Skip to content

THE JOYSTIX – Buli helyett egy új album: No Expectations

No Expectations címmel egy új albummal jelentkezett a 2019 tavaszán pihenőre küldött The Joystix trió. A 2015-ös Punchline lemez december végén közzétett utódjára nyolc vadonatúj dal került fel, valamint négy korábban ki nem adott nóta. Az egyelőre csak digitális formában megjelent albumot végig is hallgathatod.

Szöszö énekes/gitáros:
Nem akartuk kihagyni a ziccert, valamilyen módon mindenképpen meg akartuk ünnepelni a zenekar tizenötödik születésnapját, amihez le is foglaltunk egy időpontot, de ezt nyilván a COVID-19 keresztülhúzta. Ami viszont pozitív, hogy így legalább volt időnk molyolni a lemezen, és egy olyan anyagot letenni az asztalra, amellyel maximálisan elégedett vagyok! Azért természetesen a buliról sem mondtunk le, ha nem dől össze a világ, május 7-én tartunk egy CD-megjelenéssel egybekötött lemezbemutató utószületésnapot a budapesti Robotban! Addig is kövessetek minket a Facebook-oldalunkon, hogy ne maradjatok le semmiről, ami velünk kapcsolatos!





www.facebook.com/thejoystix




THE JOYSTIX – No Expectations (a 2020-as album)



01. Ready To Go (
0:00 – )
02. Crystal Ball (
2:51 – )
03. Miles Away (
6:53 – )
04. 94 (
10:06 – )
05. Wasted Time (
13:39 – )
06. War In My Head (
17:28 – )
07. Be-Bop-A-Lula (
21:06 – )
08. 1 Way (
23:52 – )
09. Boogie* (
27:11 – )
10. Burn This City* (
23:30 – )
11. Don’t stop!* (
30:48 – )
12. Break The Silent Night* (
32:15 – )

(* korábbi, lemezen eddig meg nem jelent dal)



songwhip.com/thejoystix/no-expectations





KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw