Skip to content

THE GRAMMERS – Éneklés Ronnie James Dio után

A klasszikus rockot játszó finn The Grammers a walesi Rockfield stúdióban rögzítette nyolcadik stúdióalbumát. Most a Time to Grind című kislemezdallal és videóklippel adnak újabb ízelítőt a többek között a Queen és a Rush által híressé tett stúdióról elnevezett albumról.

Az októberben megjelenő korongot nagyrészt élőben és analóg módon, számos nemzetközi élvonalbeli hangmérnök és szakember segítségével vették fel. A Time to Grind című dalt Tim Palmer (U2, Pearl Jam, Ozzy Osborne, HIM) keverte, a maszterelést pedig Justin Shturtz végezte a nashville-i Sterling Soundban.

„A Rockfieldnek meglehetősen varázslatos hangulata van, még ha mindez közhelyesen is hangzik – mondta a zenekar énekese, Hannu Vainionpää. – Egy csendes udvar, kedves helyi emberek, a maga nemében megfelelő atmoszféra, ami segített a lényegre, azaz az album elkészítésére koncentrálni. Munka közben pedig jó volt ottmaradni és nézni a lovakat és teheneket a legelőn, a szünetekben pedig biliárdozni és pingpongozni egy kicsit. Összességében nagyon otthonos volt a légkör. Amikor megtudtam, hogy ugyanabba a mikrofonba fogok énekelni, amelyikbe Ronnie James Dio énekelt – nem tagadom, végigfutott a hátamon a hideg, hogy most már egyfajta nagyszerű kontinuitás részese lehetek. És azt hiszem, mindez jelen van ezen a kislemezen, de tulajdonképpen az egész albumon is. Nagyszerű időszak volt, nagyszerű felvétel, csodás emlékek… És ennél jobban nem is sikerülhetett volna!”

THE GRAMMERS – Rockfield
(10/04 – V.R. Music)

1. Devil in the Eyes of Men
2. DNA
3. Live It Up
4. I Know You’re Strong
5. Time to Grind
6. Oh Brother
7. Sharp & Serious
8. Banks of the River
9. Stealing My Heart
10. You I Salute
11. Oh My God This Is Making Me More High

KERESÉS
Megjelent a márciusi
digitális különszám!
márc  |  febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KALAPÁCS: Ezerből egy
  2. DESTRUCTION: Birth Of Malice
  3. CRADLE OF FILTH: The Screaming Of The Valkyries
A teljes Hangpróba táblázatot megtalálod a digitális különszámban!
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw