Skip to content
☆☆☆☆☆
METAL & HARD ROCK 1986 ÓTA
☆☆☆☆☆

THE HALO EFFECT – A göteborgi iskola

Egykori In Flames-tagok – azaz a gitáros Jesper Strömblad és Niclas Engelin, a basszusgitáros Peter Iwers, a dobos Daniel Svensson –, valamint a Dark Tranquillityből ismert Mikael Stanne énekes, aki szintén részese az In Flames családfájának, hiszen a zenekar első felvételei még vele készültek, hozták létre még 2019-ben azt a The Halo Effect nevű formációt, amely idén augusztusban jelentette meg bemutatkozó albumát. A Days of the Lost című nagylemez a göteborg soundnak nevezett dallamos death metal irányvonalát követi, vagyis a The Halo Effect azt a zenét játssza, amit sokan az In Flames utóbbi albumain is szeretnének hallani. Első budapesti koncertjük napján Niclas Engelin válaszolt kérdéseinkre.

Azt gondolom, a The Halo Effect megalapítása az utóbbi évek egyik legizgalmasabb zenei története. Kinek az ötlete nyomán jött létre a zenekar?
„Azt mondanám, hogy mindannyiunk közös akarata volt ez az együttműködés, s mindenkinek volt is némi beleszólása a dolgok menetébe. Tudod, ez a banda akár már 1991-ben megalakulhatott volna, hiszen akkor is ismertük egymást. Ha jól emlékszem vissza, Mikaellel 1991-ben találkoztam először egy göteborgi szórakozóhelyen, amit talán Velvetnek hívtak. Volt egy bandám, a Sarcazm, s mi­után kiadtuk az első, Snaildeath című demónkat, ott léptünk fel. Játszott ott aznap egy másik zenekar is, a Septic Broiler, amit éppen azon az estén neveztek át Dark Tranquillityre. Mondtam is magamnak, ez bizony elég menő név.

Természetesen Peterrel, Daniellel és Jesperrel is zenéltem együtt, őket még régebb óta, a gimnáziumból ismertem. Volt egy Poltergeist nevű közös bandánk, de az még nagyon kezdetleges volt, nem is voltunk urai a hangszereinknek. Black Sabbath-dalokkal próbálkoztunk, hogy hozzászokjunk a hangszerekhez, de azt még nem nevezném igazi zenélésnek. S persze ott volt az In Flames, ami szintén szoros kapcsot jelent közöttünk. Ugyanabból a városból vagyunk, ugyanazt a típusú zenét játsszuk, és sokszor csak lógtunk együtt, de akkor is mindig a zenéről beszéltünk.”

A The Halo Effect megalakulása 2019-ben vetődött fel először köztetek?
„Volt előzménye. Egy alkalommal Mikaellel kettesben utaztunk haza Stockholmból vonattal, s egész végig csak a fesztiválok kerültek szóba, meg az, hogy milyen zenét is kellene játszanunk, ha közösen kezdenénk valamibe. Ebből persze semmi nem lett akkor, de nekem végig ott motoszkált a fejemben a gondolat. Aztán egy alkalommal tényleg összeültünk egy meetingre, hogy kéne kezdeni magunkkal valamit, jó lenne például egy banda, ahol kipróbálnánk, hogy mire is vagyunk képesek együtt. Ez volt az első konkrét lépés a The Halo Effect létrejöttéhez vezető úton.

A következő alkalom már az volt, amikor a Gateways című első dalunkat összeraktuk. Nagyon gyorsan ment, ezért mindannyian úgy voltunk vele, hogy »wow, ezt folytatni kellene«, de azt még mindig nem döntöttük el, hogy mi legyen a zenei irányvonalunk. Talán klasszikus rock? Vagy próbálkozzunk egy Rush-felé progresszív zenével? Esetleg maradjunk annál, amit a legjobban ismerünk? Amikor aztán a Gateways után belefogtunk a Shadowmindsba és a Feel What I Believe-be, eldőlt a kérdés. Igen, azt hiszem, ez volt az első három olyan dal, amit már csapatként hoztunk össze.”

(A teljes interjút megtalálod a Hammerworld magazinban!)

Címlapon a májusban Budapesten koncertező OZZY OSBOURNE!

A tartalomból: THE HALO EFFECT ★ AVANTASIA ★ THRESHOLD ★ NAZARETH ★ DEPRESSZIÓ ★ ARCH ENEMY ★ 156/Silence ★ Aebsence ★ Ascent Of Autumn ★ Deströyer 666 ★ Disillusion ★ Dream Unending ★ Dynazty ★ Half Gramme Of Soma ★ In The Woods ★ Lajer László/Rockmobil ★ Mészáros-Komáromy Dénes ★ Solidity ★ Sonata Arctica ★ Thy Catafalque ★ Xandria

Élő Fém: Arena ★ Axel Rudi Pell / Mad Max ★ Brainstorm / Rage / Tristate Corner ★ Crippled Black Phoenix / Møl ★ Cult Of Luna / Caspian / Birds In Row ★ Lari Basilio ★ Lénárd László Emlékest ★ New Model Army ★ Opeth / The Vintage Caravan ★ Saxon / Diamond Head ★ Sear Bliss / Monastery ★ Skáld / Guilhelm Desq ★ Soen / Lizzard ★ The Ocean / Llnn / Playgrounded ★ Wolves in the Throne Room / Incantation / Stygian Bough

További rovatok: Zenészfüllel (Behemoth/Arch Enemy) ★ Hatásokk ★ Hangpróba/Sokkoló Korongok/Sokkoló Extra ★ Hangerőmű (Ibanez QX527PB-ABS) ★ Kulcsdalok (Sieges Even) ★ Gasztrometal ★ Médiaradar

Ajándék CD: TRIDENT – Mélyre vág

Keresd a budapesti CD Pince, H-Music, MG Records lemezboltokban, országosan a hipermarketekben, a benzinkutakon és az újságárusoknál, valamint digitális formában a Dimag és a Laptapír rendszerében: https://www.hammerworld.hu/digitalis

KERESÉS
AKTUÁLIS SZÁM
No. 348 – 2022/11-2023/1
GYŰJTŐI KIADÁSOK
korábbi lapszámainkból
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
minden vasárnap 19 órától!
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. ALTZI
    All Eyes On Me
  2. LAMB OF GOD
    Omens
  3. ARCHITECTS
    The Classic Symptoms Of A Broken Spirit
  4. STRYPER
    The Final Battle
  5. LOST SOCIETY
    If The Sky Came Down
Posta Janos 22 - 300p
Posta Janos 22 - 300p
Posta János
szerkesztő
  1. 156/SILENCE
    Narrative
  2. BOSTON MANOR
    Datura
  3. ASCENT OF AUTUMN
    Awakened
  4. SOMEHOW JO
    Scales & Details
  5. THEM
    Fear City
Pintér Miklós
Pintér Miklós
PINTÉR MIKLÓS
szerkesztő
  1. IGNITE
    Our Darkest Days
  2. KING'S X
    Three Sides Of One
  3. PARKWAY DRIVE
    Darker Still
  4. ALEXISONFIRE
    Otherness
  5. ONE BAD SON
    Black Buffalo
HAJÓGYÁR x hw