Skip to content

FORRÓ DRÓT – Hírek röviden

Az amerikai Buckcherry júniusban adja ki pályafutása tizedik nagylemezét. A hírt a zenekar a közösségi médiában tette közzé, hozzátéve, hogy az album első kislemezének megjelenése márciusban várható. A korong producere Marti Frederiksen lesz, aki korábban többek között az Aerosmith és a Def Leppard zenekarokkal dolgozott együtt.

Ha már az Aerosmith szóba került: december elején a zenekar kénytelen volt lemondani a Las Vegas-i koncertjét Steven Tyler egészségügyi problémái miatt. Nos, úgy tűnik, az énekes állapota sajnálatos módon azóta sem javul, hiszen ezúttal a jövő hónapban megrendezésre kerülő Power of Love jótékonysági gálán való fellépése került lemondásra, ahol egyébként kitüntetésben is részesült volna az eddigi életművéért és a jótékonykodási tevékenységéért. Ahogy a menedzsere, Larry Rudolph fogalmazott, Steven Tylernek az orvosa tanácsára 2023 tavaszáig tartózkodnia kell a nyilvános szereplésektől.

A norvég black metalos Taake eredetileg februárra tervezett ausztrál turnéja lemondásra került – a frontember Hoest állítólagos szélsőjobboldali és iszlámellenes nézetei miatt. A 45 esztendős zenész nyilvánosan tagadta a közelmúltban ellene felhozott vádakat, hozzátéve hogy a zenekarnak sincs semmi köze ezekhez. A turnészervező Southern Extremities Productions így kommentálta a történteket: „A közelgő Taake/Akhlys turné rajtunk kívülálló okok miatt elmarad. Elnézést kérünk a jegytulajdonosoktól és azoktól, akik szívesen megtekintették volna a két fellépőt.”

A napokban az Animals As Leaders is lemondta az Európa-turnéját, amely január 10-én Birminghamben vette volna kezdetét, és január 22-én Hamburgban ért volna véget. Arról, hogy mi okozta a halasztást, egyelőre nem érkezett információ, így csak remélni tudjuk, hogy a zenekar tagjai közül mindenki jól van.

Az elmúlt időszakban a Cattle Decapitation több koncerten is eljátszotta a We Eat Our Young című új szerzeményét. A Metal Blade kiadó közösségi médiában kiadott bejegyzése szerint ez a dal hamarosan hivatalos kislemez formájában is elérhető lesz, sőt, egy vadonatúj album is várható a bandától. Bővebb információk februárban érkeznek.

A brit Metal Hammer számos zenészt kérdezett meg arról, mely’ Slayer-dalt tartja a kedvencének. Corey Taylor (Slipknot) a South of Heavent, Tobias Forge (Ghost) a Haunting the Chapelt, Benji Webbe (Skindred) az Angel of Death-t, Alissa White-Gluz (Arch Enemy) a Hell Awaits-et, Mark Morton (Lamb of God) a Mandatory Suicide-ot, Corey Beaulieu (Trivium) a Bitter Peace-t, míg Tuomas Holopainen (Nightwish) a Raining Bloodot említette meg.

A francia sleaze rocker BlackRain bejelentette, hogy a felállásában változás történt: a dobos Frank Frusetta helyét Franky Costanza veszi át: „Tizenkét évnyi kalandos utazást követően Frank személyes okokból kénytelen elhagyni a csapatot. Egyszerűen nincs sem ideje, sem szabad kapacitása a folytatáshoz. Ezért nem lesz már velünk a közelgő koncerteken és a készülő albumunkon” – olvasható többek között a zenekar közleményében.

Előzetesek sokaságát követően a Periphery végre bejelentette az új nagylemezének a címét, megtoldva egy örömhírrel: „Igen, ez valóban meg fog történni! Most csütörtökön, január 12-én nem egy, hanem két kislemezt is ki fogunk adni a hamarosan megjelenő új albumunkról, a Periphery V – Djent Is Not A Genre-ről! A Wildfire és a Zagreus című kislemezek megjelenését az album előrendelése kíséri. A Periphery V – Djent Is Not A Genre 2023. március 10-én jön ki a 3DOT Recordings gondozásában.”

Az amerikai death metal legenda, a Cannibal Corpse felállása 1995-ben hatalmas változáson ment keresztül, amikor is Chris Barnes a távozás mellett döntött, helyére pedig George „Corpsegrinder” Fisher került. Az énekescseréről a rajongók köreiben azóta is megoszlanak a vélemények, és most a banda dobosa, Paul Mazurkievicz is elmondta a saját gondolatait a történtekkel kapcsolatban: „A korai korszak, a Barnes-éra – ahogy gondolom, mindenki hívja – jelentette a zenekar kezdetét. Nyilvánvalóan ez volt az, ami elindított bennünket, ahogyan beindultunk meg minden. És elég jól csináltuk. Feljebb léptünk a ranglétrán. Mozgásban voltunk. Már számolni kellett velünk. Szóval énekest váltani mindezek közepette egy kissé őrültségnek tűnt, de meg kellett történnie. Így visszatekintve mindannyian úgy érezzük, hogy sikerült jobbá tennünk a zenekart: George egyszerűen jobb énekes. És mi is fejlődtünk.”

KERESÉS
Hammerworld no. 354
országosan kapható!
A DIGITÁLIS KIADÁST
KERESD A LAPTAPIR.HU-n!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. FIREHOUSE
    Firehouse
  2. XYZ
    XYZ
  3. RATT
    Invasion Of Your Privacy
  4. DOKKEN
    Under Lock And Key
  5. HURRICANE
    Over The Edge
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. SUFFOCATION
    Hymns From The Apocrypha
  2. NIGHT IN GALES
    The Black Stream
  3. BJØRKØ
    Heartrot
  4. ASINHELL
    Impii Hora
  5. ROTTEN CASKET
    Zombicron
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
Posta János
szerkesztő
  1. THE PINEAPPLE THIEF
    Your Wilderness
  2. SEPULTURA
    Beneath The Remains
  3. HALF GRAMME OF SOMA
    Slip Through The Cracks
  4. THE VISION BLEAK
    Weird Tales
  5. ROTTING CHRIST
    Pro Xristou
HAJÓGYÁR x hw