Skip to content

THE LUCID – Így játszák a Faith No More klasszikusát

Az egykori Megadeth-bőgős David Ellefson és a Fear Factory-dobos Mike Heller zenekara, a The Lucid most közzétette a Faith No More Epic című dalának a feldolgozását – Violent J (Insane Clown Posse) vendégszereplésével. Az átdolgozás nem csak új címet (Sweet Foof), hanem új szövegrészeket is kapott…

„Óriási megtiszteltetés és kitüntetés volt a The Luciddal dolgozni – lelkendezett Violent J. – Ennyire szörnyen tehetséges és hihetetlenül klassz emberek közé kerülni, egyértelműen az eddigi karrierem egyik csúcspontjának tekinthető. Ez az abszolút igazság!”

„Annyira szórakoztató, kreatív és szerves utazást jelentett idáig eljutni a The Luciddal – tette hozzá Drew Fortier gitáros. – Mindannyian nagyon büszkék vagyunk arra, amit együtt alkottunk, különösen azért, mert ez egy teljesen független projekt. Imádjuk a Faith No More-os srácokat és a munkásságukat, és tudtuk, hogy az EP-nk megkoronázásának a legtökéletesebb módja az Epic újragondolása, Vinnie (Vinnie Dombroski énekes – a szerk.) és Violent J fordulatos és csodálatos hozzáállásával együtt.”

A zenekar Saddle Up And Ride EP-je január 27-én lát napvilágot.

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw