15-én fog megjelenni, a Napalm Records gondozásában. A zenekar az új nagylemezzel befejezi azt a trilógiát, amelynek első két darabja 2021-ben és 2022-ben jelent meg.

A több mint 35 éves múltra visszatekintő, Christofer Johnsson ötletgazda köré szerveződő zenekart a szimfonikus metal egyik úttörő alakulataként tartják számon. A zenekarvezető a Celtic Frost és a ’80-as évek végi operaénekek és nagyzenekari hangszerek kombinálását szokta megnevezni egyik fő hatásaként, ami annak idején a Symphony Masses (1993) és a Lepaca Kliffoth (1995) albumok megszületéséhez vezetett. Hogy aztán 1996-ban napvilágot lásson a Theli, amelyet mind a mai napig a szimfonikus metal mérföldköveként szokás emlegetni.

A most bemutatott Twilight of the Gods című szerzeményhez a következőket fűzték hozzá a Napalm Records illetékesei:

„A Twilight of the Gods az epikus és szimfonikus metal legjavát nyújtja, megalkotva a gitárok, a kórusok és a nagyzenekari részek harmonikus és kiegyensúlyozott elegyét. Tartsatok a Therionnal a sokoldalú és stílusokat ötvöző zenei útja során, és nézzétek meg a Twilight of the Gods vadonatúj hivatalos klipjét!”

THERION – Leviathan III
(12/15 – Napalm Records)

1. Ninkigal
2. Ruler Of Tamag
3. An Unsung Lament
4. Maleficium
5. Ayahuasca
6. Baccanale
7. Midsommarblot
8. What Was Lost Shall Be Lost No More
9. Duende
10. Nummo
11. Twilight Of The Gods

KERESÉS
Hammerworld No. 353
kapható országszerte!
DIGITÁLIS KIADÁSOK
a laptapír kínálatában!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. TEMIC
    Terror Management Theory
  2. TESSERACT
    War Of Being
  3. OF MICE & MEN
    Tether
  4. GRAND MEXICAN WARLOCK
    Eulogy
  5. ANGELUS APATRIDA
    Aftermath
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. DYING FETUS
    Make Them Beg For Death
  2. CANNIBAL CORPSE
    Chaos Horrific
  3. SVALBARD
    The Weight Of The Mask
  4. CRYPTOPSY
    As Gomorrah Burns
  5. BLACKBRIAR
    A Dark Euphory
Milan Peter - 300p
Milan Peter - 300p
Milán Péter
munkatárs
  1. WOLVENNEST
    The Dark Path To The Light
  2. SICUT GLACIES
    Kalde Minner Fra Fortiden
  3. MYRKUR
    Spine
  4. RIVERS ABLAZE
    Omnipresence
  5. DREAM UNENDING/WORM
    Starpath
HAJÓGYÁR x hw