Nyolcévnyi szünet után jelentkezett új dalokkal a thrash, a melodeath és a groove metal színtér határvonalán egyensúlyozó svéd The Haunted. A Songs of Last Resort címet kapott kiadvány a zenekar tizedik stúdióalbuma, amelynek dalai a háborúról, a halálról és a társadalmi problémákról szólnak. Gyuricza Tamás Marcell többek közt ennek okairól is kérdezte Marco Aro énekest, amikor felhívta őt stockholmi otthonában.

Szöveg: Gyuricza Tamás Marcell · Fotó: kiadói archívum

–

Nem hagyhatjuk szó nélkül azon tényt, hogy a The Haunted legutóbbi albuma, a Strength in Numbers óta nyolc év telt el, ami egy zenekar életében nagyon hosszú idő. Mivel tudod megmagyarázni, hogy ennyit vártatok?

„Valóban elég régóta nem jelentkeztünk új dalokkal, aminek több oka is van. Az egyik legfontosabb talán az, hogy nem ugyanabban a városban lakunk, sőt, nem is ugyanabban az országban élünk mindannyian. Emiatt nem tudunk minden héten próbálni, vagy akár csak összeülni, hogy beszélgessünk a zenéről, dalokról, vagy bármiről, ami eszünkbe jut. A The Haunted ezért csak akkor eleven zenekar, amikor koncertjei vannak. Ilyenkor persze mindig arra lyukadunk ki, hogy kellene egy új albumot csinálni, és ez mindannyiunkat fel is villanyoz, de aztán többnyire semmi nem lesz belőle. Ezúttal az is nehezítette a helyzetet, hogy jött a pandémia és a karanténhelyzet, szóval most tényleg minden ellenünk dolgozott. A fordulópontot az elmúlt év hozta. Meghívást kaptunk a Sweden Rock fesztiválra, s ott döntöttük el, hogy ezúttal valóban csinálunk egy új albumot, ami el is készült. Igen, valóban közel nyolc év kellett, hogy nekiálljunk, de mentségünkre legyen mondva, most tényleg nehezített terepen dolgoztunk, ezúttal valóban beleköpött az élet a tervekbe.”

A Songs of Last Resort a tizedik The Haunted-album, de ugyanazt az intenzitást hozza, mint ami a korai időszakokra volt jellemző. Az ötvenes éveikben járó emberek vagytok, honnan ez az elsöprő energia?

„Ne is mondd, én például 53 vagyok már. (nevet) Persze, ez a fajta energia mindig ott volt a The Haunted zenéjében, most viszont még tudatosabban rágyúrtunk erre az agresszív alaphangulatra. Amikor leültünk, hogy átbeszéljük egymással az elképzeléseinket, azt is eldöntöttük, hogy most tényleg nagyon agresszív dalokkal jövünk ki. Ez tehát már a tervezés időszakában eldőlt, és a zeneszerzőink, Jensen (Patrik Jensen, gitáros), Ola (Englund, gitáros) és Jonas (Björler, basszusgitáros) ennek megfelelően kezdték írni a dalokat. Nagyon gyorsan haladtak, úgy néz ki, hogy ez még mindig megy nekünk. (nevet) Rengeteg olyan zenekar van, akik ahogy öregszenek, elkezdenek biztonsági játékot játszani. Van egy pont, amit nem lépnek át, mert biztosra akarnak menni. Nos, a The Haunted nem ilyen, mi nem akartunk megmaradni a komfortzónánkon belül, hiszen éppen az említett nyolc év miatt rengeteg hatás ért bennünket, és amúgy is nagyon sok változáson estünk át, amióta 1996-ban megalakultunk. Azt gondolom, ezúttal sikerült alaposan felpörgetnünk magunkat. Amit a Songs of Last Resort albumon hallasz, az továbbra is színtiszta The Haunted, csak most feltekertük maximumra az agressziót.”

A zenekarnak az agresszió mellett van egy még egy izgalmas védjegye, a dalaitokat telepakoljátok betétekkel, elszállós részekkel, különböző hangszínekkel. Az új dalok megírásakor ezeket is tudatosan használtátok?

„Van köztünk egy megállapodás: amit nem tudunk eljátszani élőben, azt nem tesszük fel az albumra sem. Ez olyan alapelv, amihez mindig ragaszkodtunk. Szóval, ezeket a hangulati elemeket mindig tudatosan rakjuk bele a dalokba, de a fentiek figyelembe vételével. Most is próbálkoztunk velük, hogy érdekesebbé, izgalmasabbá tegyük a zenénket, de csak olyan technológiát alkalmaztunk, amit a színpadon is tudunk használni.”

Hány dal készült az új albumhoz?

„Ha jól emlékszem, tizenhét dalból készítettünk demót, ebből tizennégyet vettünk fel, s aztán tizenkettő került fel az albumra. Tudod, szükség van plusz dalokra, mert Japán mindig többet akar eggyel, szóval az egyik plusz dalt az ottani kiadáshoz adjuk. A többi talán kislemezeken jut majd el a közönséghez, de vannak a tarsolyunkban további dalok is, amik a nyolc év alatt születtek, csak azokat még nem jelentettük meg sehol.”

Említetted, hogy ezúttal Jensen, Ola és Jonas is aktívak voltak a zeneszerzés terén. Ez mindig így volt?

„Nem, az előző albumot Ola szinte egyedül írta. Rengeteg jó ötlete volt, és hagytuk, hogy azt csinálja, amit szeretett volna. Ráadásul Jonast akkor inkább az At The Gates ügyei kötötték le, ezért jól is jött, hogy Ola magára vállalta a dalszerzés feladatát. A még eggyel korábbi albumot, az Exit Woundsot viszont abszolút közösen raktuk össze, hiszen az volt a jelenlegi felállásunk első nagylemeze. Most négyen dolgoztunk a dalokon, akiket említettél, illetve jómagam. A dalszövegeket Ola, Jensen és én írtuk, közösen.

Tudod, olyan ez, mint a főzés. Ha egy szakács főzi a levest, akkor csak az ő szájíze szerint készül az étel. Ha három szakács dolgozik rajta, akkor mindegyik próbálja a saját ízlése szerint fűszerezni. Az új albumnál jelen volt mindhárom szakácsunk, bár a legtöbbet Jensen és Ola dolgozott a dalokon. Az alapízeket tehát ők adták hozzá, Jonas pedig a végén szórt rá egy kis aranyat, hogy még finomabb legyen.”

.
Az albumon mindenki nagyszerű teljesítményt nyújt, de az ének különösen jól sikerült. Van ennek köze ahhoz, hogy új énekproducerrel, a Soilwork és The Night Flight Orchestra frontembereként ismert Björn Striddel dolgoztál?

„Igen, szerintem Björn munkája nagyon sokat tett hozzá a dalokhoz. Mi ketten régóta jó barátok vagyunk már, legalább 15-20 éve. Korábban is dolgozunk együtt, de aztán Björn elköltözött, jelenleg 12 órányi távolságra él Stockholmtól. Eleinte próbáltuk tartani a kapcsolatot, hogy továbbra is dolgozhassunk együtt, de nem igazán ment, emiatt egy másik énekproducert kellett keresnem. Az új album stúdiómunkái előtt úgy döntöttünk, hogy ismét felvesszük a kapcsolatot vele.

Tudod, ő valódi énekes, aki azt is tudja, hogyan kell helyesen képezni hangokat. A légzéstechnikával is tisztában van, és még egy csomó olyan dologgal, ami szükséges ahhoz, hogy a legjobbat hozd ki magadból. S van még egy további jó tulajdonsága, nem hagyja, hogy ellustuljak. Tudod, hajlamos vagyok arra, hogy egy idő után feladjak dolgokat. Úgy vagyok vele, hogy ugyan nem tökéletes, de talán jó lesz ez így is. Az énekfelvételeknél is ezt akartam csinálni, de egyszerűen nem engedte. Tolt előre, megkövetelte, hogy újra és újra nekifussak, egészen addig, amíg ő is azt nem látta, hogy tökéletes munkát végeztem. Folyamatosan inspirált, és nem engedte, hogy otthagyjam félkészen a munkát. Azt hiszem, ennek az eredményét hallod a dalokon.”

Ahogy a The Haunted-nagylemezeknek általában, úgy az új albumnak is egyszerű, de hatásos borítója van. Koncepció nálatok ez a fajta artwork?

„Igen. Van egy barátunk, Andreas Pettersson a neve. Főleg marketinggel foglalkozik, de nagyon ügyes grafikus és elég őrült fickó is. Általában vele dolgozunk, már az első album designját is ő készítette, majd többek közt a Made Me Do It, a One Kill Wonder borítóját, és az utóbbi két album teljes artworkjét is neki köszönhetjük. Általában szabad kezet adunk neki. Meghallgatja az albumot, majd kitalál hozzá valamit. Az új album borítójához egy kilőtt rakétát álmodott meg. Ha jobban megnézed, ez egy fordított keresztre hasonlít. Ez is Andreas javaslata volt, általában ilyesmi ötletekkel jön elő, és nem csak magával a borítóval, hanem egy teljes koncepcióval, egy teljes történettel. Van, hogy be kell húznunk nála a féket, mert nagyon is elengedi a fantáziáját. Nézd csak meg a Made Me Do It album artworkjét, s láthatod, hogy mit eredményez, ha hagyjuk, hogy azt csináljon, amit akar. (nevet) Annak az albumnak a grafikája miatt rengeteg panaszt kaptunk, szóval megtanultuk, hogy felügyelnünk kell Andreas munkáit. (nevet) Azóta az van, hogy egy-egy albumhoz több vázlatot is készít, s mi azokból választunk. Ezúttal ez a grafika állt a legközelebb mindenki ízléséhez, nem volt nehéz mellette dönteni. Csak reméljük, hogy emiatt nem lesz hiszti.”

Az album címe Songs of Last Resort, maguk a dalok pedig háborúról, halálról és társadalmi problémákról szólnak. Ennyire borúsan látjátok a világot, amiben élünk?

„Mindenképpen. Nem volt kimondott koncepciónk erről, de így alakult. Ahogy elkezdtünk dolgozni a szövegeken, elég hamar kiderült, hogy mindannyian ugyanarról írunk. Hogy milyen szar világban élünk jelenleg. Nem vagyunk, nem is voltunk, és soha nem is leszünk politikus zenekar, de azt nem tudjuk figyelmen kívül hagyni, ami körülöttünk zajlik.”

Mi, magyarok mindig úgy tekintettünk Svédországra, mint egy gazdag, demokratikus és szabad államra, a jóléti társadalom mintaképére. Nálatok mi a legégetőbb társadalmi probléma?

„Minden országnak van valami problémája, ettől Svédország sem mentes. Nálunk nagyon sok bandaháború van, az emberek egymást ölik azért, hogy Gucci sapkákat, vagy ahhoz hasonló divatos cuccokat szerezzenek. De vannak más bajok is, mint a szegregáció. Minden menekültet egy helyre telepítenek, ezért ott romlik a közbiztonság. Ha nem ott élsz, akkor számodra persze nem okoz problémát, legfeljebb a hírekből szerzel róla tudomást. Ha azonban ott van az otthonod, akkor a saját bőrödön érzed, hogy milyen egy ilyen közegben élni. A menekültek megjelenése, a bandaháborúk vagy a szociális problémák miatt a szélsőjobbos eszmék is egyre inkább teret nyernek maguknak. Van egy régi náci párt, ami kihasználja ezt a helyzetet, jelenleg ők a második legerősebb politikai erő Svédországban.”

Azt énekeled a címadó dalban: „They say spring is on its way”. Ezek szerint látsz kiutat a problémákból?

„Igen. Mivel ez a helyzet, ami most van, nem tarthat örökké. Tudod, hogy honnan jött az album címe? Angliának van négy nukleáris tengeralattjárója, amik a világ körül járőröznek. Ha a britek új miniszterelnököt választanak, akkor neki az lesz az első feladata, hogy megírjon négy ugyanolyan szövegű levelet, amit ezeknek a tengeralattjáróknak a parancsnokai kapnak meg. Ezekben a levekben utasításokat fogalmaz meg a katonáknak a miniszterelnök arra az esetre, ha netán valaki megtámadná Angliát, a kormányuk elbukna. Ha ilyen történne, a parancsnokoknak ki kellene bontaniuk a leveleket, és az abban foglaltak szerint kellene cselekedniük. Innen vettük a címet.”

A The Haunted svéd zenekar, te viszont finn nemzetiségű vagy. Úgy hallottam, a svédek és finnek annyira nem kedvelik egymást. Okozott ez bármi problémát is a zenekaron belül?

„Nem, ez nem egészen így van. Ez inkább amolyan szeretem-utálom kapcsolat, ami megvan a svédek és a norvégok között is. Az eredete egészen a vikingek koráig vezethető vissza. A svédek mindig ugratták a norvégokat, azok meg próbáltak visszavágni. Ezekből jó viccek születtek, amiket olykor még ma is hallhatsz. A finnek pedig azt gondolják, hogy a svédek csak beszari picsák. Az északi nemzetek között ezek csupán baráti beszólogatások, egyáltalán nem kell komolyan venni. A finnek mások, mint a svédek, norvégok vagy dánok. Nekünk egészen más a nyelvünk, mint nekik, ezért egy kicsit mindig kívülállónak tekintettek bennünket, de a testvériség érzése azért ott van köztünk, hiszen régen mindannyian egy törzshöz tartoztunk.”

2003-ban valóban azért léptél ki a zenekarból, hogy több időt tölthess a családoddal, vagy az csak fedősztori volt?

„Nem volt fedősztori, felerészben valóban ez volt az oka. A másik fő indoka pedig abból adódott, hogy túlságosan élveztem a rock and roll életet. Túl sokat drogoztam és ittam, s eljutottam arra a pontra, hogy a viselkedésem miatt majdnem elveszítettem a családom, de attól sem álltam távol, hogy azzal az életstílussal ki is nyírjam magam. Akkoriban három szerelmem volt: a zene, a családom és a drogok. Ezek egyike nemcsak azért tett meg mindent, hogy a másik kettőt elvegye tőlem, de ténylegesen meg is akart ölni. Amikor erre rádöbbentem, úgy döntöttem, hogy azonnal megálljt kell parancsolnom, de azt csak úgy tudtam megtenni, ha otthagyom a zenekart.”

Ma már nincs ilyen problémád?

„Nem, egyáltalán nem drogozom már. Néha, alkalmanként ugyan iszom, de droghoz már nem nyúlok. Egy ideig az alkoholt is teljesen száműztem az életemből, három-négy évig egyáltalán nem ittam, hiszen az volt az egyik oka annak, hogy a droghoz nyúltam. Ha ugyanis részeg voltam, elővettem a telefonomat, és elkezdtem hívogatni azokat az embereket, akikről tudtam, hogy drogot árulnak. Azért, hogy teljesen le tudjak állni, otthagytam a zenekart, eladtuk a házunkat, valamint el is költöztünk a régi lakóhelyünkről. Addig városi környezetben éltünk, ma viszont már a természethez közel, egy erdőben.”

Csak neked voltak ilyen problémáid, vagy a zenekarból másoknak is meg kellett küzdeniük ezzel?

„Csak nekem. A többiek mindig teljesen tiszták voltak.”

Milyen a viszonyod azokhoz az albumokhoz, amelyeket 2003 és 2012 között Peter Dolving énekével vett fel a zenekar?

„Semmi bajom nincs velük. Amikor otthagytam a zenekart, egy ideig zenét sem hallgattam. Ezeket az albumokat tehát már azután ismertem meg, hogy visszajöttem. Szerintem Peterrel is nagyon jó dalokat készítettek a többiek. Néhányat meg is tartottunk a koncertprogramban. Nem túl sokat, de nem azért, mert nem tudnám azokat elénekelni, csupán nem akarom. Van kettőnk között egyfajta kölcsönös elismerés. Nem vagyunk barátok, de tiszteljük és becsüljük egymást.”

A 2013-as újjáalakulás óta stabil a felállás, azóta nem történt tagcsere. Ennyire együtt van most a zenekar?

„Igen, most teljesen más a helyzet, mint régen volt. Amikor először beszálltam a zenekarba, 1999-ben, két koncert után Adrian (Erlandsson, dobos) közölte, hogy lelép. Elment a Cradle Of Filthtel turnézni. Most már nincs ilyen. Amikor 2013-ban négyen, Jensen, Jonas, Adrian és én elhatároztuk, hogy újrakezdjük, majd ötödik tagnak bevettük Olát, azt is megbeszéltük, hogy teljesen új alapokra helyezzük a zenekar működését. Ennek köszönhetően ma már azt mondhatom, hogy a négy legjobb és legközelebbi barátommal járom a világot.

Amióta újrakezdtük, egyetlen veszekedés vagy komoly vita nem volt köztünk. Van már annyi tapasztalatunk, hogy tudjuk kezelni az esetleges nézetkülönbségeket. Tudjuk, hogy mikor kell engedni a másiknak, vagy mikor kell hagyni, hogy az ő elképzelései érvényesüljenek. A turnék közötti időszakban, amikor nem koncertezünk, nem vagyunk úton, nem is zavarjuk egymást. Nem járunk össze, nem telefonálgatunk, nem megyünk a másik idegeire. Hagyjuk, hogy mindenki élje az életet. Szerintem az is jót tesz a barátságunknak, hogy nem vagyunk állandóan összezárva. Van egy WhatsApp csoportunk, azon tartjuk egymással a kapcsolatot. Ha most felhívnám mondjuk Adriant, szerintem nem is venné fel, csak rám írna, hogy mit akarok.”

Attól sem féltek, hogy Jensent végleg elviszi a The Halo Effect, ahol állandó turnégitárosként szerepel?

„Nem hiszem, hogy ilyesmi megtörténne, de azt sem gondolnám problémának, ha a The Hallo Effect bevenné állandó tagnak. Nézd, Jonasnak és Adriannek ott van az At The Gates. Nekem a Resistance, de Olának is volt egy saját zenekara, mégis tudtunk együttműködni. Van egy naptárunk, ahova mindannyian beírjuk, hogy kinek mikor van elfoglaltsága, és aszerint mozgunk. Ha Jensen be akarna lépni a The Halo Effectbe, minden probléma nélkül megtehetné, hiszen már nem turnézunk folyamatosan. Manapság inkább már a minőségre hajtunk a mennyiség helyett. Mindannyiunknak megvan a maga élete, munkahely, család, számlák, amivel foglalkoznunk kell.

A The Haunted azért létezik, mert jól érezzük magunkat. Ha kapunk egy ajánlatot egy fesztiválra, vagy bármilyen más fellépésre, akkor megnézzük, hogy el tudjuk-e fogadni. Ha igen, akkor szívesen megyünk, ha nem, akkor sincs baj. Már nincs rajtunk kényszer, már nem 25 évesek vagyunk, akiknek minden alkalmat meg kellett ragadniuk. Óriási szabadságot jelent, hogy tudunk válogatni az ajánlatok között. Ha Jensen belépne a The Halo Effectbe, annak csak örülnénk, hiszen kiváló zenész, aki megérdemli az elismerést. Ha elmegy velük egy két-három hónapos világturnéra, akkor nincs semmi baj. Semmi neheztelést nem mutatnánk, és nem is éreznénk emiatt.”

Az új album megjelenése miatt sem terveztek hosszabb turnét?

„Őszintén szólva, nem tudom. Ahogy mondtam, mindenkinek van valami dolga. Ha jön egy ajánlat, és mind úgy érezzük, hogy van értelme, akkor talán belevágnánk. De olyan hosszú turnét, mint amilyeneket régen csináltunk, már biztosan nem vállalnánk. Talán egy-két hetet Európában, s ahhoz hasonlót Amerikában. Ez a maximum.” 

–
(Az interjú eredetileg a 2025. júniusi digitális különszámunkban jelent meg.)

Tartalom: A-Z, Behölder, Death SS, Élő Fém (Iron Maiden, Marco Mendoza, Anneke van Giersbergen, Arena), Gruesome, Hangpróba, Helheim, Klasszikus! (Paradise Lost – Draconian Times), Koncertmenü, Messa, Pagan Altar, Running Wild, Sijjin, Sodom, Sokkoló Korongok / Extra, The Great Old Ones, The Haunted, Vicious Rumors.