Skip to content

THE DAMNED – Először játszik Budapesten a közel 50 éves zenekar

A The Damned a hetvenes években alakult Londonban és a Sex Pistols és a The Clash mellett a punk-rock műfaj legismertebb, korai képviselőjének számítanak. A zenekar a későbbiekben áttért a gothic rock hangzásra, ezáltal annak úttörőjének és sokak inspirációjának is számít a banda, amely közel fél évszázados felállása után most először játszik Budapesten március 18-án, az A38 Hajón.

A The Damned ráadásul tavaszra ígéri új lemezét, így a klasszikusok mellett várhatóan új dalokat is kapunk a csapat első budapesti fellépésén. A The Damned 1976 alakult és még ugyanebben az éven kiadták első nagylemezüket, amelyet gyorsan követtek a következő albumok. 1979-es, Machine Gun Etiquette című albumuk szerepel az 1001 lemez, amelyet hallanod kell, mielőtt meghalsz c. könyvben is. 

A The Damned első anyagai bár a punk-rock jegyében születtek, hangzásukat hamarosan felváltotta a gothic rock, post-punk, pszichedelikus rock, new wave és alternatív rock stílusok. A londoni csapat sötét szövegeivel, vámpírokat megidéző kosztümeivel az egyik első gothic rock bandaként jelentős hatással volt a goth szubkultúrára. 

Ennyi év alatt persze a zenekar életében is számos tagcsere történt, rövidebb szünetek, amelyeket többszöri újjáalakulás követett. Az alapítótagok közül egyedül Dave Vanian, énekes maradt, azonban tavaly az eredeti felállással is nyomtak egy turnét. Mindeddig azonban elkerültek bennünket koncertkörútjaik.

A zenekar legutóbb 2018-ban adott ki új albumot, az Evil Spirits után pedig most Facebook-oldalukon beharangozták a következő korongot, amelyet 2023 tavaszára ígérnek. Ha szerencsések vagyunk, ebből is kaphatunk ízelítőt a zenekar első budapesti koncertjén, március 18-án, az A38-on!

KERESÉS
MEGJELENT A DECEMBERI
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM!
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁMOK
dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
A szerkesztőség kedvencei
Cselőtei László
Cselőtei László
vezető szerkesztő
  1. SAXON
    Hell Fire And Damnation
  2. JUDAS PRIEST
    Invincible Shield
  3. AS I LAY DYING
    Through Storms Ahead
  4. FIREWIND
    Stand United
  5. IMPELLITTERI
    War Machine
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
online szerkesztő
  1. GAEREA
    Coma
  2. THE BROWNING
    Omni
  3. TRIBULATION
    Sub Rosa In Aeternum
  4. IOTUNN
    Kinship
  5. VOLA
    Friend Of A Phantom
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
szerkesztő
  1. AVALANCHE PARTY
    Der Traum Über Alles
  2. PAIN OF SALVATION
    Panther
  3. TELMA
    Awakening
  4. SAOR
    Amidst The Ruins
  5. OSSIAN
    Félre az útból!!!
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw