Súlyos időszakon van túl a nyolcvanas évek popzenéje által megihletett rockzenekar, a The Night Flight Orchestra, hiszen 2022 őszén elvesztették alapító gitárosukat, David Anderssont, s mellette egyéb nehézségekkel is meg kellett küzdeniük. A Soilwork énekesét, Björn Stridet, valamint az Arch Enemy basszusgitárosát, Sharlee D’Angelót is soraiban tudó, a rockzenei színtéren teljesen egyedülálló stílust képviselő csapat a sorai rendezése után azonban végre újra kifutópályára állt, amit a lapunkkal egy napon megjelenő hetedik album, a Give Us The Moon is jelez, majd rögtön egy európai turnéra indul a csapat. Gyuricza Tamás Marcell az utóbbi évek történéseiről kérdezte a frontembert. 

(szöveg: Gyuricza Tamás Marcell – fotó: kiadói archívum)

–

Azt gondolom, egy tragédia minden zenekar sorsát alapvetően meghatározza, ám a ti esetetekben mindez hatványozottan igaz lehet, hiszen David alapítója és egyik fő dalszerzője is volt a The Night Flight Orchestrának. Az ő halála miatt kellett minden korábbinál több időt, három és fél évet várni az új albumra?

„Igen, egyértelműen ez volt az oka. Mindannyiunkat nagyon lesújtott David halála, nagyon nehéz gyászidőszakon vagyunk túl, annak ellenére is, hogy előre láttuk, előre tudtuk, hogy ez lesz a vége. Nemcsak a zenekart kellett újraszerveznünk, de az örömet is újra meg kellett találnunk a zenélésben. Teljesen demotiváltak lettünk, s elég sok időbe telt, mire ki tudtunk lábalni ebből az állapotból. David nagyon fontos szerepet játszott a The Night Flight Orchestra életében, így először saját magunkban kellett tisztáznunk az elvesztésével járó helyzetet. Mentálisan fel kellett készítenünk magunkat arra, hogy nélküle visszük tovább a zenekart, ami igen nehéz érzelmi helyzetet teremtett. Megbeszéltük, hogy dalszerzés terén továbbra is az ő módszerét követjük, hiszen ezzel nemcsak emlékének adózunk, de olyan helyzetet is teremtünk, mintha még most is itt lenne velünk. Ez a folyamat azonban nem ment egyik napról a másikra, valóban elég hosszú ideig tartott, de szerintem eredménye vezetett. Nagyon jó albumot akartunk készíteni, s azt gondolom, sikerült is. Szerintem a Give Us The Moon megmutatja, hogy min mentünk keresztül, és azt is, hogy hol tartunk most. Rengeteg érzelem köszön vissza a dalokból, de tényleg sok időre volt szükségünk, mire eljutottunk idáig.”

David tudott dolgozni ezen az albumon halála előtt?

„Nem. Már a halála előtt két évvel felhagyott a zenéléssel. A turnékon Rasmus (Ehrborn) és Simon (Johansson) játszott a helyén, és a dalszerzéssel is leállt. Az egyetlen dolog, amit komponált, egy szívverésszerű dolog volt. Ezt egy másik projekthez szerettünk volna felhasználni. Olyan zenekarhoz, amit szintén ketten tervezgettünk, de odáig már jutottunk el, hogy létre is hozhattuk volna. David halála után eszembe jutott, hogy van ez a dal, s úgy voltam vele, jobb sorsra hivatott annál, minthogy örökre fiókban maradjon. Ezért beszéltem a családjával, engedélyt kértem tőlük, hogy esetleg felhasználhassuk ezt az ötletét. Miután a The Night Flight Orchestra többi tagjának is tetszett a dal, így végül egy kis átdolgozás után fel is vettük az új albumhoz. Szerintem teljesen illik a többi dal közé.”

David helyét hivatalosan is átvette Rasmus. Egyértelmű volt, hogy ő lesz a zenekar új gitárosa?

„Igen, ez egy természetes választás volt. Rasmus rengeteget játszott velünk, nemcsak Davidet helyettesítette, de előtte Sharlee-t is, amikor az Arch Enemy miatt nem tudott velünk turnézni, sőt, egy koncert erejéig még billentyűs is volt. Ismertük őt, tudtuk, hogy remek gitáros, és zeneszerzőként is be tudtuk vonni a munkába. Remek dallamokat írt az új albumhoz, és a szólói is nagyszerűek. Úgy játszik, hogy emlékeztet David stílusára, de közben a saját egyéniségét is beleteszi a zenébe.”

.
Volt egy másik személyi váltás is, az egyik énekesnő, Anna-Mia Bonde szintén távozott. Vele mi történt?

„Amikor a Covid után kezdett újra kinyílni a világ, nagyon sok koncertszervező orvosi igazolást követelt, csak annak birtokában állapodott meg a zenekarokkal. Anna-Mia viszont nem oltatta be magát, s még csak hajlandóságot sem mutatott rá, hogy megtegye. Ezért döntési helyzetbe kerültünk. Mivel turnézni akartunk, meg kellett válnunk tőle. Sajnálatos dolog, de nem tehettünk mást. Maradt a zeneiparban, van egy rendezvényszervező cége, most decemberben például egy olyan koncerten léptem fel közösen Mikkey Dee-vel, a Scorpions dobosával, amit ő szervezett. Még beszélgetni is tudtunk, s úgy láttam, szerencsésen alakult az élete. Talán még jobb dolga is van így, mint énekesként, bár az is nagyszerű volt, amit a The Night Flight Orchestra tagjaként csinált.”

Azt mondtad az imént, az új album dalait David munkamódszere alapján írtátok. Ez mit jelent pontosan?

„Egyetlen szabály létezik, engedd szabadjára a fantáziádat. Ha leülsz zenét írni, kövesd a szárnyaló képzeleted. Ez volt David módszere. Én vizuális típus vagyok, az érzelmeim alapján generálok önmagamnak egy képet, és abból kiindulva kezdek el komponálni. Ezek a víziók gyakran visszavisznek a saját gyermekkoromba, tehát van egy erős nosztalgikus kisugárzásuk, akárcsak a zenénknek. Teljesen mindegy, hogy egy dallamot találok ki először, vagy egy riffet, de akár kezdhetem a szöveggel is az adott dal összerakását, az a lényeg, hogy a végeredmény olyan legyen, ami megfelel az elmém alkotta képnek. Ez az emocionális megközelítés a ’70-es, ’80-as évek zenekarainál volt jellemző, aztán valahol elveszett. Ma a legtöbb zenekart a dalszeerzésben is inkább a tudatosság jellemzi. Nagyon sokan arra törekednek, hogy különböző zenei műfajokat keverjenek, akár egy albumon, vagy egyetlen dalon belül is.”

A dalaitok alapját a nyolcvanas évek funky- és popzenéje, valamint a hetvenes-nyolcvanas évtized amerikai populáris rockja adja. Ez azért is érdekes, mert a másik zenekarod, a Soilwork a melodeath-színtérről indult, de a metalcore vagy a groove metal sem idegen tőled. Honnan a vonzódásod a popzenéhez?

„Mindig is megvolt bennem ez a kettősség. Emlékszem a pillanatra, amikor anyukám a kezembe nyomta a Number Of The Beast című Iron Maiden-kazettát. Azt már nem tudom, hogy honnan szerezte, de a kép tisztán él bennem, hogy ülünk az autóban, és ott hallgatjuk. Aztán a következő nap már a Eurythmics együttes Revenge című albuma szólt ugyanott. Ezek a zenei kalandozások számomra teljesen természetesek voltak. Mások számára talán követhetetlen lett volna, hogy éppen mit hallgatok, de én így éreztem jól magam. A korai ’90-es években teljesen beszippantott az extrém black metal, de amellett is gyűjtöttem a diszkó műfajú vinyl albumokat. Szerintem ez elég sok mindent elmond rólam, mint zenekedvelő emberről. Sosem akartam egyetlen stílus mellett elkötelezni magam.”

Ha ilyen széles a zenei látóköröd, van olyan előadó, akire úgy tekintesz, mint a legnagyobb példaképedre?

„Több is, s mindannyian a nagy klasszikusok közé tartoznak, mint Ronnie James Dio, Rob Halford vagy Freddie Mercury. Nagyon sok előadót említhetnék, akit példaképnek tartok, olyat is, aki technikailag nem tartozik a legképzettebb énekesek közé. A fiatal Alice Cooper ma biztosan nem nyerne meg egy tehetségkutató versenyt, a kisugárzása, a színpadi lénye miatt azonban számomra ő is klasszikus énekes.”

_____
„Nagyon sok metalrajongó kedvel bennünket, olyanok is, akik a The Night Flight Orchestra mellett csak black vagy death metalt hallgatnak, és ezt nagyon izgalmasnak tartom.”

A dallamos amerikai hard rock, az AOR világa szintén a gyermekkorodban fogott meg?

„Igen. A Foreigner volt az első zenekar, akit felfedeztem magamnak erről a színtérről. Svédországban akkor még senki sem ismerte őket, de én hallottam tőlük valahol néhány dalt, és teljesen elvarázsoltak. Elkezdtem kutatni az amerikai rádió rock előadók iránt, így fedeztem fel magamnak a többit is. Journey, REO Speedwagon, Styx, ilyesmik kerültek képbe. A Styx például nemcsak remek zenekar volt, de az a viccesebb megközelítés is jellemző volt rájuk, ami a The Night Flight Orchestránál is megvan. Az amerikai rádió rock előadókon túl az angolok is komoly befolyást gyakoroltak rám, s nagyon izgalmasnak találtam az új hullámos előadókat is. Ez mind hozzájárult ahhoz, hogy a The Night Flight Orchestra ennyire változatos zenét játszik.”

Nekem viszont az a tapasztalatom, hogy a metal- vagy rockrajongók többsége elutasítja a popzenét. Szerinted a The Night Flight Orchestra hozzájárulhat ahhoz, hogy táguljon a zenehallgatók stílusbéli preferenciája?

„Talán igen, hiszen a zenénk nagyon sokféle műfaj ötvözete. Nagyon sok metalrajongó kedvel bennünket, olyanok is, akik a The Night Flight Orchestra mellett csak black vagy death metalt hallgatnak, és ezt nagyon izgalmasnak tartom. A miértre persze nem tudom a választ. Azt is észrevettük, hogy aki megismeri a The Night Flight Orchestrát, az egy idő után elkezd érdeklődni a további zenekaraink iránt is. Rajtunk keresztül jut el a Soilworkhöz vagy az Arch Enemyhez, szóval a dolog mindkét irányba működik.”

A Soilwork-rajongók hogy fogadták a The Night Flight Orchestra indulását?

„Jól. Negatív visszajelzést szinte egyáltalán nem kaptam tőlük. Ha csak metalt hallgatsz, akkor is tudod értékelni egy zenekar őszinteséget. Szerintem a metalosokat nem lehet becsapni vagy megtéveszteni a zenével kapcsolatban. Ők érzik, hogy mi a természetes, és mi a mesterkélt. Lehet, hogy azt mondják, hogy túl sok nekem ez a diszkó, és jobban szeretem, amikor Björn a Soilworkben énekel, de akkor is megbecsülik a zenekart.”

A hetvenes, nyolcvanas évek popzenéjének ma van egy erős nosztalgiahulláma. Budapesten hamarosan Kim Wilde lép fel, de sok régi popzenei előadó is érkezik hozzánk. Segíti ez a nosztalgia a The Night Flight Orchestra karrierjét is?

„Biztos vagyok benne, hogy igen, hiszen a nosztalgia remek dolog. Mi arra törekszünk, hogy időtlen értéket mentsünk ki a múltból. A régi dalok szerkezetét, vagy azt a zeneszerzői módszert, amiről az imént beszéltem. Sok olyan dalt írunk, ami érzelmileg kötődik a gyerekkorunkhoz, de mégis előre mutat. Valaki egyszer azt írta, »a The Night Flight Orchestra visszavisz a holnapba«. Szerintem ez elég sok mindent elmond a zenekarról. Azt gondolom, mi értékeket mentünk meg, olyanokat, amik nélkülünk elvesznének. Ez a banda egy frissítő katalizátor. Azoknak is megmutatja, hogy mennyire hiányolták ezt a fajta zenét, akik nem is vágytak rá, hogy ilyet hallgassanak.”

Abban nem gondolkodtatok, hogy a nyolcvanas, kilencvenes évek diszkóslágereiből készítsetek feldolgozásalbumot?

„Beszéltünk róla, de éppen David volt a legjobban ellene. Azt mondta, mi nem fogunk egy kib.szott feldolgozásalbumot csinálni, ha ilyen nagyszerű dalokat tudunk írni. Amúgy már volt feldolgozásdalunk, a Just Another Night Mick Jaggertól, ami nagyszerű dal, és nagyon jó móka volt megcsinálni. Ami engem illet, én benne lennék a dologban, legalább egy EP erejéig, szóval nem tudhatod, hogy mit hoz a jövő.”

A Give Us The Moon az első olyan albumotok, amit a Napalm jelentet meg. Miért hagytátok ott az előző kiadótokat, a Nuclear Blastot?

„Úgy éreztük, itt az ideje valami újnak. A pénzhez semmi köze a váltásnak, hiszen ugyanazokkal a feltételekkel írtuk alá a szerződést, mint a korábbit, de azt éreztük, hogy a Napalm sokkal tágabb keretekben gondolkodik, és nekünk pont ilyesmire van szükségünk. Nagyon hálásak vagyunk a Nuclear Blast stábjának a náluk töltött évekért, s persze azért is, mert bizalmat szavaztak nekünk. Amikor indultunk, rajtuk kívül senki nem hitt bennünk, ezt sosem felejtjük el, de ki akartunk próbálni valami mást is.”

Eddig csak egyszer, 2018-ben jártatok Magyarországon, azóta mindig elmaradt a koncertetek, hol a pandémia, hol más ok, talán éppen David betegsége miatt. Várjátok már a budapesti fellépést?

„A magyar rajongóink a leghűségesebbek és legtürelmesebbek a világon, hiszen tényleg éveket vártak ránk. Azt hiszem, nagyon itt van már az ideje, hogy visszamenjünk Budapestre, s egy nagyszerű koncerttel köszönjük meg a kitartásotokat. Igyekeztünk a turnéra tökéletes programot összeállítani, minden albumunkról játszunk dalokat, természetesen az újat is beleértve. Szerintem gyönyörű este lesz, alig várom! És még egy fontos infó, ezúttal Sharlee is ott lesz velünk!” 

–

(Az interjú eredetileg a februári digitális különszámunkban jelent meg.)