Hell or Hollywood címmel megjelent a The Violent Hour második kislemeze. A zenekar élén Carla Harvey áll, aki korábban a Butcher Babies énekese volt, jelenleg pedig a Lords of Acid tagja. Az új szerzeményben Carla férje, Charlie Benante (Anthrax, Pantera) játszott szinte minden hangszeren, emellett ő volt a fő dalszerző és producer is.
A jelek szerint a formáció számos kortárs gitárlegenda közreműködésére számíthat. Míg az első fellépésükön John 5 (Mötley Crüe, korábban Rob Zombie) csatlakozott hozzájuk, az új dalban Zakk Wylde (Black Label Society, Ozzy Osbourne) játszik vendégszólót.
„Egy olyan dalt akartam írni, ami pontosan azt az érzést idézi fel, amit akkor éreztem, amikor húszévesen először költöztem Los Angelesbe, és a motoros csizmám első ízben koppant a Sunset Stripen – mondta Carla Harvey. – Átvezettem az országon egyetlen papírtérképpel, barátok nélkül, terv nélkül – csupán egy álommal. Úgy gondoltam, valahogy majd csak túlélem, és minden napom pontosan erről szólt: a túlélésről. Voltak pillanatok, amik majdnem összetörtek, de ezeket mindig követték azok az euforikus magasságok, amikért megérte belevágni. Erről szól a Hell or Hollywood: a káosz, az illúzió és a nyers valóság tökéletes ellentétéről. Nem tudnád ott hagyni, még ha akarnád sem…”
„Carla gyerekként imádta a Guns N’ Rosest, és mivel ők erősen merítettek az Aerosmith hatásaiból, szerettem volna valami olyat írni, ami mindkettő előtt tiszteleg – tette hozzá Charlie Benante. – A Hell or Hollywood riffje önmagában is megállná a helyét. Még ének nélkül is van benne egyfajta laza vagányság. És hogy Zakk Wylde játssza a szólót? Olyan nyers, hathúros karcosságot vitt bele, ami átvág az egész számon. Amint meghallod, azonnal tudod – ez csakis ő lehet…”